A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)

1995-03-10 / 10. szám

Két hónappal az új kormány hivatalba lépése után végre akadt valaki, akinek eszébe jutott, hogy ideje lenne már szót váltani a nemzetiségi kulturális szervezetek vezetőivel a nemzetiségi kultúra helyzetéről és anyagi támogatásáról. A meghívottak legalábbis így hitték, amikor megkapták Šalagová államtitkár asszony invitáló üzenetét, s nyilván fellélegezve indultak a találkozóra, de a várt kiadós eszmecsere helyett végig kellett hallgatniuk egy franciaországi élménybeszámolót, majd pedig néhány, az általánosságok szintjén mozgó és vajmi kevés támpontot nyújtó eszmefuttatást arról, hogyan képzelnék a kultuszminisztérium újsütetű famulusal a nemzetiségi kultúra felkarolását. A konkrétumokról csak akkor esett szó, amikor a közösen elfogyasztott (és állítólag ízletes) ebéd után beterelték a tanácsterembe a meghívott újságírókat is, hadd hallják, milyen szép és jó a nemzeti kisebbségek kultúrájának helyzete, s az állam milyen szeretettel kíván ezután is gondoskodni róla. Nyilván nem kívánták holmi számadatokkal fárasztani a tanácskozás résztvevőit az ebéd előtt, nehogy megülje valami a gyomrukat, így aztán az ebéd után kétszeresen is volt mit megemészteniük. A kulturális kormányzat egyik hivatalnokától megtudhattuk, a provizóriumból mintegy tízmillió korona kerül szétosztásra, s ebből a magyarok kb. 54 százalékot kapnak. Az összeadás és a kivonás nyilván nem lehetett a szóbanforgó személy erőssége, mert a többieknek csak az összeg 37 százalékát szánta. A hiányzó 9 százalékról semmi közelebbit nem tudhattunk meg, arról meg már végképp semmit, hogyan is alakul majd a támogatás, ha végre elfogadott költségvetése is lesz az országnak. A jelek mindenesetre azt mutatják, hogy az idén jóval kevesebb összeggel kell beérnünk, mint tavaly, arról nem is szólva, hogy ezt az összeget is többfelé kívánják elosztani, hiszen időközben új kulturális szerveződések is szárnyat bontottak. Huzamosabb ideje dúl a harc az ukrán-ruszin nemzeti közösség berkeiben, hogy a ruszin önálló nyelv-e vagy csupán az ukrán nyelvjárása, s noha a kívülállók ezt aligha dönthetik el, a kormányzat nagy kegyesen külön támogatást nyújt a ruszin kultúra ápolására — a többi kisebbség rovására. A szlovákiai csehek körében is elindult az öntudatosodási folyamat, hiszen a morvák megalakították önálló szervezetüket, s persze ennek folytán ók Is jogot formálnak a támogatásra. A minisztériumban ismételten megértöeknek bizonyultak, és nekik Is elkülönítettek egy bizonyos összeget. A romák is legalább négyfelé osztatják a pénzt, amelynek összege persze így sem eget rengető, de jóval több, mintha egy kasszába kellene rakni. Jelen voltak még a bolgárok és a németek is, s mint hallhattuk: nagyon elégedettek voltak.

Mint az várható volt, ismét a magyarok voltak csak elégedetlenek, de ezen már senki sem lepődött meg, ők már csak ilyenek. A szlovák kollégák nem is vették a fáradságot, hogy az okok felől érdeklődjenek, ók leginkább azt fájlalták, hogy a

szemmel láthatóan csinos államtitkár aszszony társaságát csak rövid Ideig élvezhetik, mert bár most nyílt először alkalom a vele való csevegésre, máris rohannia kellett. így aztán már arra a kérdésre sem tudott válaszolni, hogyan is állunk a nemzetiségileg vegyes területek meglehetősen sajátosan értelmezett támogatásával. Talán hallott már róla a tisztelt olvasó, hogy a délvidéki járásokban működő járási kulturális intézetek központi támogatása kissé eltér attól, ahogyan a színszlovák járásokban működő testvérintézményeiket pénzelik. A Dunaszerdahelyi vagy a Galántai járásban figyelembe veszik a népszámlálási adatokat, és ennek arányában merítenek a nemzetiségi kultúra támogatására elkülönített összegből. Ez az első pillantásra logikusnak tűnő módszer

a nemzetiségi kultúra ügyét voltak hivatva képviselni a minisztériumban, miközben önálló osztályt kapott a dél-szlovákiai szlovákok kultúrája vagy az államnyelv védelme. Egyébként úgy hírlik, ez az utóbbi részleg már megkezdte áldásos tevékenységét, s hamarosan "nyelvi inspektorok" őzönlik el a nagy dél-szlovákiai lapályt. Hogy mit fognak felügyelni (és főleg mekkora fizetésért), azt csak a jóisten tudja. Talán az ókori Rómában, talán a XVI. századi Franciaországban — ezt ma már nehéz lenne eldönteni — szárnyra kelt egy szállóige: Divide et impera! Vagyis: Oszd meg, és uralkodj! Ennek a mondásnak az igazát aligha kell különösebben bizonygatni, a történelmi tapasztalatok bőségesen elegendőek. Úgy látszik a szlovák kulturális tárca irányítói

3

OSZD EL, ÉS URALKODJ!

azonban számtalan problémát vet föl. Először is eleve hátrányos helyzetbe hozza a délvidéki intézményeket, mert az össztámogatást a nemzetiségekre fordított és eleve megkurtított összegekhez igazítja. Ennél is nagyobb baj azonban, hogy senkinek nincs áttekintése arról, hogyan merítik valójában a szóbanforgó intézmények a pénzt. Ellenörzi-e például valaki, hogy a járási könyvtárak a nemzetiségek számarányának megfelelő mennyiségű (és értékű) könyvet, < folyóiratot stb. vásároltak az adott észtén- g dôben? S vajon hogyan lehet kimutatni, u hogy a művelődési házban hány százalék “j szlovák és hány százalék nemzetiségi műsor $ volt? A kérdés annál is jogosabb, hiszen 3 köztudomású, hogy az állami intézmények - élén mostanában nagy a jövés-menés, s a o kormánypártok előszeretettel a saját embe- <5 reiket ültetik a beosztottak nyakára. *

Az új kormány iránti bizalmatlanságunkat 3 csak növeli az a tény, hogy a kulturális S tárcában folyó átszervezések első áldozatai ^ között ott találjuk azokat az embereket, akik w

'.savarintottak egyet a dolgon, ők azt vallják: Oszd el, és uralkodj! Mármint a kultúrára izánt pénzt, és az ostor szinte magától :sattog a kezedben. Némelyek, úgy tűnik, ízt tartják az európai standardnak Szlovákiában, s az istennek sem akarnak tudni <atalóniáról, Dél-Tirolról, hogy a finnországi ; védekröl már ne is szóljak. A szóban forgó íelyeken magától értetődő, hogy az érintett íemzetl kisebbségek maguk rendelkeznek izokkal az összegekkel, amelyeket a saját (ultúrájuk ápolására kívánnak fordítani. Oél-Tirolban például a befizetett adók 90 százaléka visszakerül a tartományba, és ott íelyben döntenek róla. A magyar koalíció (ulturális autonómiatervezetének is ez a eglényegesebb eleme, s talán éppen emiatt sem hajlandó róla a szlovák fél tudomást /enni. Elvégre akkor nem oszthatna, és nem iralkodhatna.

LACZA TIHAMÉR