Állami költségvetés - 1871

Közmunka és közlekedési ministerium - Államvasutak jövedelme

49 vájjon ma olyan e Magyarország pénzügyi helyzete, hogy ezen tetemes terhet elbírja, habár az több évre felosztva részletenként vétetnék is igénybe ? Ugy vélekedik a közlekedési ministerium, hogy mielőtt a Dunának egészben szabályozása tüzetesen megindittatnék, előbb azon nagyobb hajózási akadályok lenné­nek elháritandók, melyek az Aldunán a Vaskapunál léteznek ; mely nézet mellett szól úgy a kelet felé létező összeköttetéseink hiányainak eltávolítása, valamint ez irányban eddig igen is elhanyagolt nemzetközi kereskedelmünk fejlesztésének szük­sége. Ily körülményekkel állunk szemközt az ország legnagyobb folyójának, a Duná­nak szabályozása tekintetében. Az ország egyéb, különösen a még szabályozás alá nem vett folyóknál figyel­men kivül nem hagyható még az, hogy a szabályozatlan folyamok medröket folyto­nosan és némelyek nagy mérvben változtatják, s igy a most készült szabályozási tervek, már néhány év múlva, midőn a folyammeder állapota nem a mai, legaláb is lényeges kiigazítást igényelnének. Egyes most tervezett munkák ugyanis feleslegesekké vál­hatnak, míg más most a tervbe fel nem vettek szükségesekké lesznek. Ugyanez okokból változnának a költségvetések is. De változnak a szabályozási igények is. A mérnöki tudományok mai álláspontján a legkisebb vizek is hajózhatókká tehe­tők megfelelő intézkedések által; ha tehát hajózható utainkat szaporítani akarjuk, mindég több folyót vehetünk szabályozás alá; de ezzel természetesen a költségek, a szükséges tőke is szaporodni fog. Ha tehát egyfelől a ministerium azon véleményben van, hogy annak: mennyi folyó és mily mértékben vétessék szabályozás alá, helyes határa az ország pénz­ügyi állapotában keresendő, s ez soha szem elől nem téveszthető; ugy másfelől mind­ezek mellett annak teljes tudatával bir, liogy az előmunkálatok megtétele ma is idő­szerű, annyival inkább, mert csak ezen előmunkálatok, különösen pontos mérések ad­hatnak arról tüzetes felvilágosítást, hogy az egyes most még állami kezelés alatt nem álló folyók mily hosszára lesz a szabályozás kiterjesztendő. Ez előmunkálatokat kiegészíti a ministerium azon állami kezelés alatt levő folyókon, melyeken még nem teljesek, megkezdette a Vághon, mely állami kezelés alatt még nem áll, és folytatólag kitérjesztendi a többi folyókra, az e czélra mega­jánlandó pénzadomány erejéhez mérten. Áttérve azon összegek elemzésére, melyek a folyok szabályozására 1871-re a „rendkívüli vízépítés" czimén javaslatba hozatnak, egyenként fogjuk valamennyi állami kezelés alatt álló folyóról a legszükségesebbeket elmondani. I. A Duna, mint már említők majdnem egész hosszában igényel szabályozási munkákat. 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom