Állami költségvetés - 1886
Belügyministerium - INDOKOLÁS a magyar kir. belügyministerium 1886. évi költségvetéséhez
39 A több szükséglet indokolása. 1., 2., 3., 5. és 8. tételekhez. Ezen tételek alatt kitüntetett több szükséglet részint a kinevezések folytán egyes tiszti rendfokozatokban beállott változások által idéztetett elő, részint pedig onnét keletkezett, mert az 1885. évi költségvetésnek jóváhagyása óta 4 szárnyat, 3 szakaszt és 8 gyalogőrsöt kellett felállítani; ezenfelül pedig a segédtisztek irodáiban alkalmazott segédmunkások számát azon oknál fogva, mert a másodsegédtiszti állomások beszüntetése folytán, az ezen segédtisztek által végzett hivatalos teendők nagy része a segédmunkásokra háramlott 1—1, összesen tehát 6 őrmesterrel szaporítani; a IV". számú csendőrkerületi parancsnokság felügyeleti körletéhez tartozó 5 nagyobb örsállomáson rendszeresítve volt örsvezetők helyébe őrmesteri rendfokozatú örsparancsnokokat rendszeresíteni, s ebből kifolyólag a tisztek létszámát 7-el, a legénységi létszámot azonban 16, illetve 11 őrmester, 9, illetve 4 örsvezető és 30 csendőrrel felemelni elodázhatlanul szükségesnek mutatkozott; mely szaporításokból eredő több költség részletezése a következő táblázatból kivehető: