A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-04-07 / 14. szám
HETLÁTOGATÓBAN Még egyszer a szlovéniai Beszélgetés Bence Lajos íróval, egyetemi oktatóval, a szlovéniai magyarság Lendván megjelenő hetilapja, a Népújság megbízott felelős szerkesztőjével — Szlovákiában valamennyi magyar lap anyagi gondokkal küszködik. Mi a helyzet Önöknél? — Anyagi gondjaink nincsenek, amennyire szükségünk van, megkapjuk. Persze ezzel kapcsolatban meg szokták kérdezni, hogy ez mivel jár együtt. Vagyis: lojálisak vagyunke az állam iránt? Kb. másfél éve vagyok az újság megbízott felelős szerkesztője, s eddig még nem voltak nagyobb problémáink. Bár olyan cikkek jelentek meg a lapban, amelyekből baj is lehetett volna. A helyi szervekkel azonban meggyűlt a bajunk. Behívattak, persze egyszer sem mentem be. Hiszen Európában élünk, és demokráciát hirdetünk! Én elsősorban az olvasóknak tartozom számadással, nem pedig a hatalmi szerveknek. Ha ők megjegyzést fűznek valamihez, mi azt közöljük, helyreigazítást is teszünk, nincs cenzúra, s ezt az ő részükről is elvárom. — A helyi szervek ennyire figyelik a lapot? — Igen. De csak egy idő óta. Amikor a lap élére kerültem, még nem tulajdonítottak nagyobb jelentőséget neki. Az önkormányzati választások után — a kampányból mi is kivettük a részünket — aztán megváltozott a helyzet. — Mennyire befolyásolja a Népújság a szlovéniai magyarok életét? — Van hatásunk, ez a lényeg. Amelyik újságnak nincs hatása, annak szerepe sincs a nemzetiségi élet formálásában. Meggyőződésem, hogy a nemzetiségi sajtónak szemlélettágító, felvilágosító szerepe van. Azt szoktam mondani, hogy a butaság ellen kell harcolni. — A lap nemcsak politikával, kultúrával foglalkozik, hanem pl. gazdasági dolgokról is informálja az olvasóit. Milyen példányszámban jelenik meg? — 1840 előfizetőnk van. Mivel ez az egyetlen magyar lap, mindent fel kell vállalnunk. Amikor elkezdődött a háború, 500 előfizetőt veszítettünk, a Vajdaságból enynyien járatták a lapot. De nálunk is problémák voltak. Amikor lemondott a felelős szerkesztő, úgy tűnt, az újság megszűnik. Szükségszerűen nemzedékváltásnak kellett bekövetkeznie. A lapot azelőtt húsz éven keresztül egy szlovén vállalat adta ki, és nem fektetett bele semmit. Most függetlenítettük magunkat, intézetté alakultunk, a Magyar Tájékoztatási Intézetté, s mi lettünk a lapkiadó is. — Hány munkatárssal dolgoznak? — Két kolléganő most szülési szabadságon van, két emberrel maradtam. Van egy gyakornokunk, s tavasztól egy frissen végzett újságírónő lép be hozzánk. A Maribori Pedagógiai Egyetemről pedig, ahol a magyar tanszéken tanítok, egy diák készül ide. Az újság heti húsz oldalon jelenik meg, de bővíteni fogjuk. Nagyon sok külső munkatárssal dolgozunk. Ettől olyan színes az újság. Munkatársaink nagy része nem fogad el tiszteletdíjat. — Milyen Önöknél az irodalmi élet? Könyveket is jelentetnek meg? — Az irodalmi életről nem sokat tudok mondani, mert most szerveződik. Évente 8—10 kiadványunk van. A könyveket a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet adja ki, amelynek Göncz László az igazgatója. Az idei kiadványok megjelentetését már mi vállaltuk. — Hogyan terjesztik a könyveket? — A terjesztéssel, sajnos, még semmire sem jutottunk. A könyvek elfogynak, mert szétosztogatjuk őket. De a legtöbb kiadványnak a magyarországi könyvesboltokban is ott lenne a helye. — Ki finanszírozza a könyvkiadást? — Az állam, de a honoráriumokat általában "el szoktuk felejteni", vagy csak minimális tiszteletdíjat kapunk. A lényeg az, hogy a könyv "kijöjjön". S ha már a kezünkbe foghatjuk, mindent elfelejtünk... — Mi a szlovéniai magyarság leggyöngébb pontja? — Még mindig a politikában, a politikai képviseletünkben vagyunk a leggyöngébbek. Most elég nagy harcokat vívunk: a régi struktúra nem akar lemondani a hatalomról, de szükségszerűen le kell mondania. Lapunk is keményen harcol a régi vonal ellen. —A szlovéniai magyar képzőművészekkel, zenészekkel milyenek a kapcsolataik? — A Magyar Nemzetiségi Művelődési magyarokról Intézet néhány éve megpróbálja aktivizálni az itteni kulturális életet. Úgy 6—7 magyar képzőművészünk van. Erkölcsi kötelességünknek érezzük, hogy támogassuk őket. Ók tervezik pl. a könyveinket is. Zenészeink sajnos nincsenek. — Működik Szlovéniában magyar gyereklap? — A Kelepelőt egy évvel ezelőtt indítottuk. Tavaly öt száma jelent meg, az idén hatot terveztünk, jövőre pedig már havilappá szeretnénk alakítani. Szlovéniában kb. hatszáz magyar gyerek van, ebből ötszáz előfizeti. — Ön a Maribori Pedagógiai Egyetem Magyar Tanszékén tanít irodalomelméletet és módszertant. — Hat évvel ezelőtt kerültem oda óraadóként, majd tanársegéd lettem, s a múlt év decemberében sikerült ledoktorálnom. Amikor odakerültem, a négy évfolyamban három diák volt. Most 14-en vannak. A középiskolában kinéztem néhány olyan diákot, akik szerintem odavalók, és néha még fizikailag is ösztönöztem őket, hogy a tanszékre jöjjenek... A tanszéken egyébként a tanszékvezetőn és rajtam kívül még két magyarországi vendégtanár oktat. — Ha a diákok elvégezték az egyetemet, el tudnak majd helyezkedni? — El, mert mindegyikük ösztöndíjas. Igyekeztem nekik elintézni az ösztöndíjat. Én annak idején nagyon mélyről indultam, s úgy éreztem, nekem másképpen kell bánnom a fiatalokkal, mint ahogyan velem bántak. Minden munkatársamat vagy leendő munkatársamat barátomnak tartom az első pillanattól kezdve. Megpróbálok emberien viselkedni velük, de elvárom tőlük, hogy ők is így viselkedjenek velem. — Tervei? — Egy nyomdát kellene megszervezni, hogy az újságot mi magunk nyomtathassuk. Továbbra is tanár szeretnék maradni, de ez összefügg az írói munkámmal. írói szempontból rettentően lusta ember vagyok. Szeretem "megrágni" a dolgaimat. Úgy érzem, hogy újságíróként többet tudtam tenni, mint költőként vagy irodalomtörténészként. Az emberek nem az utolsó oldalon kezdik az újság olvasását, hanem a vezércikkel. — Tavaly jelent meg az "írott szóval a megmaradásért" című könyve, amely a szlovéniai magyarság 1919 és 1989 közti életéről szól. Most mit ír? — Még '84-ben kezdtem el írni egy ifjúsági regényt. A nagyapámról szól, aki megjárta Doberdót, harcolt a II. világháborúban, és sokat mesélt nekünk ezekről a dolgokról. Néhány történet megmaradt a fejemben, valamit már meg is írtam belőle. Az idén már biztosan befejezem. Beszélgetett: MELAJ ERZSÉBET 4
