Állami költségvetés - 1886
Pénzügyministerium - INDOKOLÁS a magyar kir. pénzügyministerium 1886. évi költségvetéséhez
93 igazgatóságoknál alkalmazott dijnokok napidijaira fordítandó kiadások, vagyis a napidíjak rovatán összesen 984 forinttal. Elesett továbbá annak szüksége, hogy a jószágigazgatóságok jelen évi költségvetésében a dologi kiadások 6-ik rovata alatt a zombori jószágigazgatóság feloszlatása és kerületének a szegedi jószágigazgatóság kerületébe történt beolvasztása folytán az átköltözködési költségekre engedélyezett hitel a jövő évi költségvetésbe ismét felvétessék, mert az említett kiadások — az átköltözködések tettleg megtörténvén — már fedeztettek. Ennek folytán a dologi kiadásoknál a jövő évre az emiitett okból 2.000 forinttal kevesebb fedezet szükségeltetik. Jelentékenyen csekélyebb összeg volt továbbá elóirányzandó a dologi kiadások 7-ik, vagyis épület fentartási rovatán. E rovat alatt a jelen évre 12.008 frtnyi hitel engedélyeztetett. Fentebbi összegből az épületek jó karba helyezésére az ó-budai jószágigazgatóságnál 2.400 frt, a mármaros-szigetinél 7.000 frt s a temesvárinál 908 frt fordíttatván a jelen évben az ekként jó karba helyezett épületek további fentartására az uradalmi mérnökök által készített költségvetések szerint a jövő évre: az ó-budai jószágigazgatóságnál 500 frt, azaz 900 frttal kevesebb, a mármarosszigetinél 1.000 frt, azaz (i.000 frttal kevesebb, s a temesvárinál 219 frt, azaz 689 frttal kevesebb fedezeti összeg szükségeltetik. Időközben a pécskai jószágigazgatóság székhelye Aradra helyeztetvén át s ezen hatóság ottan egy rendelkezésre álló kincstári épületben találván ideiglenes elhelyezést: ezen jószágigazgatóságnál épületek fentartására a jelen évben engedélyezett 1.700 forintnyi hitellel szemben a jövő évre szükségletkép mi sem vétetett fel. Az előadottak szerint az épületek fentartására a jelen évre engedélyezett hitelnél a jövő évre 9.289 forinttal, a napidijaknál pedig 984 forinttal csekélyebb fedezeti összeg irányoztatik elő, s ezenkívül elesik azon 2.000 forintnyi összeg, a mely a jelen évben a zombori jószágigazgatóságnak feloszlatása s a szegedivel történt egyesítése folytán átköltözködési költségekre szükségeltetik, mely három tétel együtt véve a jövő évre összesen 12.27 3 forinttal kevesebb kiadást eredményez.