A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-17 / 7. szám
SZÜLETETT GYILKOSOK Oliver Stone új filmje Kétségtelen, hogy Oliver Stone világhírű, három Oscar-díjas amerikai rendező új filmjéhez ezúttal az eddigiektől merőben más, sokkoló témát választott. Ugyanis a Tőzsdecápák, A szakasz, a Született július 4-én, az Ég és Föld, a JFK után a Született gyilkosok (Natural Born Killers, 1994) főszereplői, Mickey (Woody Harrelson) és Mallory (Juliette Lewis) 120 percen keresztül, megállás nélkül csak gyilkolnak. Bárkit, aki az útjukba kerül — a szülőket (Malloryt az apja "privátlotyóként" kezelte), részegeket, épp arra járókat, rendőröket, indiánokat — válogatás nélkül mészárolják le. Ők egyszerűen "született gyilkosok". Amikor végre sikerül börtönbe zárni őket, nem sokat teketóriáznak, azonnal kihasználják a lehetőséget, hatalmas börtönlázadást provokálnak, és szökés közben (meg utána is) folytatják tovább a brutális gyilkolást... S miközben Mickey és Mallory fél Amerikán keresztül vértócsákat hagy maga mögött, a médiák szupersztárokat "csinálnak" belőlük. Rajongóik imádják őket, autogramért könyörögnek nekik, és már-már ujjonganak örömükben, amikor újabb gyilkosságra kerül sor! Ám Mickey és Mallory nem afféle "egyszerű" gyilkosok, hanem "sorozatgyilkosok", akik rendre valódi öldöklést rendeznek. És mivel ők alkotják a krimitörténet legszebb és ugyanakkor a legkegyetlenebb párosát, az emberek könnyen megjegyzik őket. A kamerának, a tv-nek pedig igazán minden "szenzációs" ügy megfelel, csak vonzza a nézőket, tömegeket... Nem ismerem a pontos adatokat, de a felmérések az bizonyítják, hogy az amerikaiak rengeteg időt töltenek a tv előtt. Ülnek bezárkózva a szobában, és bámulják a tévét... — Túl sok tévé! — mondja ki az öreg indián a film egyik legérdekesebb jelenetében, amikor Mickey és Mallory elvetődik hozzá. Beszélgetnek, nála maradnak éjszakára, s valójában őt nem akarják (!) megölni. Az öreg indián démonokat lát bennük, démonokat, amelyek mindenütt és mindenkiben jelen vannak, nemcsak Mickey-ben és Malloryban. Első pillanatra talán úgy tűnhet, hogy a filmben az erőszak ünnepléséről-dicsőítéséről van szó. Természetesen nem ez a helyzet. A film a kilencvenes évek első felének társadalmát mutatja be — azzal a céllal, hogy a nézők, az emberek végre elgondolkodjanak afölött, amit látnak. Oliver Stone azt mutatja be, milyenek azok a gyilkosok, akik örömüket lelik az öldöklésben. Vajon mi zajlik le ilyenkor bennük? A rendező elítéli azt a társadalmat (esetünkben a mai Amerikai Egyesült Államokat), amely nemcsak hogy glorifikálja az erőszakot, hanem — Stone véleménye szerint — egyenesen ezen alapul. Szerinte ugyanis az amerikai kultúra az erőszak, az agresszió, a médiák, a pénz, a börtön, az újabbnál újabb törvények és az egyre több rendőr kultúrájára épül. Való igaz, hiszen mi is értesülhetünk róla, hogy Amerikában a szenzációhajhász riporterek, újságírók és fotósok igencsak szívesen adnak teret a brutális gyilkosoknak — s azok egykettőre populárissá válnak. Gondolom elég, ha mindössze Charles Manson vagy O.J. Simpson nevét említem meg. Nemrégen írták meg a napilapok, hogy Simpson, a hajdani futballsztár, akit felesége és annak szeretője meggyilkolásával vádolnak, ötszázezres példányszámban jelenteti meg a könyvét! Oliver Stone új filmje nem más tehát, mint az Amerikai Egyesült Államok társadalmának szatírája, amely e távoli ország kegyetlenségét és ridegségét állítja a középpontba. A nagyszerű alakítást nyújtó főszereplőkön kívül a kegyetlen és rideg társadalmat főként a A két főszereplő — Juliette Lewis és Woody Harrelson Börtönlázadás neurotikus börtönigazgató (Tommy Lee Jones), aki meg van róla győződve, hogy minden szituációban ura a helyzetnek, a szadista hajlamú nyomozó (Tom Sizemore) és a szenzációhajhász, parazita tévés moderátor (Robert Downey) képviseli. A Natural Born Killers megtekintése után — gondolom más is így lesz vele — sokáig beszélgetünk még a filmről, mert az bizonyos, hogy a néző nem maradhat közömbös. Akad majd, akinek tetszeni fog, s akad, aki borzadva távozik a moziból, mert nem érti meg a szatírát, az iróniát... Sőt. Állítólag a filmet több országban be kellett tiltani, mert egyenesen instrukciókat nyújtott a szadista hajlamú egyéneknek! A film ötletét Quentin Tarantino írta. Tarantino fiatal filmes, forgatókönyvíró-rendező, akire igencsak odafigyel a szakma. Filmjét, a Pulp Fiction-t tavaly, a Cannes-i Filmfesztiválon Arany Pálma-díjjal jutalmazták, és megkapta az Arany Glóbusz-díjat is. Mivel Tarantino több mint három évvel ezelőtt írta meg a Natural Born Killers történetét, Stone kiegészítette, aktuálisabbá tette egy-két ötlettel. Stone-ra — saját bevallása szerint — nagy hatással volt Stanley Kubrick Clockwork Orange (Mechanikus narancs) című filmje. Ám Oliver Stone kétórás, brutális, agresszív történetének a befejezése érdekes módon, mégis pozitív. Az erőszak, a rossz mintegy ellenpontjaként — pozitívumként a szerelem áll. Az egymást imádó Mickey-t és Malloryt az utolsó képeken az ideális amerikai többgyermekes család megtestesítőiként láthatjuk viszont. A Natural Born Killers formailag mindenképpen tökéletes alkotás. Érdekes technikai megoldásokat, trükköket, fekete-fehér bejátszásokat láthatunk — például amikor a két főszereplő látja saját magát. A rövid, klipszerű betoldások, a háttérkom pozíció vagy az animációs figurák mind fokozzák, dinamikusabbá teszik a képet, úgyhogy nemcsak a tartalom agresszív, hanem maga a kép is. S ehhez járul még a kitűnő zene, amelyet Trento Reznor válogatott — Leonard Cohen előadásában hangzik fel a betétdal, a Waiting For The Miracle, és hallható például Patti Smith, Bob Dylan, Dr. Dre, valamint a Budapesti Filharmonikusok. Oliver Stone különleges, provokáló alkotását, amely a Velencei Filmfesztiválon Különdíjat kapott, nagy kár lenne kihagyni. TÓTH EDIT
