A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-24 / 12. szám
LÁTOGATÓBAN mi BÉRRŐL TUDJANAK Lukács Zsolt: Önarckép Lukács Zsolt: Bohóc — Angliába elküldték benneteket? — Három hónapig tartózkodtunk Londonban. Én még az egész évfolyammal voltam, de most már válogatják az embereket, mert sokan vannak. Az idén az itthon maradottaknak Angliából hoztak, igaz, csak négy hétre, vendégtanárokat. — Milyen élményekkel jöttél haza? — Sok volt a szabadidőnk, bejártuk egész Angliát. Hetente kaptunk ösztöndíjat. Családoknál laktunk, én egy nagyon kedves családhoz kerültem. Néger mama, fehér apuka, két kisgyerek. Amikor egyszer a háziasszony paprikáskrumplit főzött, és én azt mondtam, hogy az magyar étel, ő tiltakozott, mert hogy szerinte afrikai: ő a mamájától tanulta. Olyan feladatot is kaptunk, hogy az utcát kellett járnunk, s szóba kellett elegyednünk az emberekkel. — A rajzzal nem foglalkoztál? — Dehogynem! Naponta elmentem egy-egy galériába. A legtöbb galéria ugyanis ingyenes. — Azt mondtad, ha ezt az iskolát elvégzed, újabbat szeretnél kezdeni. — Eltökélt szándékom, hogy nem megyek tanítani. Tetszik a pedagógia, de nem az itteni körülmények között. Bár lehet, csak az a baj, hogy túl fiatal vagyok. A diákok közülük valónak könyvelnek el, s így nehéz megtartani a fegyelmet. Nem érzem magamat felnőttnek, hiányzik még a diákélet. Megpróbálok még valahová felvételizni. — A diákok mostanában igyekeznek valamilyen módon eltartani magukat. — Az évfolyamomban tizenketten vagyunk, ebből tíznek van valamilyen mellékállása. Tanítanak vagy fordítanak. Én is dolgoztam egy dán cégnél, amely gyógyszerészettel foglalkozik. — És Zsolt? — Előbb vagy utóbb nálunk is sor kerül a mellékállásra, de az első év még nagyon leköti az embert. Egyébként a képzőművészetin is nagyon sok az "önellátó" diák. Egyesek "brigádoznak", mások a képeiket árulják stb. Remélem, nekem is sikerül majd megkapaszkodnom. — Milyen élményekből táplálkoztok? Mi mozgatja meg a fantáziátokat? ZSOLT: Gyakran építem ötletekre a rajzaimat — egy-egy poénra, vagy megpróbálok valamilyen hangulatot kifejezni. Előfordult már, hogy egy álmomból indultam ki. Még a keresés időszakánál tartok, megpróbálok mindent egy kicsit másképpen csinálni. Leülök rajzolni és jó hangulatba ringatom magam... NOÉMI: Én nem tudom, hogy müvészet-e, amit csinálok. Azért csinálom, mert szükségem van rá, hogy csináljam, és örülök, ha egyúttal örömet is szerzek: rendszerint a gyerekeknek. Sokáig nagyon befolyásolható voltam, persze most is egy kicsit, de aztán elegem lett az egészből. Rájöttem, hogy az vagyok én, akiben sok vidámság van. — Hogyan kapcsolódtok ki? NOÉMI: Rajzolunk. Ki akarunk valamit fejezni. Ha az ember ebből kénytelen megélni, akkor már elkezdi eladni magát. Elfelejti, miért kezdett el rajzolni. Szomorú vagyok, ha egy jój induló képzőművészből "gyártó" lesz. így semmi értelme sincs az egésznek. ZSOLT: Nekem néha kikapcsolódás a rajzolás, és néha kimerítő a baráti társaság vagy a sörözés. Szeretek sakkozni és sörözni. A hobbim a rajzolás. — Mennyire fontos számotokra a hírnév? ZSOLT: Ha boldoggá tesz és nem fog korlátozni, akkor oké. A legfontosabb az lenne, ha minden feltétel adva lenne a munkához. Akár ahhoz is, hogy egy éven át csak gondolkozzam, mert végső soron az is munka. Már kinőttem abból a korból, amikor az ember nagyon híres akar lenni. Főleg a visszajelzés a fontos, sokat segít abban, hogy az ember megtalálja az utat. NOÉMI: Fontos, hogy az emberről tudjanak. Ez nem biztos, hogy a hírnevet jelenti. Valami olyat kell csinálni, ami hasznos. Fontos, hogy tudatosítsam: olyan ember vagyok, akire szükség van. Beszélgetett: MELAJ ERZSÉBET 7
