Állami költségvetés - 1885
Vallás és közoktatásügyi ministerium - A vallás és közoktatásügyi magyar királyi ministerium 1885. évi költségvetésének INDOKOLÁSA
35 1.000 frttal több segélyt vesz igénybe. Ujonan állíttattak kereskedelmi iskolák Aradon, Pancsován, Sopronban, mely iskolákhoz az állam együttvéve 2.500 frttal járul. A kereskedelmi iskolák fentartásának, sőt ujak keletkezésének szükséges volta kétségbe nem vonható, és ha ily iskolák nem volnának, ilyeneket minél nagyobb számban állami költségen kellene felállítani. Valóban örvendetes, hogy ezek legnagyobb részben társadalmi uton keletkeznek s tartatnak fenn, s az állam csupán ott járul fentartásukhoz némi segélylyel, a hol a társadalom a fentartási egész költséget fedezni nem birja. XII. Állami tanitó-képezdék. A tanitó-képezdék költségeinek fedezésére 366.900 frt irányoztatott elő, mely összeg a mult évre megszavazott 319.070 frtot 47.830 frttal haladja meg. Ezen többlet származik: a) a tanárok ötödéves pótlékából; b) a budai elemi és polg. tanitó-képezde polgári ága mellé egy hat osztályú gyakorló polgári iskola és ezzel kapcsolatban egy ipartanműhely rendeztetett be, mely utóbbiban egy csoportban a polgári képezdei növendékeknek egy része neveltetik egyszersmind ipartanitóvá; másik csoportban pedig a polg. iskola növendékeinek nagy része taníttatik a faiparban. Ezen uj intézethez tehát c) uj tan- és gyakorlati tanítókat is kellett alkalmazni; d) valamint a dologi költségek is növekedtek ez által az emiitett iutézetekben; e) a budai elemi és polg. iskola tanitó-képezde s ipari ágai egy uj épületben helyeztettek el. Ennek teljesen uj felszerelése és a növendékeknek a helyzetnél fogva is parancsolt bennlakása és az ehhez kapcsolt köztartás igényelnek tetemes uj kiadásokat. Mely alkalomból megjegyeztetik, hogy a jövő évi országos kiállítás is követelte, hogy egy minta tanitó-képezde berendezése eszközöltessék, nemcsak a hazai, hanem az ide eljövő külföldi tanítóság s tanügyi emberek tekintetéből is. A fennebb előadott pontokból származik a kimutatott többlet. És abból 5*