Állami költségvetés - 1872
Földmivelés-, ipar- és kereskedelmiministerium - Rendkívüli szükséglet és fedezet
11 A kereskedelmi növények termelésének emelésére szánt összegből az okszerű lentermelés rigai lenmagnak az ország minden lentermelésre képes vidékén kisérlettétel czéljából eszközölt szétosztása által mozdittatott elő; — segélyeztetett továbbá a nagyenyedi komló mintatelep, mely csak első évében lévén, az eredmény még határozottan ki nem tüntethető és fedeztetnek az általános elösmerésre talált évi dohánykiállitások rendezési költségei és dijai. A fatenyésztés és kertészet rovata alatt jutalmazásokra évenkint felvett 4000 forint, főleg a községi faiskolák kezelésében érdemeket szerzett néptanítóknak és lelkészeknek a törvényhatóságok kijelölése alapján — kisebb pénzbeli jutalmakban részeltetésére fordittatik, és a ministerium az ezen dijak által mindenesetre előmozditott ügy fontosságát tekintve, azokat jövőre is fenntartandóknak véleményezi. Hasonló tekintet alá esnek a selyemtermelőknek buzditás czéljából kiadott jutalmak, valamint a japáni selymértojásnak évenkint eszközölt kiosztása, mely két intézkedésnek köszönhető, hogy a selyemtermelés azon vidékeken, melyeken azt a jelenlegi kormány előtalálta, nemcsak hogy nem csökkent, de habár lassan is, fokonkint terjed. — A ministerium ezen iparágat lehetőleg fejlesztendő intézkedni szándékozik aziránt, hogy a selyemtermelésre alkalmas vidékeken a termelőknek a gubóeladás lehetőleg megkönnyittessék, miután jobbára csakis a gubók értékesítésével járó nehézségek riasztják el a kis termelőket ezen különben eléggé jövedelmező iparágtól. Ezen gazdasági mellékiparágak egyike a méhészet is, melynek emelésére a folyó évre megszavazott összeghez hasonló vétetett fel 1872-re is, s mely összeg mint eddig részint egyes kiváló méhészek jutalmazására, részint czélszerü mintakasok vétele és terjesztésére, mint a méhesek alapitására sat. fog fordittatni: 2*