Állami költségvetés - 1883

Földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi magy. kir. ministerium 1883. évi költségvegtéséhez

49 fölszerelve nem lévén, a hozzá intézett számos kérésnek eleget tenni képes nem volt. Egyébiránt figyelembe veendő, hogy a vegyészi állomás költségei nagyrészben fedezendők lesznek az által, hogy a magánfelek részére végzett mindennemű vegyelemzésekért bizonyos árszabály szerint díjak fognak beszedetni, melyek eddig többnyire külföldre vándoroltak. ad 3. A földtani intézet gyűjteményei folyton szaporodván, gondoskodni kellett, hogy e gyűjtemények, nehogy mint holt kincs a pinczékben heverjen — legalább addig, míg a földtani intézetnek saját helyisége leend — kellőleg elhelyezhetők legyenek, s ennél­fogva az eddig kibérelt helyiséget bővitni kellett. Ezen nagyobb helyiségre, eltekintve a berendezendő vegyészi laboratóriumtól, már azért is nagy szükség volt, mert a földtani­intézet Semsey Andor ur nagylelkű adománya folytán egy 8.000 frankon megvett franczia geologiai gyűjtemény birtokába jutott, mely mintegy 30.000 darabból áll, s melynek kiállítására nagyobb hely kívántatott. A vegyészi műhely berendezése czéljából a hiv. átalány is megfelelően felemelendő volt. ad 4. A fővárosban alkalmazott hivatalnokok legkisebb lak­pénze 200 frtra tétetvén, a hivataltiszt eddigi 150 frtnyi lak­pénze 50 forinttal felemelendő volt. 15. czim. Statistikai hivatal. Az orsz. m. kir. statistikai hivatal működési köre az árúfor­galmi statistika behozatala folytán tetemesen tágulván, ez kifejezését már az 1882. évre megállapított és törvényerőre emelt költség­vetésben megtalálta s igy nagyobbszabásu újabb intézkedéseket ez idő szerint nem igényel. Ezért tételről-tételre ugyanazon összegek fordulnak elő 1883. évre nézve is, mint 1882. évben, azon különbséggel, hogy a 600 frt évi fizetéssel rendszeresített két számtiszt lakpénze az eddigi 150 frt helyett 200 frttal vétetett fel és ennek következtében az egész czimnél 100 frtnyi többkiadás állott elő. A munka nemeiben némi változás fog ugyan beállani, a meny­nyiben a népszámlálás által szolgáltatott anyagban az iparstatistiká­v. 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom