Állami költségvetés - 1885

Földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi magy. kir. ministerium 1885. évi költségvetéséhez

22 tenyészanyag elhelyezésére szolgáló épitkezések foganatba nem vé­tethettek. Addig is azonban, mig egyes magántenyésztők a pepiniére-ek felállítására szükséges tenyészanyagot itt az országban fogják be­szerezhetni, oly formán kívántam érdekeiket előmozdítani, hogy évenként kétszer, és pedig: tavaszszal és őszszel marhaimportot eszközöltettem megbízottam által, és ezen czélszeriinek és üdvösnek bizonyult intézkedést még egyelőre ismételni kívánom. Ezen import által egyrészt a magántenyésztők az általuk szük­ségelt tenyészanyagot első forrásból és igy jutányosabban szerez­hetik meg, másrészt a jövő igényeket is biztosítom, mert azok, a kik részére ilyen anyag importáltatik, arra kötelezik magukat, hogy a szaporulatot eladás esetén az államnak becsárban átengedik. A juhtenyésztés előmozdítása érdekében Kolozsmonostoron és Liptó-TJjvárott törzsjuhnyájak léteznek, melyekből évenként jelentékeny számú és jeles minőségű kosok kerülnek eladásra. A sertéstenyésztést illetőleg a tenyésztőknek szintén van alkal­muk maguknak jó tenyészanyagot részint a mezőhegyesi ménes­birtokon lévő és évenként eladásra kerülő 400 kan és koczából szerezni, részint pedig szükségleteiket a gazd. tanintézetekben lévő anyagból fedezni. Ezek nyújtják általánosságban képét a tenyésztés emelése körül kifejtett tevékenységnek. Ezek után tehát csak számszerint kívánom még a t. törvény­hozótestületnek kimutatni azt, hogy a legutóbbi évad alatt hány bika helyeztetett el községekben és magántenyésztőknél, és hány darab nyugoti fajta marha importáltatott 1883. év őszén, és 1884. év tavaszán. Az erre vonatkozó adatokat az ide csatolt táblás kimutatások nyújtják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom