A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-10 / 10. szám
Pizza-hőmérő Aki azt gondolja, hogy a nemzetközi válságok legbiztosabb jelzője Washingtonban a diplomáciai csúcsforgalom, a katonai mozgósítás, netán a Fehér Ház operációs termében a Nemzetbiztonsági Tanács által összehívott értekezletek sorozata — téved. A helyzet legbiztosabb hőmérőjének az elnöki rezidenciától néhány saroknyira, a K-streeten található gyorséttermet tartják, Jim Czarneczki, a Domino's lánchoz tartozó pizzéria vezetője szerint, a nemzet helyzete jól lemérhető azon, mennyi pizzát rendel Bili Clinton. Amikor a Haiti elleni invázió volt napirenden, a titkosszolgálat emberei napjában kétszer is feltűntek az üzletben, hogy kedvenc ételével enyhítsék az államfő feszültségét. Nyilatkozott a pszichológus is. Judith Wurtmannek a massachusetsi egyetem professzornőjének megállapítása szerint a pizzaevés tipikus jelenség a stressz alatt álló személyeknél. A pizzéria forgalma mindenesetre több mint harminc százalékkal emelkedett Clinton elnöksége alatt: egyrészt volt néhány válság, másrészt divat lett az elnököt követni. Hillary állítólag igyekszik leszoktatni férjét a gyorsétkeztetői menükről, de kevés sikerrel. Czarneczki megjegyzi: Clinton a virslis sonkás sajtos pizzát szereti. Előfordul azonban, hogy a Fehér Házból vegetáriánus pizzát rendelnek prokkolival. Ilyenkor tudják, Hillary ott áll az elnök mellett... JOGI TANÁCSOK "Csallóközi városka" jeligéjű olvasónk kérdezi: Elvált asszony vagyok, egy 7 és egy 11 éves gyermekem van, akikre az apjuk havi 900,- Sk tartásé íjat fizet. Én kapom a gyermekeknek járó családi pótlékot havi 1250,- Sk összegben, ezenkívül pedig havi 2200,- Sk szociális segélyt. A közös szövetkezeti lakásban, amelyről eddig a házassági vagyonmegosztás keretében nem történt döntés, rajtunk kívül ott lakik a volt férjem is. A lakáshasználatért járó havi 1648,- Sk-hoz a volt férjem csak 480,- Sk-val járul hozzá (amiben benne foglaltatik a villany, gáz- és melegvízfogyasztás is), míg én fizetem az egész össze 3/4 részét vagyis 1168,- Sk-t. Azt mondják, hogy nekem kell a 3/4 részt fizetnem, mert a gyermekek nálam vannak. Kérdem, hogy helyes-e ez a megosztás? így nekem a létminimumom sincs biztosítva! A másik kérdésem, hogy a házassági vagyonmegosztásnál nem kaphatom-e én Láma—Mickey egér csúcstalálkozó Aki látta Bernardo Bertulocci filmjét, a Kis Buddhát, tudja, hogyan zajlik a nagy vallási vezető utódjának kiválasztása. A négyéves Tulkou minden valószínűség szerint Kalou Rinpoche láma reinkarnációja, hiszen több tárgy közül ismerte fel az elhunyt egyházfő személyes dolgait. A kisfiút több ezer gyermek közül választották ki, és tavaly júliusban avatták be a franciaországi Kagyu Ling templomban, Európa legnagyobb buddhista szentélyében. A kisfiú állítólag bírja a tibeti, a francia és az angol nyelvet. Hatéves korától egy kolostorban tanul majd filozófiát, művészettörténetet, asztrológiát és orvostant. Addig még van két éve, hogy úgy éljen, ahogy a többi gyerek. Nemrégiben ellátogatott a Párizs melletti Eurodisneybe, ahol különösen nagy hatással volt rá Mickey egér. INNEN — ONNAN A leopárd iskolába ment Egy betévedt leopárd zavarta meg a tanítást az egyik izraeli iskolában. Az esetről beszámoló lapjelentések szerint Mizpe Ramon városkában egy tanárnő fedezte fel a hivatlan vendéget, amikor reggel az órák megkezdése előtt ennek 3/4 részét, ha a gyermekek nálam vannak és a lakbérnek is a 3/4 részét fizetem? Válasz: A szövetkezeti lakásuk addig, amíg a házassági vagyonközösség megosztása meg nem történik, mindkettőjük közös tulajdonát képezi, és egyetemlegesen kötelesek a használati díjat a szövetkezetnek megfizetni. A gyermekeik nem tulajdonosai a lakásnak, ők a maga kiskorú családtagjai, akiknek külön fizetési kötelezettségük nincs, így méltányos volna, hogy az apjuk is a havi lakáshasználati díj felét fizesse. A külön szolgáltatások díját, a fűtés, melegvízfogyasztás, gáz- és villanyfogyasztás költségeit azonban külön kellene az igénybevevő személyek száma szerint megosztani (1/4 — 3/4 arányban). A létminimum az ön háromtagú családja számára a következő: ön számára havi 1350,- Sk, a hétéves gyermekére 1130,- Sk, a 11 éves gyermekére 1350,- Sk és a háromtagú közös háztartás közös költségeire havi 1000,- Sk, ami összesen havi 4830,Sk-t tesz ki. Ezzel szemben a havi jövedelbelépett a tanáriba. A létszám feletti "tanuló" megjelenésére a nebulók olyan hangosan sikítozni kezdtek, hogy a leopárd jobbnak látta, ha veszi a nyúlcipőt, és elillan. Kirabolják a templomokat Az orosz rendőrség 1050 elrabolt ikont és több tucat értékes festményt kobozott el egy háromnapos akció során. Az értékes bűntárgyakat ki akarták csempészni az országból. Oroszországban egyébként nagyon elharapódzott a műtárgyak rablása. Vlagyimir körzetében például a legrégibb orosz templomok közül ötvenet raboltak ki tavaly. A rendőrségnek állítólag az elrabolt műtárgyak 40 százalékát sikerült visszaszerezni. A sejk fiának ingje Ha valakiből sztár lesz Amerikában, számíthat rá, hogy még a kidobott holmija is aranyat ér. A rajongóknak legalábbis. így például Rudolph Valentino vörös selyemingét — melyet A sejk fia című filmben viselt — egy bűvész vásárolta meg hatszáz dollárért. Állítólag azóta is csak ebben lép fel. Meg akarták őket erőszakolni Egy kanadai felmérés során a megkérdezett 16—64 év közötti nők fele állította, hogy meg akarták erőszakolni. Az apja mentette meg a halottnak hitt gyereket Az apja mentette meg koraszülött és halottnak nyilvánított gyermeke életét, miután a csecsemőt egy sevillai kórház halottasházába vitték. Az apa még utoljára látni akarta karácsonykor született fiát, és bement a boncterembe, ahoi elképedve vette észre, hogy a csecsemő mozog — és mindez percekkel azelőtt, hogy a kisdedet felboncolták volna. A Jesus névre keresztelt csecsemőt Sevilla gyermekkórházába szállították, ahol az orvosok súlyosnak mondták az állapotát. A szülészeten közben vizsgálat indult annak kiderítésére: hogyan nyilváníthatták halottnak a gyereket. A kisfiú 24 hétre született, s alig 700 gramm a súlya. műk 900 + 1250 + 2200 Sk, ami együtt 4350,- Sk, tehát kevesebb, mint a létminimum. Minthogy már eddig is kapja a szociális segélyt, tehát a szociális ráutaltság törvényes feltételeit biztosan teljesíti, kérhetné e segély felemelését. A közös házassági vagyon megosztásánál a törvény abból az elvből indul ki, hogy a házasfelek tulajdoni részei egyenlők. Tekintetbe kell venni a kiskorú gyermekek szükségleteit, valamint azt is, hogy a házasfelek hogyan gondoskodtak a családról és azt, hogy melyikük és milyen mértékben járult hozzá a közös tárgyak megszerzéséhez és karbantartásához. Figyelembe kell venni a gyermekekről és a közös háztartásról való gondoskodást is. A felosztás azonban rendszerint fele-fele arányban történik, ha mindkét fél egyformán gondoskodott a családról. Az a körülmény tehát, hogy a gyermekek a válás után az ön gondjaira lettek bízva és hogy ön a lakbért milyen arányban fizeti, egyáltalán nem ok arra, hogy a vagyont ne egyenlő arányban osszák meg. Dr. B. G. 22