Állami költségvetés - 1871
Közmunka és közlekedési ministerium - Államvasutak jövedelme
4 I. czim. Központi igazgatás. A ministerium kénytelen, mint ezt már fentebb emiitette, 1871-re a központban alkalmazott tisztviselők létszámának szaporítását javaslatba hozni. Ezen személyzetszaporitás a következő : 1 ministeri tanácsos, 1 titkár, 4 fogalmazó, 1 segédfogalmazó, 3 főmérnök, 1 számtanácsos, 1 irodaaligazgató és 1 irodatiszt. Kevesbedett azonban a személyzet: 4 mérnök-gyakornokkal. A kimutatott személyzetszaporitást igényli egyrészt egy uj osztály felállításának szüksége; de másrészt és főleg parancsolólag követeli a vasúthálózat tetemes kiterjedése és különösen az épülőfélben lévő vasutak nagy száma. Egy jogi osztálynak a ministeriumban leendő felállítása szükségessé vált, mert az anyagi viszonyok fejlődésével, a kormányzat irányában támasztott igényeknél fogva, naponta szaporodik azon elintézendő ügyek száma, melyek különösen a közigazgatási jog terén kívánnak teljes jártasságot. Ezen ügyek czélszerü elintézésére vagy az kívántatik, hogy minden osztályban legyenek oly hivatalnokok, kikre ezen ügyek elintézését megnyugvással lehessen bizni; vagy egy különálló oly osztályt szükséges szervezni, melyhez minden ilyen természetű ügyek utasitassanak. A ministeriumnak tapasztaláson alapuló meggyőződése szerint a czél az utóbbi módon tökéletesebben éretik el, és ennélfogva egy ily jogi osztályt szándékozik szervezni.