Állami költségvetés - 1880
Közmunka- és közlekedési ministerium - Jelentés a közmunka- és közlekedési magy. kir. ministerium 1880. évi költségvetéséhez
44 A jövedelem folytonos apadásának arányszámokban kitüntetett adataiból arra lehet következtetni, hogy az a mult 1878. évben véghatárát elérte, minek folytán az ezen évben elért bevétel, vagyis 1,067.000 forint vétetett fel az 1880. évi előirányzatba. A katonai szállításokból befolyt bevételek tettek: az 1873. évben 33.951 frt 90 krt, 1874. 1875. 1876. 1877. 1878. 20.789 38.385 48.014 59.246 35 10 04 12 es 107.670 frt 86 krt; e szerint tehát a fönebbi czimü bevételek az 1875. évtől kezdve tetemesen növekedtek és pedig 1875. évben 84-5%-kal, 1876-ban 25%-kal, 1877-ben 23%-kal és 1878-ban 82%-kal. Ez utóbbi növekedést azonban rendesnek tekinteni nem lehet, minthogy az leginkább a mozgósitással járt rendkivüli katonai szállítások következménye, melyekre a jövő évben előreláthatólag nem lehet számítani. Ennélfogva a rendes viszonyok között lefolyt utolsó évben, vagyis 1877-ben elért bevételek kerekösszegben 60.000 frttal állíttattak be az 1880. évi előirányzatba. A podgyászszállitásnál a bevételek következők voltak: az 1873. évben 46.795 frt 67 kr. 1874. 1875. 1876. 1877. 1878. 40.403 38.324 34.207 33.502 82 20 37 11 . 35.356 frt 16 kr; miből látható, hogy ezen bevételek 1873-tól 1877-ig folyton apadtak, 1878-ban azonban ismét emelkedtek. Azon reményben, hogy ezen bevételek 1880-ban az 1878. évi tényleges eredménynél kisebbek nem lesznek, az előirányzatba az 1878. évihez hasonló bevétel, vagyis 36.000 forint vétetett fel. A gyorsárúszállitás után bevételeztetett: az 1875. évben „ 1876. „ „ 1877. „ 0 1878. miből kitetszik, hogy a bevétel folytonosan és pedig kezdetben tetemesebben, 1877-ben azonban csak 6 0/o"kal, 1878-ban pedig 6'5°/ 0-kal növekedett. 25.782 frt 85 kr, 53.650 „ 63 „ 56.961 „ 12 „ 60.692 frt 93 kr;