Állami költségvetés - 1883

Közmunka- és közlekedési ministerium - Jelentés a közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministerium 1883. évi költségvetéséhez

56 Az 1880: 17. t.-cz. alapján ezen építkezésre 1880. évre 390.753 frt, 1881. évre 500.000 frt, 1882. évre pedig végrészletkép 309.000 frt, tehát összesen 1,199.753 frt, vagyis a rakpart felépítésére szükséges összes költség engedélyeztetett. Ezen összeg azonban csak azon esetben lett volna elegendő: ha az éven­kénti adományok az illető években felhasználhatók, és ha az eredetileg engedé­lyezett összegből a rakpart épitése eszközölhető lett volna. Miután azonban sem 1880-ban, sem 1881-ben az azon évekre engedélye­zett évi hitelek teljesen fel nem használtattak, sőt teljesen még a folyó évi fokozottabb munka daczára sem lesznek felhasználhatók, az eredetileg 1,190.750 frttal megállapított munkálat befejezhetése végett 1883-ra még 57.673 frtnak, az utólag felmerült pótmunkák teljesítésére pedig 164.000 frtnak, összesen 221.673 frtnak engedélyezése kéretik. A 164.000 frt indokolására legyen szabad felhozni, hogy a szegedi rak­part épitése közben kitűnt, hogy az eredeti tervben is alapul vett kedvezőtlen talajviszonyok nagyobb mérvű intézkedéseket igényelnek, mint a minő mérvben az óvintézkedések szüksége műszakilag előre megállapítható volt. A partcsuszamlások és alámosások a szegedi rakpart mentén oly fenyegető jelleget öltöttek, hogy az addig teljesített munkálatok sikerét koczkáztatták: következéskép a rakpart bizto­sítása czéljából a pótmunkálatokat még a folyó év elején sürgősen el kellett ren­delni, nehogy azok foganatosítása a bekövetkezhető nagyobb vízállás által meg­akadályoztassák, s az addig létesített rakparti munkálatok tetemes megkárosodásnak s esetleg teljes megsemmisülésnek tétessenek ki. Ezen indokból a f. évi január 20-án hozott ministertanácsi határozat alapján a pótmunkálatok, melyek a műszaki terv szerint 164.000 frtba kerüluek, az 1880. évi XXXIX. t.-cz. által kijelölt hitel terhére foganatosíttattak. 4.- A szegedi állandó hidra 240.775 frt irányoztatik elő. Ezen építkezésre az 1882. évi költségvetéshez beterjesztett indokolás sze­rint 1883. évre végrészletként csak 142.000 frt volna felveendő; minthogy azonban az 1880., 1881. és 1882-re engedélyezett évi hitelek az illető években, külö­nösen pedig 1880. és 1881. évben nem voltak teljesen felhasználhatók, sőt a folyó évben sem lesznek, daczára a nagyobb erélylyel folytatott munkáknak teljesen felhasználhatók, annálfogva az 1883-ra maradó munkálatok költségeinek fedez­lietése czéljából a mult évben kilátásba helyezett végrészletnél nagyobb összeget kellett az 1883. évi előirányzatba felvenni. 5. A szegedi hídfeljárók építésére az 1882. évi XXI. t.cz. alapján 250.000 frt; az egész munkálat a most idézett t.-cz. által 450.000 frttal enge-

Next

/
Oldalképek
Tartalom