Állami költségvetés - 1884

Közmunka- és közlekedési ministerium. - JELENTÉS a közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministerium 1884. évi költségvetéséhez

22 2. Kolozsmegyében. Az apahida-szászrégeni állami út Pusztakamarástól, vagyis az 50.142 kilomé­tertől az úgynevezett Gyilkoshegy aljáig két kilométer hosszban terjedő szakaszának folytatólagos kiépitésére 20.000 frt. Ezen út kiépítésének szüksége már az előző években indokoltatott. 3. Krassó-Szörénymegyében. A baziás-orsovai állami út Baziás és Divics közti 5.634 kilométer hosszú, ter­mészetes állapotban lévő szakaszának kiépitésére szükséges 49.800 frt. Az 1884. évre javasoltatik 12.000 frt. A baziás-orsovai úgynevezett „Széchenyi" állami út Baziástól a Duna bal­partján közvetlenül a folyam mellett 125.302 kilométer hosszban Orsováig vonul, és az emiitett két nagyobb kereskedelmi város közti forgalom közvetítésére szolgál, sőt midőn a Dunán a közlekedés akadályozva van, az egyedüli közlekedési esz­közt képezi. Ezen út Baziástól Divicsig két helyen t. i. „Ribisevo" patak és Ó-Divics határa közt 4.481 kilométer, — továbbá a Valkó és a Divics községben lévő „Selka" nevü patak közt 1.153 kilométer hosszban nincs kiépítve. Mély fekvése miatt gyakran el van árasztva, s ilyenkor ott a közlekedés szünetel. Nedves időjáráskor a mély sárban üres szekérrel is alig lehet áthatolni. A megye részéről szorgalmazott ezen útépítés a közlekedés folytonosságának biztosítása érdekében okvetlen szükséges. 4. Zalamegyében. A pécs-varazsdi állami úton Letenyénél a Mura folyón át építendő hidra első részletként 26.000 frt. A hid 1879. évben árviz által elsodortatott, helyreállítása el nem halaszt­ható azon oknál fogva, mivel az ideiglenes közlekedést a használatban lévő komp­pal nyárban kedvező vízállás mellett csak nehezen lehet fentartani, télen pedig különösen jégzajlás alkalmával, ugy szintén, ha az árvizek beállanak, vagy ha a kompon javítások szükségeltetnek, a közlekedés 2 — 3 hétig is szünetel. 5. nA törvényhatóságoknak útjaik és hidjaik fentartására, különösen tekin­tettel a hadászatilag fontos utak és hidak fentartására" czimü rovat alatt 50.000 frttal több irányoztatik elő, mint a mult évben, vagyis 250.000 frt, mivel a nagy kiterjedésű megyei úthálózat fentartása és fejlesztése érdekében támasztott számos és indokolt igények a 200.000 frtnyi hitelből nem elégíthetők ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom