Állami költségvetés - 1873
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - Előterjesztés a vallás- és közoktatási magy. kir. ministerium 1873. évi költségvetéséhez
32 nyek kivitele után eszközöltethetik — nehézség nélkül 1.874-re halasztathatván 1873-ra 16.000 frt vétetik csak igénybe, miből a mennyezeten szükséges stuccomunkák mintegy 10.000 frttal s a fal kifestése körülbelül 6.000 frttal, vagy is összesen kerek összegben 16.000 frton létesíthető. Csak is ezen összeg megszavazásával váland lehetővé a frescofestést 1872-ben megkezdeni s 1874-ben a nemzet dicsőségére bevégezni. Egy szépirónak (6. rovat alatt) 600 frtnyi tiszteletdíj irányoztatik elő. Az állat és ásványtár rendezés alatt levén, hogy az azokban közszemlére kiállított tárgyak olykép megjelöltessenek, hogy minden látogató a tárgyon vagy mellette annak közönséges magyar és tudományos latin nevét olvashassa, szépen (calligraphice) irt czimlapok (etiquettek) mellőzhetlenek; a természetrajzi osztályban szemlére kitett tárgyak száma ezerekre rúgván, az ily czimiratkák elkészítése a más fontosabb teendőkkel terhelt s nem mindig kalligraphicus Írással biro segédekre nem bizathatik; hanem arra egy külön szépiró felfogadása szükséges, kinek diját havonta 50 frtra véve fel, egy évre 600 frt esik. 6. czim. Egy hazai népismei gyűjtemény létesítésére . „ 15.000 frt vétetik előirányzatilag igénybe. Azon közművelődési, közgazdászati és tudományos, jelesen művelődéstörténeti körülmények, melyek egy hazai népismei gyűjteménynek mielőbbi létesítését sürgetőleg igénylik, a közoktatás állapotáról tett előterjesztésben részletesen felsorolvák. E helyütt csakis annak politikai és jelesen pénzügyi oldalai érintendők. Az elsőt illetőleg az 1873-ban Bécsben megnyitandó világtárlaton minden európai s nem-európai államok minél teljesebb képviseltetésükre törekesznek, sőt viszonyaik minél teljesebb ismertetése czéljából jelentékeny áldozatoktól sem riadnak vissza. Magyarország a külföld előtt sokáig terra incognita volt, s e tekintetben részben legalább földközi fekvésével, mely a nemzeteket egymáshoz közelítő tengertől távol tartja, s a szállítási költségek nagyságával, mely Magyarországnak a legutóbbi világtárlatok székhelyétőli távol voltának következménye, némileg mentheté magát. Ehez járult, hogy a legutóbbi londoni részletes kiállítástól eltekintve, a nemzet kisebb-nagyobb mérvben tehetségeinek s tevékenységének szabad kifejtésében politikai viszonyok által zsibbasztva volt. Mindez jelenleg megszűnt, Bécs az ország határszélétől alig néhány mértföldnyire fekszik s politikai tekintetek a nemzetet és kormányát az ország minél teljesebb képviseltetésében nem gátolják, sőt fényesebb képviseltetését sürgetőleg parancsolják. Számos s részben a nyugoteurópai polgárisodás egyengető befolyása által még eredetiségéből ki nem vetkőztetett néptörzsek, különleges iparukkal a kelet és nyugot határai között oly nevezetes helyet foglalnak el, hogy azok ismertetése kivált a külföldre kiválón érdekes, főleg pedig kapcsolatban a szinte rendeztetni szándéklott oktatásügyi kiállítással. Az első mutatná,