A Hét 1996 (40. évfolyam, 1-2. szám)
1996-04-19 / 2. szám
26 MŰVÉSZÉT a hét „Nem adok használati utasítást... U Jelekről, tájakról, zenéről Két németországi, valamint egy szenei tárlattal párhuzamosan április elejétől Pozsonyban, a Mezőgazdasági Bank Vajnorská utcai épületében is nyílt egy Dolán György munkáit felvonultató kiállítás. A magyarbéli művésszel a megnyitó után beszélgettünk.- Rólad köztudott, hogy öt évet töltöttél Líbiában, hiszen ennek az élménynek a hatása hozta ki belőled a homoktechnikával készült „barlangrajzokat“. A legújabb képeidet nézve azonban úgy tűnik, továbbléptél.- így van, bár az afrikai képeken még figurális formában szereplő JEL ezeken a festményeimen letisztultabb, elvontabb formában továbbra is jelen van. A figuratív kompozíció helyett tehát a szimbolikusát választottam, a táj ihlette képeimet így elvontabb formában fogalmaztam meg.- Ezeket a festményeket azonban már nem az afrikai természet ihlette...- Nem, a képek a Dunaszerdahely melletti Eperjesen és a Duna-parti Paton születtek, az ottani táj inspirált. Ezeken a jeleken keresztül az ember keze nyomát viselő természetet festettem meg. Az emberi hatás lehet pozitív és negatív is. Ezek a jelek persze nehezebben olvashatók mint a barlangrajzok figurális alakjai, a képeim megértését az emberek felfogására, érzékenységére bízom. Használati utasítást azonban nem adok hozzájuk...- Pár évvel ezelőtt installációkat is készítettél. Ehhez a kifejezési módhoz mennyire maradtál hű?- Tavaly is készítettem egyet a Holocaust emlékére Nagymagyaron, hiszen ott köztudottan sok zsidó él. Ebben a kompozícióban arra akartam rámutatni, hogy mennyire helytelen dolog valakit a mássága miatt üldözni. Ezzel a munkámmal a második világháború áldozatainak állítottam emléket.- Előző installációiddal - a hatalmas töltényekkel és az ősi fegyverekkel - viszont egy-egy óriási felkiáltójelet állítottál a háború pusztítása elé.- Arra akartam rámutatni, hogy az elmúlt néhány ezer év alatt az ember mentalitásában és gondolkodásmódjában nem sokat változott. Megmaradni - akár más pusztulása árán Is, mindent megszerezni, mindennél fontosabb a fegyverkezés. Ez a téma egyébként továbbra is foglalkoztat, és vagy egy installáció vagy pedig egy újabb képsorozat formájában ezt később szeretném is újra feldolgozni. De már a mostani, tájak által ihletett képeimben is benne van valami ebből az élményből. Nem akarom túlságosan misztifikálni a dolgokat, de Nostradamus jövendöléseiben megadja az emberiségnek azt a lehetőséget, hogy ha még idejében észhez tér, a Föld megmenthető a végső pusztulástól. Ha azonban < továbbra is ebben az irányban halad, előbb-utóbb tönkreteszi a bolygónkat. Azt, hogy sürgősen meg kellene változniuk, az emberek nem tudatosítják. Érzik ezt a veszélyt, de valahogy már elfásultak. A művészet - és nem csak a képzőművészetre gondolok - nagyban segíthet az emberiség öntudatra ébredésében.- Valahol azt nyilatkoztad, hogy a lelked az őskor és a huszadik század között lebeg. Milyen irányú ez a mozgás?-Véletlenszerű. Akkor lenne ciklikus, ha annyit utazhatnék, amennyit szeretnék. Minden művésznek utaznia kellene, erre azonban nincs lehetőség. Mert az, hogy az ember valamit könyvekből kiolvas, az mind szép és jó. Az élmény viszont akkor lenne igazán mély és igazi, ha az ember, miközben olvas, el is utazhatna a helyszínre, és a saját bőrén tapasztalhatná a benyomásokat és érezhetné a látottakat. Akkor sokkal többet vissza tudna belőle adni. Az én alkotófolyamatomnak azért ennek Dolán Qyörggyel ellenére van egy bizonyos visszatérő, ismétlődő jellege, hiszen én nagyon szeretem az archeológiát, az őskori művészetet. A művészet fejlődésében pedig nem lehet pontosan meghúzni a határokat, hiszen ma is létezik például újprimitív irányzat, amely teljes mértékben felhasználja az őskor művészetét. A nyolcvanas évek transzavantgárd festészete pedig az összes irányzatot magába foglalja az ősidőktől napjainkig.- Tudom, hogy gitározol. Milyen hatással van a zene világa a festészetedre?- Barátaim annak idején azt mondták a képeimre, hogy nagyon szférikusak és harmónikusak, a zene pedig köztudottan harmóniákra épül. Ezek a legutóbbi munkáim azonban már kevéssé harmónikusak - nem is volt célom, hogy azok legyenek. Biztos, hogy másként fest egy zenész, mint mondjuk egy matematikus. Nem tartom magam zenésznek, de amennyire a zenével foglalkozom, annyira a kompozíciómban és a színvilágomban is jelen van a zene hatása. Nagyon szeretem a spanyol zenét, a dzsesszt és a klasszikus zenét is.- Mire készülsz mostanában? Mi az, amit még nem festettél ki magadból? Nemrég Indiában és Egyiptomban jártam. Indiában festettem vagy harmincöt képet, ezeket most Németországban állítottam ki. Ezeket a képeket valamikor szeptember, október körül hozom vissza. Festeni valóm egyébként rengeteg van, hiszen a Líbiában töltött öt évet sem festettem még ki magamból teljes egészében. Ezek az évek rettenetesen nagy élményanyagot halmoztak föl bennem, ezt még meg kell szűrnöm, és sok időre van szükség, hogy mindez leülepedjen és megtisztuljon. JUHÁSZ LÁSZLÓ (fotó: a művész archívuma)
