Állami költségvetés - 1872
Földmivelés-, ipar- és kereskedelmiministerium - Rendkívüli szükséglet és fedezet
15 2. Az állattenyésztés köréb en felmerülő nagyobb szükségletet és pedig a szarvasmarha tenyésztésnél azon körülmény idézi elő, miszerint általános elvül tüzetett ki az igáserő pótlását már egy éves korban bevásárolt tinók által fedezni, továbbá mivel Mezőhegyesen a bikák eladása által az uradalmi gulyából kikerülő tinónevelés szűkebb körbe lett szorítva; a juhtenyésztésnél pedig, miután a Kisbérett eddig felesben kezelt juhnyáj jövőre önálló birtokába esik az államnak, a nyáj javitása czéljából törzskosok vételének szüksége merült fel. 3. Gazdászati mellék haszon vételek rovata eddig nem létezett; tekintetbe veendő azonban, miszerint ugy a téli, mint a nyári göböly hizlalás is eddig előnyösnek bizonyulván, az e czélra forgó tőkekép előirányzott összeg gyümölcsöző befektetést képezend; nem különben az ürü vagy sertés vásárlásra kitett összeg is a tarlónak, és a nyári legelőnek esetleg történhető előnyös kihasználhatása végett irányoztatik elő. 4. Leltári tárgyakra előirányzott nagyobb összeg onnan ered, mivel ezek eddig a megelőző „anyagok és szerek vételére" czimű rovatban voltak befoglalva; — a két rovatnak összevetése által kitűnik, miszerint ezen rovat alatt csakis 4000 forint a többlet mely többlet onnan származik, mivel a kiterjedtebb földmivelés érdekéből több cséplőgép vásárlásának szüksége állott elő. 5 Gazdászati általános kiadások rovata alatt több kéretik, mert az igáserő szaporítása által a legénység létszáma is nagyobbodván, ezek járandósága növekedik; továbbá mert alkalmatos kiszolgált altisztek jutalmazás melletti megtartása a gazdaság érdekében kivánatos és végre mert a gyógykezelési költségek eddig az egész ménesintézetek részére a ménesek kórházi költségek czimü rovatában fordultak elő, holott a gazdasági személyzet ebbeli költségei jelenleg itt vétettek fel. A méneseknél az egyes rovatoknál előforduló eltérések szintén a tapasztalás és illetőleg szükség által idéztettek elő; a többletre nézve megjegyeztetik, hogy ezt a bábolnai ménesnél szükségessé vált bővebb etetés okozza. itt. i