Állami költségvetés - 1880

Közmunka- és közlekedési ministerium - Jelentés a közmunka- és közlekedési magy. kir. ministerium 1880. évi költségvetéséhez

15 miatt ezen költségek folyton leebb szállíttatván, ily módon azon végső határ még 1878. évben lőn elérve, melyen alól menni — rendes viszonyok mellett is — nem lehet, a nélkül, hogy maga a tetemes beruházási tőke, vagyis az ut alapja, ne veszélyeztessék. Rendes viszonyok helyett azonban köztudomásilag igen abnormal, vagyis rosz időjárással kellett különösen az 1878. évben küzdenünk, mely az ország csaknem minden vidékén oly nagy és gyakori árvizeket hozott, és ezek ugy az út-testen, mint a műtárgyakon oly nagymérvű rongálásokat okoztak, hogy azok helyreállítását az elégtelen adománynyal a legkörültekintőbb kezelés daczára sem lehetett eszközölni, mely körülmény a szóban lévő hitelnek már 1879. évben mulhatlanul szükségelt némi feljavítását eredményezte. A mondott kedvezőtlen körülmények folytatólagos hatása alatt tehát ezúttal ismét némileg több hitelt veszek igénybe, miáltal egyedül lehet elejét venni annak, hogy ugy, mint ez az 3 871 —1874. években tettleg megtörtént, a kő-utak szükségletének fedezésére korábbi mulasztások pótlásául igen jelentékeny (3,500.000 forintnyi) összegnek egyszerre engedélyezése ismertetett szükségesnek. Itt meg kell említenem, hogy az állami utaknak lejtmérése és kilométerekre való beosztása továbbra alig lévén halasztható, az ebbeli, mintegy 20—25.000 frtnyi összeget tevő kiadás, melyet néhány év óta fedezet hiányában a szolgálat hátrányára folyvást el kellett halasztanom, a fent kitett összegből elvégre hihetőleg ki fog kerülni. Magyarország. Az állami utak összes hossza az 1880. évben 5.90G.ui kilométert teend tehát 1879. év óta nem változott. A. Kezelés. Az utak kezelésére az 1880-ik évre előirányoztatik 80.866 frt, tehát ugyanannyi mint az 1879. évre. A kezelési költségekre a személyzeti járandóságok gyakorolnak lényeges befolyást. Ez okból az utmesteri állomások rendszeres beosztása által az utmesterek létszámát törekedtem folyton apasztani. így azok száma már az 1878. évben — mint azt azon évi jelentésemben volt szerencsém megemlíteni — 156-ra szál­líttatott le. De ez által a kezelési költségek csökkentésénél el is éretett azon határ, melyen alól menni az állami utfentartás érdekénél fogva már nem lehet, mert az utmesteri állomásoknak jelenlegi szervezése szerint is minden útmester egyre­másra 38 kilométer hosszú szakaszt kezel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom