Állami költségvetés - 1886

Közmunka- és közlekedési ministerium - JELENTÉS a közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministerium 1886. évi költségvetéséhez

a kocsik túlterhelésének elkerülése végett ezen állomáson egy hídmérleg is szük­séges, ennélfogva e czélra egy külön rakodó létesítése ki nem kerülhető. 33. Kolozsvár állomáson a szertári anyagok elhelyezése czéljából faszin építésére, egy állomási vágánynak ócska sínekből való létesítésére egy 4'6 méter átmérőjű forditókorong felállítására és a műhelyben vágány létesítésére a mozdony hídmérleghez 11.000 frt. A kolozsvári szertár faanyag-készletének czélszerü elhelyezhetése és az esőviz káros behatásától leendő megóvása tekintetéből szükséges, hogy itt egy faszin létesíttessék; minthogy pedig a szertári telep jelenleg csak a műhely­vágány által áll összeköttetésben az állomással, e vágány pedig javításban álló kocsik által folytonosan el van foglalva, az ez által nehezített kezelés költségeinek apasztása végett szükséges, hogy a szertári telepen uj vágány és forditókorong létesíttessék. A kolozsvári hídmérlegre jelenleg csak tolópad segélyével lehet jutni a tatarozás alá kerülő mozdonyokkal; minthogy azonban ezen eljárás sok munkával és költséggel jár, ennélfogva egy közvetlen a hídmérleghez vezető vágány léte­sítése szükséges. A kíiltségek csökkentése végett a vágány ócska anyagból fog létesíttetni. 34. Csaba állomás bővítésére szükséges 80.000 frtnyi költségből I. részletkint 20.000 frt. Ezen állomás a négy irányból érkező vonatok keresztezési pontját képezvén, meglevő berendezéseivel, és pedig sem a vágányok számával, sem a raktárak elhelyezésével megfelelni nem képes; különösen felemlítendő, hogy a két gabona­szin és a rozzant állapotban levő áruraktár fekvése oly kedvezőtlen, hogy a gyors hozzáférhetés és a gyors rakodás, illetőleg a kocsik gyors kiváltása lehetetlen ; minthogy továbbá csak öt átmeneti vágány áll rendelkezésre, a rendes vonatok az állomást annyira elfoglalják, hogy ott a tehervonatok találkozása lehetetlen. Ezen hátrányok megszüntetése végett egy uj, czélszerüen elhelyezendő árúraktárnak épitése, valamint a vágányzat 3 uj vágánynyal való sürgős kiegé­szítése elodázhatlan. 35. Kurtics állomáson két egyszerű őrház létesítésére 4.200 frt. Ezen állomáson őrházak nincsenek ; minthogy azonban a forgalom bizton­sága megkívánja, hogy a váltóőrök az állomáson lakjanak, két egyszerű őrháznak épitése szükséges. 36. Piski állomáson 5 uj telepház létesítésére, a műhely telepen vízvezeték létesítésére a malomárokból, nagyobb víztartó és szivattyú felállítására, egy tisztitógödör létesítésére, a mozdonyszerelde előtt, végre a javítási vágányok szaporítására 32.200 frt. IV. 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom