A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-01-06 / 1. szám
ávol az óhazától Ha élne 93 éves lenne. Orth (Faludi) György az MTK és Hungária játékosa 1917 és 1927 között 30 mérkőzésen keresztül öltötte magára a magyar válogatott meggypiros mezét, és annak színeiben 13 gólt szerzett. Az utókor szakemberei tudását Puskáséval egyenértékűnek tartották. Tökéletes technikai képzettsége olyan magasfokú játékintelligenciával, taktikai érzékkel párosult, amely méltón emelte az európai labdarúgás nagyjai közé. Kilenc éves volt, amikor az Üllői úton elkezdték építeni az FTC pályát. Sok fiatal srác álma volt abban az időben, hogy a Fradi zöld-fehér mezét magára öltse. Orth mégis az MTK játékosa lett. A kék-fehérek között 15(1) évesen vált ismertté. A válogatottban 16 évesen mutatkozott be Bécsben a "sógorok" ellen. Pályafutásának legparádésabb játékát 1924-ben nyújtotta a Hungária úton a Ferencváros ellen. Azon az emlékezetes 90 percen Orth Gyuri remek játéka révén, az MTK 11:2 arányban szétzúzta a Fradit. Ennyi kiérdemelt dicséret után Guttmann Béla emlékei közt kutatva megtudhatjuk, hogy miért szenvedett 0:3-as vereséget a magyar gárda az 1924-es párizsi olimpián. Ebben a váratlan kisiklásban furcsa előzmények is közrejátszottak. Olyan rossz kosztat kapott a magyar csapat, hogy minden délben kisorsolták, hogy ki kóstolja meg elsőként a levest. Fogl Karcsi egy alkalommal kijelentette: azonnal hazautazik, ha nem kapnak megfelelő minőségű kaját. Az egyiptomiak ellen (0:3) — amely "egyiptomi csapásként" került be a magyar focitörténelembe — Orth György sérülten játszott. 1925 szeptemberében Bécsben rendezték meg az Amatuere—MTK találkozót. A második félidőben 2:2-es állásnál Tandler a bécsiek védője páros lábbal ugrott Orth térdébe. A reccsenés még a nézőtérre is felhallatszott, Gyuri borzalmas fájdalmakkal fetrengett a füvön. Molnár azonnal nekiesett a bécsiek védőjének, és kettőt be is húzott neki. Jim Hogan az MTK angol edzője sírva fakadt, Orthné a páholyban rosszul lett — és a mérkőzést azonnal befejezték. A szerencsétlen játékost a mentők a Hochehegger klinikára szállították. Mikor Gyuri úgy-ahogy magához tért, a következőket mondta az újságíróknak: "Mondják meg Tandlernek, hogy nem tehet az esetről." A kórház előtt minden este komor tömeg gyűlt össze — mintha egy királyt gyászoltak volna. A népszerű játékos tíz hónappal a sérülés után megpróbálkozott a játékkal, de már nem volt a régi. 1926 júliusában 50 egyesülettel megalakult a profiszövetség. Az MTK (amely időközben a Hungária nevet vette fel) rajtja nem sikerült. Különösen a Fraditól elszenvedett vereség volt fájdalmas, de még ettől is fájdalmasabb volt az a tény, hogy Orth ismét megsérült. Sokak szerint nem lett volna szabad ilyen korán elkezdeni a játékot. Hiába, a profivilágban a prémiumért való hajsza megkövetelte a durva játékot. Később Orth a Budai-33 FC-hez került. A "Harihárom" nem volt világmárka, de Orth Gyuri — mint mindenkin, aki megkérte őt — segített rajtuk. Zsörtölődtek is a kék-fehérek vezetői, hogy miért engedték el —, de aztán "megnyugodtak", mert az egykori gólzsák sérülése ismét kiújult. 1930 februárjában a Nyugati pályaudvaron nagy tömeg búcsúzott Orth Györgytől. Szívesebben maradt volna itthon, de nem nagyon marasztalták — "a jó magyar szokást" vagy ezredszer is betartva... A tömegben ott ácsorgott jó barátja és istenítője, Salamon Béla is. Aztán ne maradjon sokáig, aranyoskám — intézte hozzá az utolsó szavakat a népszerű színész, aki maga sem sejtette, hogy soha többé nem látja az életben legkedvesebb játékosát. Gyuri könnyező szemekkel megígérte, hogy majd igyekszik haza. Huszonkilnc éves volt akkor, és minden idők egyik legnagyobb magyar labdarúgója. Soha többé nem tért vissza Magyarországra. Dél- Amerikában (Chile, Peru) és Portugáliában edzősködött. A klubszeretet szobrát is megmintázhatták volna Orth Gyuriról. A magyar válogatott a hatvanas évek elején Peruba is eljutott. A meccs után az ott edzősködő Orth is a magyar öltözőbe ment gratulálni. Elsőként Barcs Sándort, az MLSZ akkori elnökét ölelte meg és csillogó szemmel dicsért: — Csodálatos érzés ilyen jó magyar csapatot látni. — Igen — felelte Barcs —, különösen a csatársor remekelt. Orth elismerően csettintette: — Ez a taknyos Albert, abból nagy játékos lesz. Tudod... kár, hogy nem nálunk játszik. — Nálatok? Peruban? — ámuldozott az elnök. — Csacsi! Nálunk az MTK-ban. A huszas évek közepére már kialakult a híres MTK csatársor, a Braun—Molnár—Orth— Opata—Jeny ötösfogat. A Hungária úti pálya tribünjén szivarozó Salamon Béla ekkor jegyezte meg: "Ez nem is csatársor, ez aranylánc..." Általános megrökönyödést keltett 1920 novemberében, hogy a Faragó Loja vezette válogató bizottság mellőzte Orth Gyurit. Az osztrákok elleni Hungária úti találkozónak még egy szenzációja akadt. Egy repülőgép 30 m-re megközelítette a játékteret és a pilóta ledobott egy nemzeti színű szalaggal átkötött labdát. A repülés "őskorában" e mutatvány megérdemelt közönségsikert aratott. Egy néző mogorván figyelte a fejleményeket. A szomszédja meg is kérdezte őt: — Mi az, magának nem tetszett az újítás? — Nem nagyon — hangzott a zord válasz. — Miért? — Nem a labdát kellett volna ledobni a repülőről. — Hanem? — A Faragó Lóját... Orth Gyuri időnként szívesen ingerelte a bősz fradistákat. Mint a kék-fehér színek jeles viselője bizony rengeteg keserűséget szerzett a IX. kerületieknek. Gyuri kedvenc "alanyai" közé tartozott Pataki Károly sportújságíró. Róla mindenki tudta, hogyha az ereit felvágná, azokból zöld színű vér folydogálna. Szenvedett is eleget Orth góljai és megjegyzései miatt. Sok-sok év után, az 1960-as római olimpián egymásba botlottak. Nagy ölelkezés és csókolózás után Orth kedvesen "megkínálta" a zsurnalisztát: — Emlékszel, Karcsikám, amikor egy MTK— FTC meccsen 11 gólt lőttünk nektek, s én egymagám hatot rúgtam? Pataki fancsali arccal bontakozott ki az ölelésből: — A mindenségit neki. Harminc éve nem találkoztunk és te máris ezzel kezded?! Számos alkalommal megtekinthettem Pesten a Magyar Sportmúzeumot. E "tárlatnak" mindig sok nézője van. Olyan húszév körüli fiúk az egyik kép előtt többször is megálltak. Nézegették, megjegyzéseket tettek. A barátommal mögéjük sodródtunk és hallgatóztunk. A fiúk nem ismerték a képen látható játékost, még a nevét se hallották. Végül az egyik megszólalt: — Ez a hosszú kopasz nem sokat tudhatott, valamiféle tartalék lehetett. — Talán még az se! — vélte a barátja, aztán nagyokat nevetve elvonultak. Mikor elmentek, mi még megnéztük azt a "hosszú kopaszt"... Orth György volt. Csak később tudtam meg, hogy az illető fiatalok — miután megkérdeztem őket — másodikos egyetemisták voltak. Attól tartok, hogy az így feltörő mai magyar ifjúság nemhogy Orthot, hanem Hidegkútit, Kocsist, Benét, esetleg Papp Lacit is idővel elfelejti. Orth György 1962-ben halt meg Portugáliában. Az FC Porta, a portugál bajnokcsapat egy kört futott a tiszteletére. A sírkövén ez áll: George Orth 1901—1962, MTK—Hungary. BABIÁK LÁSZLÓ Akik kizárólag kék—fehér színben látták a világot — Orth György (balról) és mindenkori pártfogója Salamon Béla
