Állami költségvetés - 1883

Földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi magy. kir. ministerium 1883. évi költségvegtéséhez

13 A tanonczok és munkások kiképeztetésének, valamint a munka kiállítások támogatására a m. évben előirányzatba vett összegek a folyó évben is változatlanul vannak előirányzatba véve. A hazai gőzmalmoknál alkalmazandó munkáselem kiképzése czéljából, a budapesti állami középipartanodával kapcsolatban fel­állítani tervezett malomipari tanfolyam benépesítése tekintetében eddig akadályok forogván fenn, ezen tanfolyam a tavaszszal nem volt megnyitható; minthogy azonban az 188 2/ 3-ik iskolai tanév elején ezen lanfolvamra kellő számú s alkalmas növendék jelent­kezett, a tanfolyam az iskolai évvel kezdetét veszi, s a növendékek 2 éven át akként oktattatnak, hogy hetenkint két napon át a középipartanodában elméleti oktatásban részesülnek, a többi napokon pedig a helybeli gőzmalmokban a gyakorlati maimászat minden ágában kiképeztetnek. A maimászatnak a műegyetemen tervezett oktatása ez idő szerint még az előkészítés stádiumában van ugyan, mindannak daczára remélhető, hogy legközelebbről ezen oktatás is megkezdhető lesz. A patkoló kovácsok kiképeztetése érdekében eddig 2 tanfolyam nyittatott meg és pedig az 1882. évi márcziushó 12-én Budapesten az orsz. állatorvosi tanintézettel kapcsolatban 64 növendékkel, a második pedig Székesfehérvárott ugyanazon évi juliushó 30-án 31 növendékkel. Ugyancsak ez év őszén Pécsett, Aradon, Veszprémben, Maros-Vásárhelyt, Debreczenben, Kassán és Jászberényben a m. kir. honvédségi kovácsműhelyekkel, Kolozs-Monostoron pedig az állami gazdasági tanintézettel kapcsolatban fognak hasonló tanfo­lyamok megnyittatni. A gépkezelők és fűtők érdekében kezdeményezett oktatás első tanfolyama az 1882. évi februárhó 6-án vette kezdetét és májushó 13-án fejeztetett be. Ezen tanfolyam eredményéről felemlítem, hogy 157 jelentkezett növendék közül, kik csaknem kizárólag a fővárosi és vidéki gépgyárak és javitó-műhelyek munkásai voltak, a tanfo­lyamot 103 egyén végezte, s 95 egyén a szabályszerű vizsgát letette. A vizsgáltak közül: a locomobil és cséplőgép kezelésére 46, csak a locomobil kezelésére 34, a locomobil kazán kezelésére azaz fűtőnek 15 egyén képesittetett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom