Állami költségvetés - 1885

Földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi magy. kir. ministerium 1885. évi költségvetéséhez

64 poritása a gazdaságok által szállítandó czikkek értékének ily mérvű emelkedését vonja maga után. A szarvasmarha-tenyésztés eddigi fejlesztése is a jövő eszten­dőben fog első ízben nagyobb jövedelmet szolgáltatni, miután a 700 tehénnel megállapított létszám kiegészítésére az üszők eddig nagyrészt visszatartattak; most pedig e létszám majdnem teljesen kiegészítve lévén, a jövő évtől kezdve sokkal nagyobb számú anyag kerül eladásra. Részben ugyanez áll a sertés- és juhtenyésztésnél is, minél fogva a ménesbirtokok haszon-állat tartásából és tenyésztéséből majdnem 50.000 frt bevételi többlet teljes joggal és alapossággal volt előirányozható. IV. rovat. Az állami ménesek kiadásai 34.536 frttal, bevételei pedig 64.650 frttal nagyobb összegben irányoztatnak elő. A kiadások többlete a lólétszám szaporodásának természetes folyománya, valamint annak is tulajdonitható, hogy a sarjadék töké­letesbitése végett ujabb időben évről évre erősebb idomítás alá vétet­nek a beosztandó fiatal kanczák és mének, mi ugy több legény­séget, mint erősebb takarmányozást és nagyobb szerszámelhaszná­lást igényel, de a lótenyészintézetek fejlesztésének egyik alapfel­tétele s eddig is csak sürgősebb teendők miatt volt háttérbe szorítva. A ménesek tiszti létszámában sorra kerülő katonai előlép­tetések és szükséges változások is hozzájárulnak az emiitett kiadási többlethez. Végre az épületfentartási rovat is többet igényel, mert különösen Mezőhegyesen több nagy istálló fedelének megújítása elodázhatlanná vált. A ménesek bevételeinél azonban szintén egész alapos­sággal volt előirányozható a kimutatott jelentékeny jövedelmi több­let; mi az eddigi befektetések gyümölcsözésének köszönhető. A kisbéri ménes számára beszerzett nagy értékű uj telivér mének után jelentékeny bevételi többlet várható. A telepekbe nagyobb számmal lesznek átadhatók a ménesekben nevelt fiatal mének; dé főleg sza­porodik az egy éves korukban vásárolt s a ménesekben felnevelt fiatal mének száma, n^elyek a méntelepeknek és községeknek a

Next

/
Oldalképek
Tartalom