A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-01-06 / 1. szám
HÉTELŐ MULT RÉGI TÖRTÉNETEK Kinek maradt üresen a sírja? Palócországban régi szokás volt, hogy a lagzik kezdetén, amikor a vőfély meg a násznagy kikérte a menyasszonyt, annak eladói, általában a keresztanyja és társai találós kérdéseket tettek föl a kérőknek. Az volt ugyanis a feltétel, hogy a menyasszonyt csak akkor vihetik az esküvőre — meg véglegesen el az atyai házból —, ha a találós kérdésekre a kérők okosan tudtak felelni. Ezek a kérdések igen furfangosak voltak. Több bibliai témájú is volt köztük. Ezek mindig így kezdődtek: Amikor Krisztus Urunk a földön járt, Szent Péterrel járta a falvakat, s megtörtént velük, hogy... A további kérdések közé tartozott a következő: — Most mongyák meg kentek, hogy kinek maradt üresen a sírja? A helyes válasz pedig így hangzott: — A bernecei kódosnak. Amikor a további kérdésekre is megadták a helyes választ, kiadták a menyasszonyt. Indulhatott a násznép az esküvőre. Ma már ilyen kérdések nem hangzanak el. Az akkori kérdezők unokái vagy dédunokái, már nem is tudnának ezekre megfelelni. Ezért nem lesz hiába való, ha feljegyezzük az utókor számára ezt a mintegy száz éve megesett történetet: Bernece és Baráti ikerközségek voltak, a Börzsöny északi lábánál. Szinte teljesen egybeépültek, de még önálló községet alkottak. Közös templomuk a domboldal egyik kiugró magaslatán állott (ma is áll). Évszázadok óta őrködött a völgyben egymásba ölelkező két kis falu felett. Sok kéregető koldus járta akkoriban a falvakat Ipolyság környékén. Az egyiket "bernecei kódosnak" nevezték, bár senki sem volt biztos benne, hogy Bernecén vagy Barátiban tölt-e több éjszakát egy esztendőben valamelyik istállóban? Tehát ő is, mint "hivatásbeli társai", betért az udvarokba, illedelmesen beköszönt a házakba, elrebegett egy röpke imát, s várta az alamizsnát. Persze, voltak "énekes koldusok" is, akik imádság helyett egy éneket énekeltek el. A házak gazdasszonyai olykor egy karéj kenyérrel, néha egy darabka szalonnával, pár krumplival, déltájban egy tányér levessel, de volt aki egy krajcárral vagy hatossal jutalmazta a kéregetőt. A mi történetünk koldusa szerény, jámbor lélek lévén, nem itta el a garasokat, hanem szépen összekuporgatta. Mikor már régen megette a kenyere javát, azt suttogták róla a környéken, hogy lehet némi összegyűjtött pénzecskéje, valahol a rongyos kabátjában elrejtve. — Ugyan, ki fogja örökölni, ha meghal? — kérdezgették, mivel a koldusnak nem voltak rokon atyafiai. — Csak a falu örökölheti, amelyik majd eltemeti — hangzott a bölcs válasz. Télvíz idején, a koldus az éjszakákat hol bernecei, hol baráti porták valamelyikének istállójában töltötte. A faluk elöljárói is szívesen invitálták be szállásra az istállójukba. Bízva benne, hogy ha meghal, vagyonkája a szegényes községi pénztárt fogja gyarapítani. Minden falu temetőjében vályogból épült kis hullaházak álltak akkoriban, melyeket állami utasításra kellett megépíteni. Ezek rendeltetése az volt, hogy ha a községben elhalálozik egy nem falubeli, azt itt ravatalozzák fel, s a falu temetőjében temetik el. A halott más községbe való szállítását akkor még nem engedélyezték. A helybelieket pedig a családi házban ravatalozták föl a temetésig. Egyszer aztán csakugyan meghalt a szegény — vagy ki tudja, talán nem is annyira szegény koldus — egy bernecei istállóban. Az elöljáróság nyomban elrendelte a sír megásását a temetőben. A "nagy gyász" közepette megvolt az "öröm" is, hogy így Bernecére testállódik az örökség. Persze, a negyvennyolc órát meg kellett várni a temetéssel. Mert ugye, aki ez idő alatt nem ébred föl, az nem lehet tetszhalott, el lehet hát temetni, a községi halottkém utasítására. Igen ám! — de a barátiak sem ültek tétlenül. Az elöljárók nagy suttyomban megásatták a sírt az itteni temetőben is. Éjszaka aztán elment pár markos legény a bernecei temetőbe, és ellopták a szegény koldus tetemét, akinek a ráterített nagykabátjában volt a vagyona. És eltemették az ő temetőjükben. Persze, a kabátja nélkül. Mire a berneciek felocsúdtak, hogy ellopták a halottat, emezek már éppen el is hántolták. Az akkori előírások szerint a sírból kivenni már semmit sem lehetett. Persze, a kabátját mint jogos örökséget a bíróhoz vitték, hogy a rájuk maradt vagyont a község kincstárába helyezhessék el. Hogy mennyi volt az örökség? — arról több évtizeddel később, amikor a találós kérdéseket feltették, már nem szólt a fáma. Az igaz történet legendája már csak két mondatra; a kérdésre és a feleletre terjedt ki. Ezt tették föl és feleltek rá, már akik tudták, hogy — Kinek maradt üresen a sírja? — Hát, a bernecei kódosnak... TIPARY LÁSZLÓ Illusztrációs felvétel: Krascsenits G. Görbe tájak, görbe szavak — Má megint elcsudorogtal, pedig megmondtam, hogy idejébe itthon légy, mert grulyát kell pucolnod — zsörtölődött anyám, amikor dél felé hazavetődtem. — Csak Kisnyi mentem, Palkóval megnéztük a kisbornyút — feleltem kissé megszeppenve. — De megmondtam, hogy idejébe gyere haza. Mért nem fogadsz szót, mi? — Oly szép vót a bornyúcska, éppen szoptatta az anyja — mondtam lelkesen. — Én nem a bornyúra vagyok kíváncsi. Azt mondd meg, mórt nem gyöttel haza idejébe. Pucolhattam én a grulyát, pedig annyi minden más dolgom van... De mit is várhatok tőled. Nem tudsz mást csak nyihorászni. — Segítek én, édesanyám. — Úgy bizony. Mert má nemsokára iskolába mégy, nagy vagy. Csakhát az akarat... így folyt a szó valaha gyermekkoromban odahaza s mindenütt a gömöri tájakon, s az a csodálatos, hogy a legtöbb faluban ma is így beszélnek. A városi ember ugyancsak hegyezi a fülét, ha ilyen mondatokat hall: Hová vackarkodol má megint? / Hová készülődöl már megint? / De nyamvadt az a kutya, meg koszmós is. / De gyönge (beteges) az a kutya, meg mocskos (retkes) is... Megnőtt a béreg a kert végében. / Megnőtt a bürök a kert végében... / S most fölsorolok néhány, Gömörben használatos kifejezést, úgy, ahogyan egykor hallottam és megjegyeztem: tábé — buta girhes — sovány, beteges g ruly a — burgonya, krumpli csena — csikó, kiscsikó kocik — kemence ókumlál — nézeget pécsik — dongólégy csima — a káposzta torzsája pistyog — szipogva sír brantos — fekélyes krumpli, zöldség, ember sunnyog — lappang béreg — bürök kócs — kulcs svandra — rossz életet élő egyén inas — fiú, kisfiú nyihorászik — nevetgél csaj hős — vizes, izzadt, elhanyagolt nő vagy férfi laputöve — magának való, sunyi egyén murkus — ördög slapog — járkál pille — fölforrt tej föle csúdorog — csavarog bornyú — borjú körfe — körte varnyú — varjú vakarcs — fejlődésben visszamaradt élőlény hetfű — hétfő szereda — szerda bikk — bükk nyamvadt — gyönge, beteges D. Gy. 10
