Állami költségvetés - 1886

Közmunka- és közlekedési ministerium - JELENTÉS a közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministerium 1886. évi költségvetéséhez

84 9. czim. M. kir. állami vasutak gépgyára. A gépgyár költségvetését szintén az állami rendszernek megfelelő alakban, a gyár viszonyai által indokolt csoportosítás szerint, különben pedig azon elvek alapján állitottam össze, melyeket az állami vasutak költségvetésénél volt szerencsém előadni. A gépgyár 1880. évi bevételeit az 1884. évi üzleteredmények alapján és azon reményben, hogy a gyár 1886-ban is tartósan foglalkoztatva leend, összesen 2,540.000 frttal. kiadásait ellenben 2,250.000 i rányoztam elő. A folyó évi költségvetéssel való összehasonlítás ez úttal még a gépgyárnál sem eszközölhető a személyi és dologi kiadások szerint, minthogy az uj rendszer szerint az igazgató s hivatalnokok jutaléka, valamint a felügyelő bizottság díjazása a különféle kiadásokhoz helyeztetett át, viszont azonban ezen különféle kiadások is személyi és dologiakra bontattak szét, s továbbá az utazási költségek, valamint az igazgatói fogat költségei helyesen a dologi kiadások közé utaltattak. Eszerint itt is csak a költségvetési főczimek szerinti összehasonlításra szorítkozva, az 1885. évi költségvetés az uj költségvetés beosztásának megfelelőleg következőleg helyesbítendő. A. Igazgatóság: Személyi és dologi kiadások a régi beosztás szerint 1 11.251 + 7.500 = . . . • 118.751 frt Levonva ebből: az igazgató és hivatalnokok jutalékát (11.000 frt) és a felügyelő bizottság díjazását (4.100 frt) . . 15.100 „ Marad 103.651 frt. B. Különfélék, a régi beosztás szerint .... 15.000 frt. Ehhez hozzáadandó a fentebbi jutalék és a felügyelő bizott­sági díjazás . . . . . . . . . . . 15.100 „ Együtt 30.100 frt. C. Üzemi és fentartási kiadások. Változatlan . . 1,720.349 frt Mindössze A—C. . 1,854.100 frt. Ezen helyesbített folyó évi költségvetéssel szemben: az igazgatóságnál 7.969 frttal, a különféle kiadásoknál ......... 8.700 „ az üzemi és fentartási kiadásoknál . . . . . .379.231 „ összesen 395.900 „

Next

/
Oldalképek
Tartalom