A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-10 / 10. szám
EGTAJAK HÉT — Köszönöm eddigi fáradozásaidat! — hadarta. — Remélem, jártál itt délután és leszerelted azokat az izéket... hm... Én most nem tudom megállapítani, mert bizonyára jól el voltak rejtve. A kulcsokat, kérlek, hozd el holnap délután. A meglévő anyagokat is. Kösz! Letette a kagylót és idegesen rágyújtott. "Hatalmas, barna szempár, bájos babaarc, kócos, vállig érő haj: érzéki és érzékeny. A poraiból újjáéledő természet, a nyílt síkságok friss levegőjét hozza áporodott szagú életembe. Vadságot, dacot, rengeteg eddig ismeretlen forrásból áramló energiát. Bolond voltam mind ez ideig: szerettem volna mindent tudni magamról. Ám most jöttem rá: csak egy másik ember által találhatjuk meg igazán magunkat. Arcában láthatjuk igazi arcunkat, minden más tükör torzít és becsap." A férfi bosszankodva állapította meg, hogy kifogyott a golyóstolla. Másikat keresni nem volt kedve, így becsukta a füzetet, majd gondosan visszahelyezte a szekrénybe. Elfordította a kulcsot. Úgy tartotta, hogy a naplóírás a szerelmes, álmodozó kamaszlányoknak való, vagy a sikeres íróknak, akik azzal a hátsó gondolattal rónak okos gondolatokat a jegyzettömbjükbe, hogy egyszer, majd valószínűleg haláluk után az könyvben is megjelenik, s a szenzációra és titkokra éhes rajongók, nemkülönben az irodalomtörténészek féltett kincsként fogják tartogatni a könyvesszekrényükben. Nála teljesen más motiválta a naplóírást. Gondolatokat, problémákat, hangulatokat jegyzett fel, hogy ezáltal is teljesebb kép alakuljon ki benne egy rejtélyes teremtményről: saját magáról. Tíz-tizenöt mondatnál sohasem írt többet. Nem kedvelte a bőbeszédűséget. A túláradó érzelmességet sem, ám most — talán életében először — ez is megjelent a titkos napló lapjain. Korán voít még. Visszabújt a lány mellé. Izomláza volt, bőrén ott őrizte még a forró, szerelmes éjszaka minden érintését, vad mozzanatát. Néhány perccel később Éva simogató kezét érezte az arcán. — Mi bánt? — kérdezte a lány. — Min gondolkozol? — Azon töprengek, miért hajtogatta folyton a nevelőapád, hogy meg akarja menteni az életemet. Milyen titokba akart beavatni? Mi lett volna az, amit csak személyesen közölhet? — Talán... Hogy nem a nevelőapám volt, hanem a szeretőm! (Folytatása következik) írók az öregségről és az ifjúságról • Az öregkor boldogságot kíván, de a fiatalság szeret a boldogságért szenvedni. Waldemar Bonsels • Megöregedni nem jelent egyebet, mint azt, hogy az ember nem fél többé a múltjától. Feledés az örökifjúság titka. Csak az emlékezés öregít. Az a baj, hogy az emberek nem felejtenek eleget; vagy pedig az a baj, hogy nem azt felejtik el, amit kellene. Erich Maria Remarque • Nincsen öreg ember... Emlékezetünk megőrzi azt, ami elmúlt időtlenül... Hermann Broch • Ha az ember húszesztendős, irtózva gondol arra, hogy egyszer hatvanéves is lehet. De egy éjszaka alatt elérkezünk ehhez a határhoz, és megnyugodva, nem szerénytelen időtartamként újabb tíz esztendőt engedélyezünk magunknak. De ha valaki a hetven évet töltötte be, akkor számára határok nincsenek már, és úgy tervezget, mintha joga volna száz esztendőre. Adolf Meschendörfer • Milyen [esz, ami hátra van még — az öregség? És csakugyan az következik most már? Érzés dolga csak. Az embertől nem múlik el semmi valójában: ő marad el a dolgoktól! Nagyjában egy 36 éves embernek, sőt asszonynak ugyanazok a lehetőségei vannak munkára, szereplésre, eredményre — még a szerelemre is, mint húszéves korában; azon múlik, hogy nem tudnak ezek már olyan kíváncsiságot kelteni; úgy hatni, éleszteni, mint legelső korukban. Mikor még vadonatúj volt a világ. Kaffka Margit • A búcsú! Elbúcsúzni tőle, az Ifjúságtól, a Szenvedélytől, az egyetlentől, ami enyhíti a fájdalmat, amit a Tavasz és a Szépség hoz magával, a vad, a szenvedélyes, az újért való sóvárgást, ami sohasem hal ki teljesen az ember szívéből. Ej, előbb vagy utóbb mindenkinek el kell búcsúznia tőle. Minden embernek — mindenkinek! John Galsworthy • Sokáig meg lehet csalni az életet, de végül mindig azzá tesz bennünket, amire alkotva vagyunk. Minden aggastyán egy vallomás, és ha annyi öregség üres, ez azért van, mert annyi ember volt az és eltitkolta. Az kellene, hogy az emberek megérthessék, hogy nincs igazi valóság, hogy minden a szemlélődés világába való — ópiummal vagy ópium nélkül —, hogy minden üres és hiú... Andre Mairaux • Ha az embernek fiatalsága, bátorsága és harcos kedve van, akkor szembe tud szállni azokkal a csapásokkal, amelyeket a sors gyakran mér a tehetséges emberekre. De egészen más dolog, ha az ember látja az öregség közeledését... Theodor Dreiser • Milyen kellemes megöregedni, ha az ember elmondhatja, hogy nem vesztegette el ifjúságát, és már túl van annak a kincsnek gyűjtésén, amelyet emlékeknek nevezünk, s amelyhez mindennap hozzáadunk valamit. Paul Géraldy Válogatta: -d-15
