Állami költségvetés - 1881
Pénzügyministerium - Indoklás a magyar kir. pénzügyministerium 1881. évi költségvetéséhez
117 Budapest (Buda) főváros tartozása 1880-ban lejárt, 1881. évre tehát semmisem irányoztatik elő. ad 16. Az inségi kölcsönök és egyéb államkövetelések után járó kamatok fejében az előirási adatok szerint az 1879. évi tényleges eredménynek megfelelő összeg várható 1881-ben is. ad 19. A bevétel ezen rovat alatt esetleges, s az 1879. évi eredménynél valamivel több vétetett fel. ad 22. E rovaton több vétetett fel a tiszti biztosítékok jelenlegi álladéka alapján. ad 23. E rovat alatt 9.900 frttal kevesebb irányoztatik elő, mer.t több oly bevétel, mely eddig ezen rovat alatt vétetett fel, a bevétel természetének inkább megfelelő más rovat alatt niutattatik ki. Átmeneti kiadások. 1. czim. A rendelkezés alá jutott állami tisztviszelők 1881-ik évi illetményeire 1000 frt irányoztatik elő, vagyis 4000 frttal kevesebb mint 1880. évre engedélyeztetett, minthogy remélni lehet, hogy a rendelkezés alatt állók legnagyobb része még ez év folyamában üresedésbe jutó rendszeresített állomásokra elhelyezhető lesz. 3. czim. Az 1867. év végéig befektetett tiszti biztositékok visszafizetésére 12.000 frttal kevesebb irányoztatott elő, az 1879. évi 20.548 frtot tevő tényleges eredmény alapján. 4. czim. A szegedi liatos bizottság költségeire 3.215 frt irányoztatik elő. Ezen bizottság, mely az 1880. évi XX. t.-cz. 33. §. értelmében az engedélyezendő kölcsön-összegek mérve és a jelzálog értékének megállapítása iránt lesz hivatva határozni, előreláthatólag következő költségeket fogja igénybe venni: Egy előadó fizetése 700 frt, lakpénz 150 frt . 805 frt, egy dijnok napi 1 frttal 365 , uti költségekre ........ 1.800 „ előre nem látható kiadásokra. .... 200 „ összesen 3.215 frt.