Állami költségvetés - 1883

Földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi magy. kir. ministerium 1883. évi költségvegtéséhez

40 A fenn kimutatott 193.384 frtnyi bevételi többlet mérsékelt átlag számitások alapján irányoztatott elő, mit igazol az 1881. és 1882. évi kedvező eredmény és hogy az előirányzatnak végered­ménye, daczára a 170.637 frt mellőzhetetlen kiadási többletnek, ily kedvező, az annak tulaj donitható, hogy az intézetek bevételei a több éven át eszközölt befektetések és javítások folytán évről évre szaporodnak. Az előbbi években, de különösen az 1882-ik évi költségvetés benyújtása alkalmával előterjesztett indokolásban részletesen előadtam ezen intézetek feladatát, folytonos haladását és az ország különböző gazdasági ágaira vonatkozó hatását, s igy jelenleg csakis a mu­tatkozó különbségek felsorolására, továbbá a kiadási többlet mellőz­hetlenségének, valamint a bevételi többlet alaposságának indo­kolására szoritkozam. I. A központi igazgatás rovatán 3.230 frttal magasabb kiadás irányoztatik elő. Ennek oka, hogy a katonai felügyelőség­nél alkalmazott felügyelő tábornok, altábornagygyá léptettetett elő, és a nevezett mellé beosztott századosnak a létező rang és szolgá­lattételi viszonyoknál fogva az őrnagyi illetményeket kellett meg­adni. Ezen előléptetést s a magasabb fizetés engedélyezését sem a katonai felek jogának megcsorbítása, sem az ügy érdekének hát­térbe szorítása nélkül megakadályoznom nem lehetett. A felügyelő járandóságai az előléptetés folytán 2.477 frttal, a felügyelőséghez beosztott százados járandóságai pedig 753 frttal emelkedtek. II.A ménes-birtok gazdaságok kiadásainál 1.263frttal kevesebb, bevételeinél azonban 131.654 frttal több irányoztatik elő. A rendes kiadásnál kevesebb azért irányoztatik elő, mert az uj építkezések mint befektetések természetszerűleg a befektetési czimén irányoztatnak elő, hogy azonban nem annak megfelelőleg kevesebb az előirányzat, annak oka, mert egyes más rovatokon meg a viszonyoknak megfelelőleg többet kelle előirányozni. Ugyanis a kezelési kiadásoknál 1.929 frttal több irányoztatik elő, és pedig a tiszti fizetések rovatánál 120 frttal több, mert egy igazgatóval több részesül az ötöd éves pótlékban, a mely 240 frt, ennek eile-

Next

/
Oldalképek
Tartalom