Állami költségvetés - 1880

Közmunka- és közlekedési ministerium - Jelentés a közmunka- és közlekedési magy. kir. ministerium 1880. évi költségvetéséhez

55 számára két, s a központ számára egy hivatalnoknak a vágvölgyi vasút átvétele folytán szükségessé vált fölvételétől, — a hivatalnokok létszáma nem emelkedett. Az 1879. évre a központ és külszolgálat részére a XIV., XV. és XXII. fejezetek alatt együttvéve 91 hivatalnok, az 1880. évre pedig, beleértve a vág­völgyi vasút számára szükséges három hivatalnokot összesen 94, s igy ezeket leszámitva, ugyanannyi hivatalnok irányoztatott elő, mint 1879. évre. A személyzeti mellékilletményekre 8.200, a dologi kiadásokra 2.800, összesen tehát 11.000 forint vétetett föl. E czimen az 1879. évre 11.350 frt engedélyeztetvén, az 1880. évre e szerint 350 frttal kevesebb van előirányozva. Az egész fejezet főösszege, vagyis 87.800 frt az 1879. évi 78.450 frt adománynyal szemben 9.350 forint növekvést a mult 1878. évi 83.089 forint tényleges kiadással szemben pedig 4.710 forint többletet mutat, mely szaporulat részint a vágvölgyi vasút átvételében, részint pedig az első kikezdésben fönnebb már elmondottakban találja indokolását. XVIII. FEJEZET. Anyagszer-kezelés. „Személyzeti járandóságok" czimén e fejezet 62. czikkének A. tétele alatt 1880. évre 32 hivatalnok, napdíjasok, 3 könyvkötő, 2 szertárfelvigyázó, és 3 hiva­talszolgára összesen 56.500 forint irányoztatik elő. Az 1879. évre e czimen 27 hivatalnok, napdíjasok, 3 könyvkötő, 2 szer­tárfelvigyázó és 3 hivatalszolgára összesen 49.750 frt, e szerint tehát 6.750 frttal kevesebb engedélyeztetett. Ezen többlet abban találja indokolását, hogy 3 hivatalnok, kik 1879. évben a XIX. fejezet, vagyis az „anyagszertári szolgálat" terhére irányoztattak elő, tényleg azonban a központban tesznek szolgálatot: 1880. évre a központ állomá­nyába vétettek fel, s a kiilszolgálát, fejezete (XIX.) alatt töröltettek. Megemlítem még, hogy 3 anyagvizsgáló, — bár azok tényleg künn tesznek szolgálatot, szintén a központba vannak felvéve, mert az anyagvizsgálók a központ terhére elszámolandó üzletvezetőségekhez, illetőleg közlekedési főnökségekhez lévén beosztva, azok illetményei szintén a központot terhelik. Ezen többlet továbbá az által indokoltatik: hogy a vágvölgyi vonal átvé­tele folytán növekedett központi teendők ellátása érdekében a hivatalnokok és nap­díjasok létszáma szaporittatott. Az e fejezet 62. czikkének többi tételei alatt összesen 5.420 frt vétetett fel az 1879. évre engedélyezett 5.250 frt ellenében, vagyis 170 frttal több, mely többlet nagyobbrészt az utazási költségek emelkedéséből ered.

Next

/
Oldalképek
Tartalom