Állami költségvetés - 1873

Pénzügyministerium - Indoklás a magy. kir. pénzügyministerium 1873. évi költségvetéséhez

124 Kisebb a bevétel, mert az egyes művek által az igazgatósági költségek nem téríttetnek meg, mely okból elesik 42.119 frt; ellenben megtéríttetik a bányaigazgatóságnak többféle költség a soóvári jószágigazgatóság által. A kisebb kiadás onnan származik, hogy a soóvári orvos ré­szére eddigelé az igazgatósági költségek között felszámított költ­ségeket a soóvári sófőzde vette át, a hová az inkább tartozik. Nagybányai bányaigazgatóság. Bevétel Kiadás Többlet Hiány f o r int 1873. évi költségvetés . . 32.877 73.517 10.000 1872. „ 75.965 65.965 40.640 i több . . 1873-ban] ( kevesebb . . . 43.088 7.552 50.640 A bevétel kisebb, mert 63.690 frt az igazgatóságnak az egyes művek által nem téríttetik meg; hogy mindazáltal a bevételi különbözet a fentebbi összegeknél csekélyebb, oka az, hogy a bevé­telek között a beváltmányok értékéből igazgatási költségek fede­zése fejében levont százalék, mely eddig a kohó-bevételek közé volt sorolva, helyesebben az igazgatósági költségekhez csatolta­tott. — A nagyobb kiadás pedig az 5 évi pótlékok miatt emelt fizetések, a takarmány árának emelkedése, több nyugdíjazás, és azonkívül még az által is idéztetik elő, hogy az altisztek kiképzé­sére 1873-ban két tanárral s.20 ösztöndíjassal ellátandó bánya­tanoda fog föllállittatni

Next

/
Oldalképek
Tartalom