A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-01-20 / 3. szám
Szomorú évfordulóra emlékeztünk december utolsó napjaiban, ötven évvel ezelőtt, a mi szülőföldünket, a mai Érsekújvári járás keleti részét is elérte a háború, minden rémségével, borzalmával, kegyetlenségével együtt. Az elmúlt fél évszázad alatt erről nem lehetett beszólni, így az azóta felnőtt nemzedékek nagyon keveset vagy semmit sem tudnak az akkori eseményekről. Hivatalosan is pl. a községi krónikákban is csak keveset, vagy semmit sem jegyeztek fel ezekről az eseményekről. Már a hónap közepén lehetett hallani az ágyúdörgést, éjjel a becsapódó gránátok villanásait. Szétvert katonai alakulatok beszéltek a szovjet hadsereg óriási erejéről, technikai és emberi fölényéről. A hónap közepén a nyilasok összeszedték a leventéket, az 1924-28-as korosztályokat, és elvitték Budapestre romot takarítani. Ők azonban még Budapest körülzárása előtt hazaszöktek. Megjelentek a szovjet vadászbombázók, akik a vasútállomáson kirakodó szerelvényeket támadták kisebb-nagyobb eredménnyel. A köbölkúti vasútállomás elleni első támadásnál telitalálat érte az állomás WC-jót, ami általános derűt keltett a lakosság körében. A hónap vége felé az ágyúdörgés állandósult és az éjjel jól lehetett látni a torkolattüzeket. A háború már a közvetlen szomszédságunkban dúlt, ugyanis a Börzsönyhegység északi oldalán folytak a harcok. Az elesett német katonák sírkeresztjein feltüntették a haláluk helyét, mint pl. Szécsényke, Kemence, Perőcsény stb. Ez pedig szülőfalumtól, Köbölkúttól mindössze 50—60 km-re van. A német vasútromboló alakulatok megsemmisítették a vasútvonalat, ezért a köbölkúti állomáson rakodtak ki a frontra irányított alakulatok és a kicsindi hadihídon igyekeztek a front felé. December 20-a táján egy magasabb gépesített SS egység rakodott ki és vette útját Kicsind felé, ahol a szovjet II 2-esek támadták meg és semmisítették meg őket. A katonai helyzet 1944 őszén megváltozott. Románia kiugrásával a szovjet csapatok benyomultak a Kárpát-medencébe, rövid időn belül elérték Magyarország határait, megvívták a debreceni páncélos csatát, átkeltek a Tiszán, németeknek sikerült aláaknázni a közúti és és elérték a Duna vonalát. December közepén megkezdődött a "Budapest" hadművelet, melynek során a III. Ukrán Front csapatai délről, a II. Ukrán Front csapatai keletről és északról kezdték meg hadműveleteiket. Időközben a Szovjetunió nyugati szövetségeseinek elért sikerei arra ösztönözték a Szovjetuniót, hogy gyorsítsa meg a stratégiai cél elérését: a fasiszta Németország szétzúzását és Berlin elfoglalását. Kinevezték Zsukov marsallt a szovjet hadvezetés legtehetségesebb emberét a Nyugati-Irány főparancsnokává. Maximálisan feltöltöttek katonai egységeit ember és hadianyag utánpótlással, hogy megelőzzék a nyugati szövetségeseiket. így menekült meg Budapest — a nehéztüzérséget a Berlini Irány hadseregeihez szállították. A szovjet hadvezetés december végi direktívája a II. Ukrán Front feladatául tűzte ki Budapest elfoglalását, a mai Dél-Szlovákia és Dél-Morvaország felszabadítását. A III. Ukrán Front feladata volt Budapest elfoglalásán kívül az előretörés Bécs irányába. Ennek elérése céljából a II. Ukrán Front csapatai Hatvan térségéből kiindulva megkezdték hadműveleteiket az Ipoly völgye felé. Súlyos, elkeseredett harcokra került sor a Cserhát hegységben és a Börzsöny északi oldalán. A 6. gárda harckocsizó hadsereg és a 7. gárda hadsereg kapta azt a feladatot, hogy törjön be a Kis-Alföldre Nyitra—Nagyszombat irányába, majd délnek fordulva Pozsonynál érje el a Dunát, itt egyesülve a III. Ukrán Front Bécs felé előre törő csapataival zárják gyűrűbe a német és magyar csapatokat. Egyidejűleg a III. Ukrán front csapatai is megkezdték hadműveleteiket a Dunántúlon s a Duna jobb partján. Elkeseredett harcok után a német és magyar csapatoknak december 20—22-e között Ipolyság térségében sikerült megállítani a 6. gárda harckocsizó hadsereg támadását. De 23—24- én a szovjet ellentámadás során eljutottak Léváig. Ekkor történt — szemtanúk állítása szerint —, hogy angol—amerikai bombázó kötelékek a szovjet páncélosokat bombázták. A nagy zűrzavarban a szovjet csapatok nem tudták kihasználni taktikai előnyüket és menetből elfoglalni a kálnai Garam-hidakat. A vasúti hidat, azonban csak a közútit tudták felrobbantani, a vasúti híd gyújtózsinórját egy kálnai polgár elvágta. Erről vagy 25 évvel ezelőtt a Hét hasábjain olvastam. Később a nyilasok kinyomozták és kivégezték az illetőt. Sírja a kálnai temetőben található. Egy páncélos felderítő századnak még sikerült a vasúti hídon átjutni. S akármilyen elképzelhetetlen, a derék harcosok nem a harci feladat teljesítéséhez, a hídfő biztosításához láttak, hanem a híddal szemben álló vendégfogadót részesítették előnyben, ahol a megszokott módszerekkel kezdtek ga(rá)zdálkodni. Például hordócsapolás szovjet módon: géppisztoly sorozattal. (A szemtanúk állítása szerint.) Időközben a németeknek is feltűnt, hogy valami nincs rendben, néhány motorkerékpáros visszajött, akik látván a helyzetet, értesítették egységüket. A dicső szovjet harcosok már a legjobb hangulatban voltak, néhányan már a szebbik nem iránt kezdtek érdeklődni, amikor a visszatérő németek rajtuk ütöttek. Páncélököllel kilőtték a T-34-eseket, levadászták a részeg szovjet harcosokat, megállapították, hogy miért nem robbant a töltet, kijavították és felrobbantották az utolsó átkelési lehetőséget a megáradt és zajló Garamon. A II. Ukrán Front nyilván nem rendelkezett megfelelő felszereléssel, nem tudta kihasználni az alkalmas pillanatot, a németeknek volt idejük megszilárdítani a Garam jobb partjának védelmét. A II. Ukrán Front parancsnoka, felismerve a helyzetet, délnek fordította a 6. harckocsizó hadsereget, amely a Garam és Ipoly között december 21-én este Garamkövesdnél, a Garam torkolatánál egyesült a 7. gárdahadsereg alakulataival. Ugyanakkor a Duna jobb partján támadó III. Ukrán Front csapatai karácsony estéjén elfoglalták Esztergomot — így Budapest körülzárása megtörtént. A december 24-én este következő volt a hadihelyzet: a II. Ukrán Front 6. harckocsizó hadserege és a 7. gárdahadsereg csapatai a Garam torkolatánál egyesültek. így Budapest bekerítése a Duna bal partján is megtörtént. Német és magyar egységek vívták harcukat az Ipoly és Garam közti területen. Sőt a 2. ejtőernyős zászlóalj még az Ipoly balpartján, a letkési hídfőnél harcolt. Egyedüli lehetőség a kicsindi hadihídon történő partváltás volt. Azonban a németek a közeledő szovjet csapatokat be sem várva a hadihidat felszedték, ezzel cserbenhagyták magyar bajtársaikat. Nekik így csak a jégtáblákon vagy a vízben úszva sikerült elérniük a Garam jobb partját. A németek ugyanígy felrobbantották a felső szakaszon levő hidakat, pl. a kéméndit. Ezekben a harcokban a Szent László hadosztály egységei is résztvettek, nevezetesen a Szent László gránátos ezred, a légierő lövószezrede, az 1. ejtőernyős ezred 2. zászlóalja és a hadosztály lovas felderítő százada egyéb hozzácsatolt kisebb egységgel. Óriási veszteségeik voltak. December 25— 26-án jéggé fagyott ruhában, de fegyvereiket és sebesültjeiket magukkal hozva vánszorogtak be szülőfalumba: Köbölkútra. Emlékezzünk meg e fólévszázados szomorú évfordulón ezekről a névtelen áldozatokról, akik a háborúnak ebben a szakaszában értelmetlenül, de abban a tudatban, hogy hazájukat védik, áldozták életüket. VASS EMIL helytörténész és ny. tanár 9
