Állami költségvetés - 1879
Közmunka- és közlekedési ministerium - JELENTÉS A KÖZMUNKA- ÉS KÖZLEKEDÉSI MAGY. KIR. MINISTERIUM 1879. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
50 az egyes rangfokozati osztályokba, s hogy végül napdijasokra 5.530 frttal több vétetett fel a végből, hogy minden osztálymérnökséget dijnokkal ellátni lehessen, nehogy a műszaki egyének az irodai teendők ellátása által tulajdonképeni működésűk körétől elvonassanak. Törülve lett azonban a távirda hivatalnok fizetése s a mérősegéd fizetési átalánya. Lakpénzekre az 1878. évi 18,600 frt hitel ellenében 1879. évre 34.460 frt irányoztatik elő; a 15.860 frt többlet onnan származik, hogy egy ide vágó rendelkezés szerint, minden természetbeni lakás és hivatalos helyiség értéke az azt használó szolgálati ág terhére kimutatandó, ellenben mint jövedelem, a bevételek közé is beállitandó, miként ez már fentebb a „bevételek" 6. czikkének indokolása alkalmával megemlittetett. A tárgyalt czikk többi tételei alatt beállított összegek az 1878. évi hitelekkel madjnem ugyanazonosok lévén, a dálya-bródi uj vonal tekintetben vétele mellett, mint a tényleges szükségletnek megfelelők, bővebb indokolást nem igényelnek. „Dologi kiadásokra" e fejezetben 1879. évre 16.970 frt irányoztatik elő; e czimén az 1878. évre 13.400 frt volt engedélyezve. A 3.570 frt többlet részben a keleti vonalon is behozandó egyöntetű eljárás folytán előrelátható nagyobb nyomtatványszükséglet, részben pedig (2.000 frt) a természetbeni irodahelyiségek értékének fönebb már emiitett beállítása s a dálya-bródi vonal megfelelő szükséglete által van indokolva. VI. FEJEZET. Pályafelügyelet. „Személyzeti járandóságok" czimén a VI. fejezet 11. czikk A) tétel alatt, 1879-re 975 munkavezető és pályaőr összesen 260.550 frt fizetéssel irányoztatik elő. E tételre az 1878. évben 919 hasonminőségü egyén 248.710 frt összfizetéssel volt engedélyezve. E szerint 56 állással több vétetett fel, pénzben azonban mégis csak 11.840 frttal több irányoztatik elő. A létszámot ugyanis a brassó-tömösi, a fővámházi és lőrinczi szárnyvonalak kilátásban levő s a dálya-bródi vonal tényleges üzletbevétele miatt kellett emelni, mely körülmények figyelembe vétele mellett, — minthogy a dálya-bródi vonalra 45 őriállás rendszeresítése vált szükségessé, az emelés csekélynek mondható. A B) tétel alatt „Lakbérek" czimén az 1878. évi 1.640 frt adomány éllenében 8.000 frt állíttatott be, mely többlet indokát a természetbeni lakások érték-összegének felvételében találja. A tárgyalt czikk következő C.—H. tételei alatt 1879-re összesen 82.040 frt irányoztatik elő az 1878. évi 75.780 frt hitelösszeg ellenében, az aránylag cse-