Állami költségvetés - 1885

Vallás és közoktatásügyi ministerium - A vallás és közoktatásügyi magyar királyi ministerium 1885. évi költségvetésének INDOKOLÁSA

32 lanul szükséges, különösen a víznek ugy délelőtt, mint délután, a vízvezetéki csövekbe való szivattyúzására. A dologi kiadásoknál első sorban is megemlítendő, hogy a pozsonyi bábaiskola házbére czimén eddig előirányzott 2.500 frtnyi összeg itt törültetett s az állami tanintézetek építésére felvett kölcsönök törlesztése czimén vétetett fel. Pozsonyban ugyanis az intézet számára alkalmas ház megfelelő áron található nem lévén, a város közönsége által rendelkezésre bocsátott telken a czélnak teljesen megfelelő épület emeltetett, melynek építési költsége a fenti 2.500 frt összeggel amortisatio utján fog kiegyenlittetni. Mint uj tétel szerepel ezen rovatnál a bábaiskolákban ápolt szülő-nők élelmezési költségeire előirányzott 8.000 frt, mely tény­leges szaporulatot okoz. Ezen szaporulat azonban nagy részben csak látszólagos, mert ezen költségek eddig a belügyministerium költségvetésében szerepeltek, s általa a közoktatásügyi ministerium­nak átalányképen utalványoztattak ki; most azonban könnyebb kezelés és elszámolás czéljából ezen ministerium budgetjébe vétettek át, azon különbséggel, hogy a nagyváradi bábaiskola élelmezési javadalma a szülő-nők számának folytonos emelkedése s átalán az intézet működési körének gyarapodása miatt 2.000 frtról 3.000 frtra emeltetett, továbbá az újonnan felállított szegedi bábaiskola részére ugyanezen czélra 2.000 frt irányoztatott elő. Végül a házi szük­séglet s élelmezés czimén a nagyszebeni bábaiskola részére is, mely eddig szülő-ház nélkül állott fenn, 500 frt vétetett fel azon reményben, hogy ezzel nem csak megfelelő tananyag lesz megsze­rezhető a bábanövendékek gyakorlati kiképzésére, de pár betegágy berendezésével esetleg a szülő-háznak alapját is sikerülend meg­vetni. Ellenben „általános megtakarítás" czimén a mult évben 2.295 frttal fölvett tétel most 2.415 frttal vétetett föl, a növe­kedett hitel arányában. b) A budapesti ipar-középiskola. Ezen intézet mult évi költségvetése 58.375 frtban állapíttatott meg, ez évi szükséglete 60.000 frt; tehát az előbbi évi szükség­letnél 1.625 frttal több.

Next

/
Oldalképek
Tartalom