A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-10 / 10. szám
HÉT AKI MÉG HISZ AZ TISZTESSÉGBEN örülök viszont, hogy ezekkel a tizenéves gyerekekkel ilyen jó viszonyba tudtam kerülni. Az egymás kölcsönös tiszteletén alapuló barátság az, ami engem hozzásegít, hogy a saját gyerekeimmel is könnyebben tudjak kommunikálni, tudjak nyitni a harmadikos középiskolás fiam és az elsős lányom felé. — Manapság sok panaszt lehet hallani a fiatalokra. Az Ön kedvenceit megvédi a színjátszás a veszélyektől? — Aki nem tud idomulni a közösséghez, nem úgy viselkedik, ahogy kellene, attól búcsút veszünk. Szerencsére sem tavaly, sem az idén nem került sor rá, de korábban bizony akadt egy-két eset. Ma már elmondhatom, hogy a fiatalok bizalommal fordulnak hozzám, ha gondjuk akad. — Mi a véleménye, érdemes a szereplők közül bármelyiknek is színészi pályára lépni? — Igen, feltétlenül érdemes. Az egyik előadásunkat Beke Sándor rendező úr is látta, és nagy elismeréssel szólt magáról a produkcióról is, és az általa kiemelt szereplők pontosan azok voltak, akik erre a pályára készülnek: három lány és egy fiú. Az én véleményem szerint is van esélyük arra, hogy színészként gyökeret tudjanak ereszteni. — Hogyan látja, van jövője az amatőr színjátszásnak, hiszen a megítélése olykor eléggé pejoratív? — Igen, sajnos lenézik, s ez nagyon-nagyon szomorú dolog. Megítélésem szerint nincs profi és amatőr színház, csak jó vagy rossz! Láttam például profi előadást, amelyben hivatásos, fizetett színészek játszottak, és bosszúsan csaptam be az ajtót magam után azzal, hogy ha ezt az én amatőrjeim játszanék így, meg kellene őket rugdosnom. — Ön miért kapja a fizetését? — Népművelő vagyok a Komáromi Városi Művelődési Központban. Az öntevékeny csoportok irányítása tartozik hozzám és három munkatársamhoz, mint például a népi- és társastánccsoportok, a dzsesszgimnasztika, sőt újabban alakult egy mazsorettcsoportunk is. Van két népművészeti együttesünk is, a Hajós és a Dunaj, és hozzánk tartozik a Concordia énekkar is. Meg persze a tanfolyamok, amelyek nagyon sokfélék. A GIMISZ mellett van egy másik színjátszó csoportunk Örsújfalun, amely tavaly lonescu Haldoklik a király című abszurdjával a Jókai Napokon nívódíjat kapott. BEKE ISTVÁN Fotó: Vallach László Köteles László a magyar koalíció kelet-szlovákiai képviselője, az Együttélés színeiben immár második parlamenti időszakát tölti az országgyűlésben. Keveset tudunk róla, alighanem azért, mert nem kenyere önmaga népszerűsítése. Nem skandál hangzatos jelszavakat, nem tesz felelőtlen ígéreteket, "csak" azt teszi, amit a lelkiismerete diktál. Választói körében így is jól ismert, hiszen naponta megfordul közöttük, ismeri gondjaikat, s ha teheti, fel is vállalja azokat. Annak ellenére, hogy országos ügyekben foglal állást, megmaradt közvetlennek, egyszerűnek, emberinek. Nem pózol, nem játszik szerepet, "nincs kitalálva", úgy beszélgetünk — életünkben először —, mintha ezeréves barátság fűzne bennünket össze. — Képviselő úr, mikor került először kapcsolatba a politikával? — Minden a Független Magyar Kezdeményezés vágsellyei találkozójával kezdődött. Akik korábban is ismertek, tudták, világéletemben szókimondó voltam, véleményemmel sokszor zavarba hozva egykori feletteseimet. Az 1989- ben bekövetkezett társadalmi és politikai változások idején azonnal megéreztem, nem szalaszthatjuk el azt a történelmi lehetőséget, hogy jogainkat, elvárásainkat mi magunk fogalmazzuk meg a hazai parlamentben. '90-ben még az volt elsődleges feladatunk és célunk, hogy elérjük a bekerülés feltételéül szabott 5 százalékos küszöböt. Ezért egyhavi szabadságot kértem munkahelyemen, nyakamba vettem a régiót, ahol magam is élek, és felismerésem igazáról próbáltam meggyőzni az embereket. Azután legnagyobb meglepetésemre a magyar lista 26. helyéről én is bejutottam a parlamentbe. Egyébként az Együttélés Politikai Mozgalomnak alapítása pillanatától tagja vagyok, mert tisztelem politizálása nyíltságát és azt, hogy elvi kérdésekben nem hajlandó megalkuvásra. — Néhány év távlatából hogyan látja, elégedett lehet munkájával? — Mai viszonyaink között senki sem várhat egy képviselőtől, de még egy párttól sem csodákat. Most a kis lépéseknek, a részeredményeknek van itt az idejük. Egyébként 1994. október 2-án váratlanul lehetőségem adódott egy komoly számvetésre, önvizsgálatra. A történet a következő: a parlamentbe jutott magyar képviselők névsorát először a szlovák rádió magyar adásának esti hírműsora közölte. A véletlen úgy hozta, hogy nevem kimaradt a felsorolásból, el kellett hát könyvelnem, hogy ezúttal nem élveztem a szavazók bizalmát. Mélyen önmagamba néztem, kerestem a vélhető okokat, végül a következő meggyőződésre jutottam: ha az elmúlt négy évben csak egy emberen segítettem, ha a vezetékes ivóvízhálózattal csak egyetlen ember egészségét sikerült megóvnom, már nem lehetek elégedetlen, munkám nem volt hiábavaló. Egyébként a képviselői státuszt sohasem tartottam nyugdíjas állásnak, s hogy 1994-ben újra jelöltettem magam, annak roppant egyszerű a magyarázata: határozottan úgy érzem, hogy romlott a keleti végeken élők helyzete, tehát érdekvédelmüket továbbra is vállalni kell! Nem szégyellem továbbá a környezeti befektetések területén vállalt szerepemet sem, ugyancsak együtt örülök azon bodrogközi falvak lakóival, akiknek sikerült kiharcolnom a már említett vezetékes ivóvizet. Régóta szívügyem még a jogtalanul deportáltak rehabilitálásának és kárpótlásának elősegítése. Legnagyobb megelégedést azonban akkor érzek, ha őszinte, meleg hangú köszönőleveleket kapok, amelyekben honfitársaim elismerik ügyeikben tett lépéseimet, igyekezetemet. Rendkívül felemelő érzés tudni azt is, hogy míg négy évvel korábban a választások alkalmával hétezren tiszteltek meg bizalmukkal, addig '94-ben tizenegyezer ember szavazata erősítette meg parlamenti helyemet. — Mesélje el kérem egy átlagos napját, ha kötelességei éppen nem szólítják el Szepsiből! — Előre szeretném bocsátani, hogy ilyenkor sem szoktam unatkozni! A délelőttöket leginkább a hivatalos levelezéseknek szentelem, kora délutántól késő estig viszont általában úton vagyok. Az elmúlt egynéhány esztendőben csak saját személygépkocsimmal 50 ezer kilométert tettem meg Kelet-Szlovákia magyarok lakta térségeiben. Szívesen elmegyek EMBERI bárhová, ha hívnak. Jól ismerem megmaradásunk legfontosabb pilléreit, magyartannyelvű iskoláinkat is, évente egyhavi jövedelmemet ezek egyikének szoktam felajánlani támogatásképpen. Régi csemadokoskónt is dolgozom, kapcsolatfelvételeket szorgalmazok, hozzánk érkező vendégeket kalauzolok. Mellesleg negyvenszeres önkéntes véradó vagyok. — Ilyen feszített életmód mellett mikor jut ideje a kikapcsolódásra? — Csak olykor-olykor, bár bevallom, én már lelkiismeretfurdalás nélkül lazítani sem tudok. Egyébként mindennél jobban szeretek olvasni. Bár korábban műszaki pályán dolgoztam (nem is a legrosszabbul, hisz munkahelyén 10 újítási javaslatát fogadták el és hasznosították — a szerző megj.), ma elsősorban a történelmi könyveket bújom. Alkalomadtán szívesen kirándulok, igaz kiruccanásaim száma az elmúlt években erősen megfogyatkozott. Az immár 20 éves múltra visszatekintő kerékpártúrán azonban mindig ott vagyok. Az egyhetesre tervezett, általában 80—150 főt vonzó félnomád túráknak elsősorban az a céljuk, hogy a külföldön élőkkel megismertessék életünket, hétköznapjainkat, hagyományainkat, tájainkat. Már maradéktalanul bejártuk a magyarok lakta felvidéki tájakat, sőt Szlovákia egyes északi területeire is eljutottunk. — Képviselőként miben változott az emberekhez fűződő viszonya? — Azon túl, hogy igyekszem mindenkivel még visszafogottabb, még toleránsabb lenni, azt hiszem emberi kapcsolataim nem változtak. Bár sok újonnan megismert emberrel kerülök naponta kapcsolatba, baráti köröm is lényegében változatlan. Egyébként én még hiszek az emberi tisztességben, becsülöm a nyíltságot, az igazmondást, egyértelműen elutasítom viszont a demagóg jelszavak mögé bújtatott haszonlesést. Megpróbálok úgy élni és cselekedni, ahogyan arra egyik földim tanított: "Mi Köteles Laciként küldünk téged a parlamentbe, és szeretnénk, ha Köteles Laciként is térnél onnan vissza." — Hogyan képzeli el jövőjét tíz év múlva? — Mindegy, hogy mivel foglalkozom majd, csak érdekeljen, csak hinni tudjak benne! — Múltba vagy jövőbe néző embernek tartja önmagát? — Is-is. A múlt, a jelen és a jövő egyaránt foglalkoztat. Hiszen a múlt tanulságai segítenek eligazodni bennünket a jelenben, ugyanakkor jelenünk minősége jövőnk záloga lehet. ZSEBIK ILDIKÓ 7
