Állami költségvetés - 1885

Közmunka- és közlekedési ministerium - JELENTÉS a közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministerium 1885. évi költségvetéséhez

51 uj helyiségeinek berendezése a folyó évre engedélyezett magasabb hitel összegből fog eszközöltetni. A 10. rovaton (helyettesítési, uti és átköltözködési költségek) a folyó évre felvett összegnek megtartását azon körülmény indokolja, hogy a nemzetközi távirda­értekezlet megtartása 1885. évre halasztatott. A 12. rovaton (nyomtatványok és egyéb nem átalányozott szükségletek) az 1883. év eredményével szemben a f. évi hitel összegnek változatlan megtartását igazolja az, hogy az 1883. évben a nyomtatványok jelentékeny része megváltatott, s azért nagyobb készletnek beszerzésére volt szükség. A 15. rovaton (a felszerelési alap fentartására) 1.000 frttal több vétetett számításba, tekintettel az 1883. évi eredményre és az állomások számának sza­porodására. A 16. rovat (a vonalak javítására és fentartására) alatt felvett 11.000 frtnyi többlet a távirdai vonalaknak 681 kilométerrel és a huzaloknak 1.969 kilométerrel való szaporodásából ered. A 17. rovaton (a feleknek visszafizetott illetékek) 1.500 frttal kevesebb irányoztatik elő, az 1883. évi eredmény alapján. A 20. rovaton (a vasúti távírdák jutalékai) 5.000 frttal több vétetett fel, tekintettel a vasúti távírdák szaporodására. A 21. rovaton (megtérítések és továbbszállitási dijak a nemzetközi forgalom után) felvett összeg alapjául, ugy mint a 2. bevételi rovatnál is az utolsó, már teljesen bevégzett 1882. évi leszámolás alábbi eredménye szolgált: Magyar- é s Horvátország a -a Tárgy brutto i s z t a w •OJ bevétele kiadása bevétele kiadása Eh frt kr frt kr frt kr frt kr 1 Leszámolás Bosznia Ilerczegovinával 6.543 56 9.936 36 3.392 80 2 „ Romániával .... 119.799 36 26.085 95 93.713 41 3 „ Szerbiával .... 27.061 10 16.916 06 10.145 04 4 „ a nyngoti külfölddel 73.464 49 161.185 17 87.720 Összesen 226.868 51 214.123 54 12.744 97 5 A magyar távirdáknál várható (az 1883. évi eredmény szerint) .... 602.915 8.720 594.195 6 A magyar-osztrák végforgalom után be­vett dijak kiegyenlitéseül az osztrák távirdaigazgatástól .... 35.000 35.000 Együtt 864.783 51 222.843 54 641.939 97 Kerek számban 865-000 223.000 642.000 •

Next

/
Oldalképek
Tartalom