A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)

1995-03-24 / 12. szám

HÉJ FŐZŐCSKE A TEJESEMBER FOZTJE Az első instrukciókat még szinte a Komáromi Jókai Színház deszkáiról küldte Szencre, a Nosztalgia vendéglőbe Tevje, a tejesember, azaz Dráfi Mátyás. Igaz, a február végi napokat már Kocsis István savanyú káposztával, ami ké­sőbb a hússzeletek közé — a batyuba — kerül. Köretnek krumplipüré dukál, amit hagy­más-gombás szósszal illik meg­locsolni. így tálalják. — Kemény hét volt, néha már teljesen elfogyott az erőm — jellemezte az utolsó napokat Dráfi Mátyás. Tapasztalt szórakoztató a mű­vész, erről ismét meggyőződ­hetett mindenki, aki ott volt a szenei vacsorán. A nagyér­deműnek — üljön az szmoking­ban a színházi bemutatón vagy terített asztal mellett — egyfor­mán kellemes perceket szerez. Szencen is úgy érezhette min­denki: igazán jól kiszolgálták. Kapott régi slágert, sanzont, verset, prózát — és színészba­tyut. A verseket és a dalokat természetesen Dráfi Mátyás szolgáltatta, és mint mondtam, a vacsorát is ő főzte (némi szakácsnői és feleségi segít­séggel). A felszolgáló is ő volt. Mi van a színészbatyuban? Külsejét vagy 25 dekányi szép sertéskaraj alkotja. Ezt középen bevágják annyira, hogy azért egyben maradjon. A bevágott húszszeletet kissé klopfolják. Közben füstölt húst párolnak Sok ember egyengette az uta­mat a színipálya felé. Szüleim, tanáraim (az egyik tanító nénim­re, aki miután megtudta, hogy színész szeretnék lenni, s ezért mindennapra új verset kellett tanulnom, különösen nagy sze­retettel gondolok). Én mindig színész szerettem volna lenni. Csak erre készültem. A felvéte­lin megleptem a vizsgáztatókat: bejelentettem, hogy én magyar darabjának címszerepében Magellánként élte meg. A darabnak 23-án, csütörtökön volt a bemutatója. A szenei főzőcske pedig 25-én. "A művészet nemzetközi. A hegedűs pozsonyi előadásán tudtommal a szlovák szakma színe-java is jelen volt. Nem igaz, hogy a nyelv akadály. Ha valaki ismeri a cselekményt, s szereti a színházat — abban az esetben a nyelv nem lehet gát. Engem is a cselekmény, a játék vonz leginkább a színházhoz. Például ezért nem lettem ope­raénekes. Pedig az egyik taná­rom nagyon szerette volna. Tetszik a zene, meghallgatom, eléneklem, de számomra az opera statikus. Én játszani sze­retek. színész akarok lenni. Mindenféle nagy szavak nélkül: magyar vagyok, magyarul beszélek, ma­gyarul akarok a színpadról is szólni. Kitérőkkel, de sikerült. Igaz, nem vettek fel azonnal (még egy prágai hanggyógyász­hoz is elküldték, hogy javuljon a beszédem), de volt bennem kitartás. Majdnem elmulasztot­tam közben az új felvételit. Eközben győzködtek, hogy le­gyek szlovák színész. Mit mond­jak, az igazi meglepetés az volt, amikor megtudtam, hogy nem a bizottság szlovák tagjai, hanem a hazai magyar színházunk igaz­gatója emelt kifogást ellenem. Aki közben elvitt Komáromba játszani. Máig is érthetetlen szá­momra, mit követett ezzel? Mind­egy. Színész lettem, játszom, szórakoztatok, s a szerzők se­gítségével talán gondolkodásra is ösztönzőm a színházban ülő­ket. Vannak, persze, hogy van­nak szerepálmaim. Kinek nincse­nek? Ezekről azonban nem szí­vesen beszélek. Jó szerepeket, hozzám közel álló figurákat kel­tettem életre színházban, filmen. Szlovákul, magyarul. Szlovákiá­ban, Magyarországon. Azt azon­ban fontosnak tartom elmondani, hogy szerintem ránk elsősorban itt van szükség. Nem értem azokat a pályatársaimat, főleg a fiatalokat, akik elhiszik, hogy Magyarországon nagyobb meg­becsülésben lesz részük. Van ott annyi állástalan színész, hogy ránk nincs szükség. Itt viszont feladatunk van. Ennyi." (görföl) 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom