Állami költségvetés - 1881

Pénzügyministerium - Indoklás a magyar kir. pénzügyministerium 1881. évi költségvetéséhez

84 Torontálmegye területén egy ujabb jószágigazgatóságnak felállítása; egyes jószágigazgatóságoknál az évenkint 6 — 7.000-re menő ügy­darabok pontos ellátása végett a titkárok mellett jószágigazgatósági fogalmazók szervezése; végre a számvevőségi segédszolgálat s a számadások megvizsgálása végett a jószágigazgatóságok mellé rendelt számvevőségi személyzetnek szaporitása a végből, hogy az ellenőrzés pontosabbá s behatóbbá tétessék, s hogy a gazdasági számvitel az erdészeti számközegek különválása után a jószágigazgatóságok uj szervezetének megfelelőleg teljesíttessék. Mindezen szervezések fedezetet fognak találni azon megtaka­rításokban, melyek az állami javak kezelésének módosítása és ille­tőleg a kezelő hivatalok általános újjászervezése folytán állanak elő; s melyeket alább lesz szerencsém közelebbről kimutatni. Fedezni fogják ezen megtakarítások azon néhány kezelőhivatal költségét is, melyek felállítása részben az eddig is érzett hiány pótlása végett, részben pedig az erdők különválása folytán vissza­maradt és eddig az erdészeti személyzet által gondozott mezőgazda­sági birtokok czélszeríi kezelése miatt váland szükségessé. Miután épen jelenleg van folyamatban annak megállapítása, hogy az erdőkkel eddig együttesen kezelt mezőgazdasági javak közül melyek állnak az erdőkkel oly szoros kapcsolatban, hogy azoknak az erdőkkel együtt a kereskedelmi ministerium kezelése alá keilend bocsájtatniok, s hogy ellenkezőleg, melyek fognak a többi mezőgazdasági jószágoknál visszamaradni: csak a megállapí­tások további folyamában leszek azon helyzetben, hogy az újonnan szervezendő néhány gazdasági kezelőhivatalt közelebbről meghatá­rozhassam. Minthogy azonban másrészt a jószágigazgatóságok sza­poritása esetében néhány ispánság megszüntethető lesz, s ezek költségei, valamint azon megtérítések, melyek a mezőgazdasági javak kezeléseért eddig az erdészetnek fizettettek, teljesen fedezni fogják az ujon szervezendő gazdasági hivatalok szükségletét: ezek folytán a mezőgazdasági jószágokat illetőleg ezúttal csakis a jószág­igazgatóságok uj szervezetének előadására szorítkozom. Az erdők különválása folytán az eddig főleg erdészeti alapon szervezett beszterczebányai és kolozsvári jószágigazgatóságok közül

Next

/
Oldalképek
Tartalom