Állami költségvetés - 1886
Vallás és közoktatásügyi ministerium - A vallás és közoktatásügyi magyar királyi ministerium 1886. évi költségvetésének INDOKOLÁSA
40 élvezett természetben való lakás tanczélokra fordítandó; továbbá a 120 frtos lakpénzeket, mert a lakbérviszonyokkal semmi arányban sem állanak és az 1882. évi augusztus hó 12 - ki ministertanácsi határozat értelmében is 200 frtra kellett emelni; lakpénzzel kellett ellátni az intézeti kosárkötőmestert is, minthogy az intézet összes alkalmazottjai, az intézeti igazgató kivételével, lakbért élveznek; és végül emelni kellett az épület fentartására, úgyszintén a butorfentartásra s pótlására, ruha- s ágynemümosásra s a többi házi szükségletekre szánt összeget, mint a mely eddigelé elégtelennek bizonyult és egyáltalán nem állott az intézet kiterjedésével helyes arányban. XV. A vakok országos intézetéből kilépő növendékek segélyezésére. Uj rovat gyanánt szerepel a vakok országos intézetéből kilépő növendékek segelyezésére felvett és az ápoldai alap tiszta jövedelméből befolyó 2.383 frtnyi összeg, mely azonban a bevételeknél ugyanily összegben vétetvén föl, csak átfutó tételt képez. Ugyanis már a mult évi költségvetési tárgyalás alkalmával kimondatott, s a tiszt, képviselőházi pénzügyi bizottság jelentésébe is bevétetett, hogy a vakok intézeténél létező azon magán alapitványok, melyeknek rendeltetése egy az intézetből kikerülő vakok részére szolgáló ápolda felállítása, az intézeti alapból hasittassanak ki s vétessenek külön kezelés alá. Ezen, a vakok intézetének államosításáról szóló 1873. XXXI. t.-cz. szellemének megfelelő s az alapítványok pontos kezelése, a nyilvántartás és ellenőrzés egyszerűsítése szempontjából egyaránt szükséges intézkedés most megtörtént, a szóban forgó alapítványok vagyonsága, mely az 1883. év végén készített kimutatás szerint 49.300 frt értékű magyar földtehermentesitési kötvényekből s 33 frt készpénzből áll, a központi állampénztár által naplószerüleg elkülönittetett s annak jövedelme a kezelési közös költség levonásával immár külön bevételi s itt is külön kiadási rovatot képez ; de miután az összeg sokkal csekélyebb, semhogy abból egyhamar ily ápolda létesittethetnék, annak hováforditása iránt tárgyalások folynak, s egyelőre a jöve-