A Hét 1996 (40. évfolyam, 1-2. szám)
1996-04-19 / 2. szám
a hét SZÍNHÁZ 31 MANÓBOSSZANTÓ Az előadás a közönség legfiatalabb korosztályának készült. Azoknak, akik még nem tudják és nem is akarják fegyelmezni magukat a nyilvános helyeken, illetve semmilyen közösségben. Akik belebeszélnek, bekiabálnak, beleörülnek és beleszomorkodnak az előadásokba. Akik minden különösebb gátlás nélkül "beleokvetetlenkednek” a szereplők játékába, s olykor befutnak megérinteni a csodált színész (hős) ruháját, vagy pironkodás nélkül azt mondják neki, ha unalmasnak tartják, hogy menjen már haza... Ezek után nyilvánvaló, hogy ez a játék "nem kiált színpad után”. A közönség úgy "szállja meg” a terepet (az erdőt), ahogy a tücskök, bogarak, virágok, lepkék, madarak ébrednek pirkadatkor. És már benne is vagyunk nyakig a (színházi) varázslatban. A színészekkel együtt játszó (együttműködő) nebulók nem egy Megérkeztek a macskazenészek: DurmolI - Vörös Tamás, Cirmoll - Lovrek Károly, Karmoll - Mits Péter megelevenedett mese, hanem egy mesei elemekkel átszőtt zenés játék részesei. A lusta manókat felébresztik a kóbor macskazenészek. A manók bosszúból ellopják a hangszereikből a hangot. A macskazenészek azonban az erdő lakóival ( a közönséggel) felfedezik, hogy ”a hangok nem a hangszerekben laknak, hanem bennük”. Elindul hát a nagy kaland: "Ki kell űzni a hangszerekből a szünetjeleket!” Hogyan? "Mindenki adjon a saját hangjából egy kicsit!” Az ’’erdő lakói” beleénekelnek a hangszerekbe. Ezáltal lelket lehelnek beléjük. Minden hangszer újra szól. Összebújnak, együtt szólnak. Elűzik a gonoszkodókat: ’’Táguljatok innen gonosz, rossz manók, Mesébe se illő semmirevalók!” Aztán - a játékban feledkezők sajnálatára - meglengetik kalapjukat a macskazenészek: ’’Indulnunk kell már, / Újabb tisztás vár...” Ahol nincs Kezdetben volt az előadás. A varázslat. Színház nélkül. A színészek - a ’’varázslók” - a közönség csoportjai közt játszottak. Aztán az emberek házat építettek maguknak és azt mondták, legyen a játéknak kis háza. S felépültek az első színházak. Közülük a legtöbb doboz alakú volt, akár a lakóházak, a paloták és bennük a szobák.A dobozszínháznak dobozszínpada volt. Három oldalról kulisszák határolták, a negyedik oldalról pedig kukucskálhatott a néző. Emiatt a szemfülesek el is nevezték kukucskaszínháznak. Olykor-olykor minden társulatnak megfordul a fejében, hogy rácáfoljon erre a csúf becenévre. Ezért gyakorta születnek olyan előadások, amelyek nem igénylik a színpadot, sőt a színházépületet sem. Ezek közé tartozik a Székesfehérvári Vörösmarty Színház MANÓBOSSZANTÓ című mesés zenejátéka is. Ez a torta a Manóboszszantó 100. előadására készült MANÓBOSSZANTÓ mesés zenejáték írta és rendezte: Adorján Viktor Zene: Lovrek Károly Előadta: a Székesfehérvári Vörösmarty Színház a Komáromi Jókai Színház Körtermében 1996. március 20-án SZEREPLŐK Manók Torkahorkantó: Cserhalmi Géza Filehallatlan: F. Horváth Gyula Macskazenészek Cirmoll: Lovrek Károly Karmoll: Mits Péter Durmoll: Vörös Tamás Közreműködik a Közönség, mint: Virágok, Méhecskék, Lepkék, Tücskök, Bogarak "csend-rendelet”. Amit az egyik manó ki se tud mondani. De azért ezt szeretné. Az egész erdő számára... Az előadásnak van "refrénszerűen” viszatérő slágere. Ez a Manóbosszantó c. dal, ’’amitől csak úgy zeng az erdő” a játék végén. A prózai szövegeknek nincs szövegkönyve. Minden mondat ott születik, ahol a játék: az "erdőben”. Ezért hat felszabadítóan ”az erdő lakóira”. KMECZKÓ MIHÁLY (Foto: Kabáczy Szilárd) Az előadásról hangfelvétel készült, ez kazettán megvásárolható a Komáromi Jókai Színházban, például a Manóbosszantó következő előadásai előtt és után, 1996. április 20-án és 27-én. Elkészült a Manóbosszantó folytatása, a FECSKEVÁRÓ. A Székesfehérvári Vörösmarty Színház meghívható bármelyik szlovákiai magyar iskolába vagy óvodába, hogy előadásait (a tornateremben, a széles folyosón stb.) bemutassa.
