Állami költségvetés - 1873
Pénzügyministerium - Indoklás a magy. kir. pénzügyministerium 1873. évi költségvetéséhez
m A kisebb bevétel annak tulajdonítandó, hogy az igazgatósági költségek a sójövedéket, továbbá a marmarosi gazdaságot és erdészetet, s a nagyági, pojniki és libethbányai bányatelepek magánrészét kivéve, az egyes müvek és üzleti ágak által nem téríttetnek meg, mi magában véve már 254.240 frtot von le a bevételből, mely csak azért nem szállott ennyivel alá, mivel másrészt az érczbeváltó felek által igazgatósági költségek fejében fizetett százalékok, melyek eddig még némely kerületben a kohóknál számittattak el, jelenleg az igazgatóságok javára Írattak, s mivel a beszterczebányai jószágigazgatóság a helyette fizetett nyugilletmények fejében 1873-ban 10.000 frtot téritend meg. A kiadás szintén kisebb, mert nemcsak hogy több közteher a jószagigazgatóságokra szállott, hanem a beruházásokra és az épületek fentartására szánt összeg is jóval kisebb, mint a mennyivel a fa és takarmány emelkedett ára a személyes járandóságokat illetőleg az utazási költségeket növelendi; továbbá a mennyivel az altiszti bánya-szakiskolák czélszerűbb berendezése és a beszüntetendő beszterczebányai koliómű nyugdíj terheinek átvétele több költséget okozand. Az egyes bányaigazgatóságnál a két költségvetés közötti különbözet következő: Selmeczi főbányagrófi hivatal. Bevétel Kiadás Többlet Hiáay f o r int 1873. évi ( rende s • ' költségvetés i ,, . ,.,. 3 } rendkívüli . 23.483 92.568 • 69.085 1872. évi költségvetés . . 99.774 93.514 6.260 k nagyobb . . . 1873-ban 1 ( kisebb .... 76.291 946 75.345 A bevétel azért kisebb, mert a főigazgatósági költségek 85.000 frttal