Állami költségvetés - 1880
Belügyministerium - Indoklás a magyar kir. belügyministerium 1880. évi költségvetéséhez
20 most már a belügyministerium tárczáját terhelik, intézkedés történt, hogy a költségelőirányzat az illető szakemberek által elkészíttessék, és ennek alapján vétetett fel a fentjelzett összeg a jelen czim alatt. Az a-tól e pontig felsorolt szükségletek összege tesz 1.655 frtot. 3. A várbeli országház épületeiben szükséges helyreállításokra előirányoztatik . . . 10.000 frt, melyre nézve szükségesnek tartom megjegyezni, miszerint már az 1879. évi belügyministeri költségelőirányzat indokolásában bejelentettem, hogy a belügyministerium felügyelete alatt álló épületeken halasztást nem szenvedő helyreállításokra a műszakilag felvett tervek és költségelőirányzatok szerint 22.503 frtnyi pénzösszegre van szükség; az 1879. évi költségvetési törvényben e czélra 10.000 frt már megszavaztatván, ezúttal a további 10.000 frtnyi hitelnek mint elkerülhetlenül szükséges kiadásnak engedélyezését kérem. 4. A cselédbejelentési hivatal első berendezésére a megelőző népszámlálásra, és az e czélra szükséges nyomtatványokra, tehát csak egyszer mindenkorra előforduló kiadásokra . 7.000 frt. Ezen részletezésből jön ki az átmeneti kiadásokra 23.243 frttal előirányzott összeg. Rendes bevételek. 1879. évre megállapittatott . . . 809.279 frt, 1880. „ előirányoztatik . . . 808.070 „ tehát kevesebb . 1.209 frttal, mely eredmény a következő tényezők kifolyása.