A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-24 / 8. szám
HET MINERVA KRÖZUS KINCSEI Huszonhat évtizedig nem tudott róla a világ. Aztán a kincskeresők megtalálták, eladták, külföldre vitték. Újra elrejtették. Regénybe illő kalandok után a lydiai hercegek mesés kincse ma végre jogos tulajdonosához került. A Krőzus szó évszázadokon keresztül a dúsgazdag ember szinonimája volt. De a kincs létezésében nem nagyon hittek. Ali baba barlangjához hasonló mesének tartották. Pedig valóság a kincs! A törökországi Taurus-hegység, és a mediterrán tengerpart között terül el Anatólia. Völgyeiben virágzott hajdan az ókori Lydia. Nagy jólétben éltek, aranyban bővelkedtek, hasonlóan a szomszédos Phrygiához, ahol Midasz király és utódai uralkodtak. A hatalmas perzsa szomszéd azonban megirigyelte őket, és ie. 546-ban, amikor Sardies, a főváros, a perzsa hódító, Kürosz kezére került, Lydia gyakorlatilag megszűnt. A helyére települt falvakban azonban a város maradványai még ma is felfedezhetők sztélétöredékek, domborművek, oszlopfők formájában. Ásás, kútfúrás közben találták meg ezeket a régiségeket az ott lakó parasztok, vagy éppen kincskeresés közben, ami amolyan nemzeti sportnak számít arrafelé. Güre lakossága is kivétel nélkül hódol neki. A ’60-as évek elején egy kincskereső csoport éjszaka letelepedett pihenni egy domb aljában. Talán a holdfény hatására, furcsaságok tűntek fel nekik: a domb túl szabályos volt és kövei fehérebbek a környezőknél. Elkezdtek ásni, és egy márványfalba ütköztek. Kiderült, hogy a domb a lydiai hercegek sírdombja volt, benne hihetetlen menynyiségű kinccsel, aranyékszerekkel, aranytárgyakkal. 1965-ben kereskedők jelentek meg a faluban, és pénzt ígértek a régiségekért. így került hozzájuk a kincs tekintélyes része. Talán a feledés fátyla borult volna minderre, ha a csoport egyik tagja nem jelentette volna fel társait. Letartóztatták, elítélték őket, és vissza kellett adniuk a még náluk lévő tárgyakat. 1970-ben két újságíró, az angol Peter Hopkirk és a török Ozgen Adjar elkezdett az ügyben nyomozni. Krimiszerűen, lassan felgöngyölítették a szálat. A kincs egy izmiri régiségkereskedőtől az isztambuli Nagy Bazár kereskedő társaságához jutott, onnan pedig Münchenen, Zürichen, Bázelen keresztül egy amerikai magángalériába, onnan tovább a New York-i Metropolitan of Art-ba. 1970-ben vásárolta meg a múzeum 1,7 millió dollárért a 177 darabból álló gyűjteményt. A török kormány természetesen azonnal lépett. De tizenkilenc évig még csak választ sem kapott. Viszont 1984-ben a Metropolitan az addig rejtegetett műkincsek egy részét kiállította "A keleti Görögország kincsei" címmel. A török kormány újabb kérésére az amerikai vámhatóság vizsgálata kimutatta: a lydiai kincset úgy lopták el Törökországtól. 1987-ben Törökország — mivel békés megegyezésre irányuló kísérletei nem hoztak eredményt — bíróságra vitte az ügyet. Adjar közben rávette a kincskeresők egyikét, a falu kovácsát, hogy utazzon vele New Yorkba, és azonosítás végett nézze meg a Metropolitan kiállítását. A kovács felismerte a tumulusban talált ékszereket! Mégis csak akkor került pont a pereskedés végére, amikor már mindkét fél több millió dollárt fizetett perköltségként, és egy török—amerikai vegyes szakértői bizottság is megvizsgálta a lydiai hercegek kincsét. Végül alighanem a józan megfontolás győzött, amikor a New York-i múzeum úgy döntött, hogy jobb a diszkrét megegyezés, mint a negatív reklám. A kincs hazatért, Ankarában van az Anatóliai Civilizációk Múzeumában, és a kincskereső kovácsot nemzeti hősnek kijáró tisztelet övezi. 20
