A Hét 1996 (40. évfolyam, 1-2. szám)
1996-04-04 / 1. szám
12 VÉLEMÉNY a hét Nem végcél, csak egy lépcsőfok A szlovák-magyar alapszerződés párizsi aláírása és pozsonyi ratifikálása közt eltelt több mint egy év alaposan lehűtötte a két nemzet történelmi megbékélése felé tett lépéseket kísérő optimista hangulatot. Hiába lobogtatta meg dicsekedve Vladimir Mečiar a már ratifikált szerződést az EU torinói csúcstalálkozóján, a parlamenti ratifikáció által sem hegedhet be a szlovák-magyar kapcsolatokon ejtett valamenynyi seb. Egyrészt azért, mert mindkét oldalon vannak olyan politikai erők, melyek nem üdvözölték a szlovák-magyar kiegyezés gondolatát, illetve szükséges rosszként fogták fel, amelyet az euroatlanti struktúrákba való bejutásért kell adóként fizetnie a két országnak. Magyarországon néhány ‘független” polgári szervezet azt rótta fel Hóm Gyula miniszterelnöknek, hogy az alapszerződés aláírása előtt nem vitatta meg annak tartalmát a ’’magyar nemzettel, azaz a szlovákiai magyar nemzeti közösséggel”, amely a történelmileg egységes magyar nép elválaszthatatlan része. Torgyán József, a Független Kisgazda Párt elnöke egyenesen ”a magyarok ezeréves jogainak feladásáról és a magyar nemzet megalázásáról” beszélt Hóm és Meéiar szerződése kapcsán, megjegyezve, hogy a szerződésben szó sem esik a kollektív jogok elimeréséről. A szlovák oldalon annyival volt bonyolultabb a helyzet, hogy a Szlovák Nemzeti Párt parlamenti, mi több kormányzópártként utasította vissza az alapszerződést. Jozef Šedovič, a nemzetiek alelnöke még Meéiar Párizsból való hazatérése előtt a nyilvánosság tudtára adta: tekintettel arra, hogy a szerződésben helyet kaptak az ET 1201-es ajánlásai, az SZNP kilenc képviselője nem támogatja majd a parlamenti ratifikációt. Éppen az 1201-es ajánlások kétféle értelmezéséből kifolyólag -melyek miatt a magyar-román alapszerződést sem sikerült megkötni - húzódott el a szlovák ratifikáció. Belső ellentétek forrásává vált a kormánykoalícióban, sőt, a DSZM-en belül is. Meéiar meghátrálásra kényszerült, az SZNP pedig ezt kihasználva előbb az államnyelvről szóló törvényt fogadtatta el, majd legkisebb koalíciós partnerként a büntetőtörvénykönyv módosításakor is diktálhatott. És éppen az ET ajánlások értelmezése miatt - melyekben a szlovák fél számára elfogadhatatlan kisebbségi kollektív jogok is benne foglaltatnak - kelt nagyhirtelenjében, még a párizsi aláírást megelőzően a szlovák kormány értelmezési jegyzéke, illetve később a Slobodník-féle függelék. Apáitok és képviselők az egy év leforgása alatt rendre változtatták az alapszerződéssel kapcsolatos állásfoglalásukat. Paradox módon Miroslav Koénár, a Munkásszövetség alelnökeként még lelkesen üdvözölte a párizsi aláírást, a parlamentben viszont csak ő szavazott a ratifikáció ellen. Üdvözölte például A. Nagy László és több magyar képviselő is, a végső szavazásnál azonban tartózkodtak. A szavazásnál távolmaradt hét baloldali képviselő, viszont a Demokratikus Unió honatyáinak többsége - akik szintén az 1201-es ajánlásokat kifogásolták - végül Szlovákia integrációs esélyeinek növelése érdekében igennel szavazott. A ratifikáció nem az alapszerződés végcélja, hanem teljesítésének első lépcsője. Ha valamelyik fél egyoldalúan megsértené, vagy kihasználná az egyezséget, nem csak a szerződésnek, hanem a jószomszédi viszonynak is lőttek. Nem beszélve a két ország integrációs törekvéseiről. JÚLIUS GEMBICKÝ Szkizofrénia szlovák módra ”A Szlovák Nemzeti Tanács egyetért a szlovák-magyar alapszerződés ratifikálásával”. Pontosan egy évre és egy hétre volt szükségük a parlamenti képviselőknek ahhoz, hogy engedélyezzék Michal Kováé államfőnek az alapszerződés ratifikálását. A jelenlévő 130 honatya közül 119-en szavaztak igennel. Már a fent említett idő nagyságából is kitűnik, hogy emiatt az egyetlen mondat miatt micsoda lavina indult el, s igaz ugyan, hogy többnyire üres szavakból és taktikai manőverezésből állt, viszont egészen a büntetőtörvénykönyv módosításáig vezetett, melynek tartalma szinte egyezik a sajnos jól ismert, 1948-ban kelt, köztársaság védelméről szóló kommunista törvénnyel. A két parlamenti határozat - a ratifikáció és a BTK módosítása szoros kapcsolatban áll egymással, s nem csak azért, mert az egyik feltétele volt a másiknak. Ugyanis mindkettő nagyon pontosan rávilágít a jelenlegi kormánygamitúra szkizofréniájára. Egyrészt a kormánykoalíció retteg a szólásszabadságtól és a kisebbségek kollektív jogainak érvényesítésétől. Másrészt, ha az idevágó paragrafusokat 1989-ben nem iktatják ki a büntetőtörvénykönyvből, éppen Meéiar and company ülhetne rács mögött Csehszlovákia alkotmányos rendjének felforgatása miatt. Ha a kisebbségek kollektív jogainak érvényesítése lehetetlen lenne, nem jöhetett volna létre Szlovákia sem, hiszen a szlovákok kétségtelenül kisebbséget alkottak az egykori Csehszlovákiában. Az önrendelkezésre való jog, melyből az újkori Szlovák állam is ered és amelyre az alkotmány preambuluma is hivatkozik, ugyanis nem más, mint kollektív jog. Szintén szkizofréniára utal az alapszerződés ratifikációjával párhuzamosan jóváhagyott két parlamenti határozat is. Az egyikben a parlament leszögezi: Szlovákia sohasem fogadott el és szerződésben nem rögzített olyan jogi formulát, amely a kollektív jogok elfogadásának elvére épülne, amely megengedné bármilyen autonómia elképzelés megvalósítását vagy akár etnikai alapon megalkotott különleges státusz létrehozását. Ellenben a Meéiar által megkötött alapszerződés, tetszik a koalícióbeli képviselőknek, vagy sem, tartalmazza az ET 1201-es ajánlásait, melyek szerint: azokon a területeken, ahol a nemzeti kisebbséghez tartozó állampolgárok többséget alkotnak, joguk van történelmi és földrajzi helyzetüknek megfelelő helyi vagy autonóm szervek létrehozására, vagy különleges, etnikai alapokra helyezett jogállásra - természetesen az adott állam jogrendjével összhangban. A másik parlamenti határozat szintén egy jogilag irreleváns, tehát gyakorlatilag értéktelen, az alapszerződéshez fűzött kijelentés. A szlovák-magyar alapszerződés ratifikálásához csupán egyetlen szót lehet hozzáfűzni - végre. Megengedem, ezt is inkább szkizofréniánk jelének lehet tekinteni. JURAJ HRABKO A hír szent, a vélemény szabad
