Állami költségvetés - 1888

Igazságügyi ministerium - INDOKOLAS A MAGYAK KIR. IGAZSÁGÜGYI MINISTERIUMNAK 1888. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

32 . megtakarítását eredményezi és a református lelkész személyében ez év folyamában közbenjött változás folytán volt ezen intézkedés ezközölhető, mely a lelki gondozás szempontjából szükségesnek mutatkozott. Több költség van ellenben előirányozva a „házi kiadások" alrovata alatt, és pedig itt is ugyanazon okból, a melyről föntebb az illavai fegyintézet hason alrovatánál emlités történt. Ugyanis Munkácson szintén évek óta az 500-at is meghaladja a fegyenczek létszáma, s igy csak a valóságos szükséglet közelittetik meg, ha ezen alrovat alatt 450 helyett 500 fegyencz tartási költségeiről történik gondoskodás. b) Bevétel: az 1887. évre megállapittatott . . . 11.520 frt, az 1888. évre előirányoztatik . . . 12.520 r vagyis több 1.000 frttal. Ezen magasabb jövedelmi előirányzat indokai fentebb az illavai fegyintézetnél már előadattak. 5. rovat. Nagy-Enyed. a) Kiadás: az 1887. évre megszavaztatott . . . 48.640 frt, az 1888. évre előirányoztatik . . . 46.620 „ tehát kevesebb 2.020 frttal. Ezen fegyintézetnek ,tiszti fizetések és lakpénzek" első czimii alrovata alatt az ellenőr részére eddig megállapítva volt 150 frtnyi lakbér azért töröltetett, mert a nevezett tisztviselő természetbeni lakást nyert. A 4. szánni „szolgák fizetése és lakpénze" czimü alrovat alatt azonban 320 forintnyi emelkedés mutatkozik, mert két főfegyőr részére egyenként 40 frttal lakbérilletményt kellett felvenni, ugy hogy a jövő évtől fogva, nem mint eddig két főfegyőr, hanem mind a négy részesül lakbérben, természetbeni lakásban pedig egyik sem ; továbbá 6 fegyőrnek 240 frt évi fizetése 280 frtra emeltetett fel, a mi abban leli indokát, hogy mig a többi fegyintézeteknél a fegy­őrök kivétel nélkül két, egy csekélyebb és egy magasabb fokú

Next

/
Oldalképek
Tartalom