A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-04-21 / 16. szám
MINERVA Dr. Gergelyi Ottmar halálára tétlent nem ismerő, anyagi hátteret biztosító, hangyaszorgalmú ügyködése — a helyi pénzforrások feltárásával — kellett ahhoz, hogy március utolsó napjaiban már hatodszor mérhessék össze erejüket a legjobbak a Tolna Megyei Levelező Matematikaverseny döntőjében. Immár hosszú évek óta e rendezvény nemzetközi jellegű, köszönhetően annak a néhány csodálatra méltó szlovákiai pedagógusnak — Culka Cecília somorjai, Mészáros József galántai, Keszegh István komáromi matematikatanárnak és Hecht Annának, a dunaszerdahelyi Tanügyi Hivatal vezetőjének —, akik a hazai fordulók megszervezésével, a versenyzők felkészítésével a mostoha körülmények dacára is bizonyítani tudják, hogy a hazai magyar szakoktatás színvonala nem marad el a világhírű magyarországi matematikusképzés mögött. Egyben csattanós választ is adva az alternatívnak nevezett neoprimitivizmusra, hiszen nincs annál tökéletesebb tudás, mint amit a diák az anyanyelvén sajátít el. A legjobb magyarországi oktatási intézmények diákjait felvonultató versenyen a mieink minden évben az élvonalban végeznek. Ez idén az összesen 1840 beérkezett pályamunka alapján 115 diákot hívtak meg a döntőre, közöttük tíz szlovákiai fiatalt. Ezúttal is a budapesti ELTE Gyakorló Gimnáziumának és az Eötvös József Gimnázium diákjai remekeltek a leginkább. Méltó vetélytársakra találtak viszont a szekszárdiak személyében. A szlovákiai versenyzők ismét kitettek magukért: a galántai Mészáros Réka és Greman Péter, a komáromi Molnár Krisztina, a somorjai Kontsek Judit és Tósér Kinga eredményes versenyzőként okleveles helyezést ért el. Keszegh Balázs a révkomáromi nyolcéves gimnázium harmadikos tanulója az idén is kitűnően szerepelt: kategóriájában az erős mezőnyben a harmadik helyet szerezte meg. A legeredményesebb külföldi versenyző a somorjai alapiskola tanulója, Ozogány Kata lett, aki a hetedik osztályosok között az első helyen végzett. A díjkiosztás felszabadult, baráti hangulatát lehetetlen leírni: a gyerekek kitörő örömmel, ujjongva ünnepelték a győzteseket, elhalmozva őket az elismerés jeleivel. Az eddigi versenyek hangulatából, az oldott légkörből egyértelmű, hogy a Tolna megyei nyílt vetélkedő a jövő lehető legjobb megalapozását szolgálja: tudásban gyarapítja a gyermekeket, elősegíti az életre szóló barátságok kialakulását, erkölcsileg megerősíti őket abban a tudatban, hogy egyedül a teljesítmény a fontos, nem a szájtépő tehetetlenkedés. Ezzel hozzájárul ahhoz, hogy talán egyszer tudatilag is eljutunk oda, ahova deklaráltan oly nagyon igyekszünk. Európába. A szervezők, résztvevők, jelenlevő pedagógusok és versenyzők hozzáállása azt bizonyítja, van még remény. (O.E.) 1995. március 15-én délelőtt nyitrai lakásának értékes könyvtárszobájában még együtt tanulmányoztuk a Nyitra Megyei Szemle korabeli számait. Szokásához híven megivott egy üveg meleg nagytapolcsányi sört, majd megnézte a délelőtti rajzfilmismétléseket. Dél körül válhattunk el. Utoljára. Mikor a kora délutáni órákban elindult a nyitrai Állami Területi Levéltárba, a lépcsőházban hirtelen rosszul lett, és a gyors orvosi segítség sem tudta megmenteni. A szepességi, németek által lakott Busócon (Bauschendorf) született 1919. szeptember 28-án. Atyja Gergelyi György magyar közjegyző volt. A család 1925-ben Késmárkra költözött. Gergelyi Ottmar itt kezdte meg tanulmányait, majd azokat Pozsonyban folytatta, ahol történelmet, német és latin nyelvet tanult. 1950-ben megszerezte a filozófiai doktori címet, majd ezt követően levéltárakban és múzeumokban dolgozott Pozsonyban, Homonnán, Lőcsén, Bajmócon és Nyitrán. 1979-ben vonult nyugdíjba, de a kutatómunkát ekkor sem hagyta abba. Tevékenységét számtalan tanulmány megírása fémjelezte a szakmai és ismeretterjesztő lapokban, közlönyökben és évkönyvekben. Wurm Károly szerzőtársával közösen egy Szlovákia templomi orgonáit bemutató monográfiát adott ki, melyet párhuzamosan szlovákul és németül írtak (Historické organy na Slovensku — Historische Orgeln in der Slowakei, Bratislava 1. kiadás 1982, 2. kiadás 1989). Szlovákia orgonaépítőiről is született egy kimerítő kézirata, de az elveszett a Matica slovenská süllyesztőiben. Nyitra város történetéről is kiadott egy kis kézikönyvet, de azt a hatalom rossz szemmel nézte, mivel külön fejezetet szentelt benne a nyitrai zsidók kérdésének. Az alvás fiatalít Jól nézzék meg ezt a portrét: Jeanne Calment asszony az egyetlen, aki igazolni tudja: 120 éve a franciaországi Arles-ben született, és 1875 óta él ezen a világon. Sokat látott: volt vacsoravendég a még csak épülőfélben lévő Eiffel-torony éttermében, szülővárosa utcáit járva még beszélgethetett Vincent van Goghgal. "Most, hogy egyedül vagyok — mondja —, nem unatkozom, hiszen azokra a szép időkre emlékezem". Férjét, testvérét, leányát és unokáját is eltemette már, s 1985 óta az idősek otthonának lakója. Hallása és látása megromlott ugyan, de a legnagyobb szerencsétlenség 1990-ben érte, amikor elesett — azóta tolószékben kell élnie. Akkor a szigorú orvosok arra kényszerítették, hogy lemondjon napi két kedves cigarettájáról és az étkezések előtt fogyasztott egy-egy pohárka portóiról. Mire Önök ezeket a sorokat olvassák, már felköszöntötték 120. születésnapján szülővárosában. Fehér, apró fekete mintás ruhát készített elő az alkalomra. Az egyetlen szenvedély, aminek néhanapján még hódolhat, mint a kíváncsi francia sajtó kiderítette: a csokimaj-A családban magyarul beszéltek, de nagy hatással volt rá a szepességi német környezet is. A szlovák nyelvet csak később sajátította el. 1945-ben magyar nemzetisége miatt felkerült a kitelepítendők listájára, és 48 óra időt kapott az útra való felkészülésre. Mivel történelmi kutatásai a Felvidékhez kötötték, megtört, reszlovakizált. Mint utóbb elmondta, annak idején mint németgyanús elemet, hátrányosan megkülönböztették, majd mikor héberül tanult, azzal vádolták meg, hogy zsidó származású, amiből ugyancsak kára származott. A fent említett nyelveken kívül beszélt latinul, franciául, oroszul, törökül és görögül is. Csak kemény kitartása és egy tudós ember teherbírása és szerénysége tudta átsegíteni a nehéz éveken. Bár idősebb korában hallása kissé megromlott, fáradhatatlanul dolgozott tovább. Sok történész kollégája kereste fel, ha valamely régi latin okiratot nem tudott kibogozni. Ha valami gondja volt, csak legyintett, és annyit mondott, hogy "Ömaf!" (Ögye mög a fene!). Többször megkíséreltem lefényképezni, de azt szerénységből mindig elutasította, mivel nem szerette a népszerűséget. Nemcsak a levéltárak megsárgult iratait böngészte, hanem sokszor kijárt a terepre is, ahol templomokat és más műemlékeket kutatott. Élete utolsó percéig dolgozott. Könyvtárát az ugyancsak szepességi származású felesége, Obert Katalin vette át, aki a tudós történésszel élt, 95 éves anyósával, a "mamikával" együtt. Dr. Gergelyi Ottmart a szlovákiai levéltári kutatás úttörőjének tartották. Hamvait 1995. március 16-án helyezték el Pozsonyban a család többi elhunyt tagjai mellett. Emlékét szívünkben őrizzük további FEHÉR SÁNDOR szolás... Világos ruha, csokoládé — hát nem maga az ifjúság? Önmagáról azt nyilatkozta: "Gyönyörű életem volt, jó egészséggel mindenki boldog lehet. Én pedig úgy alszom, mint egy csecsemő..." 21
