A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-17 / 7. szám
MIMINERVA Műholdernyő Kelet-Európa egén Amiképp a múlt század második felében a vasút elterjedése az ipari termelés robbanásszerű fejlődését hozta magával, lehetővé téve addig elképzelhetetlen mennyiségű nyersanyag, késztermék és munkaerő szállítását nagy távolságokra, ennek társadalmi következményeként Európa kis hercegségei több százezer négyzetkilométeres államokká szerveződtek, úgy érkeztünk el napjainkra kontinensünk szellemi-gondolati-gazdaságipolitikai egységesítésének küszöbére a nemzetekfeletti műholdadás beindulásának köszönhetően. Persze ez a folyamat nem játszódik le simán, minden előzmény nélkül: Hauser Arnold, korunk nagy gondolkodója egy emberöltővel ezelőtt ismerte fel, hogy valamennyi társadalmi rendszer alapjában véve — természeténél fogva — konzervatív, minden erejét latba veti a meglevő állapot fenntartására, még a vele szembehelyezkedő áramlatokat, forradalmakat is igyekszik felhasználni saját helyzetének megszilárdítására, így a változások csak abban az esetben következnek be, ha már elkerülhetetlenek, amikor megérnek erre a belső feltételek és a külső erők is ebbe az irányba hatnak. Európa boldogabb — nyugati — felén nem sokkal a második világháborút követően ismerték fel, hogy az amerikai és (később) a japán árudömpingnek a felaprózott, részekre szabdalt öreg kontinens aránylag kis államai egyszerűen képtelenek ellenállni. Kénytelen-kelletlen békültek ki az egykori ellenfelek, riválisok, akik szárazon és vízen évszázadokon keresztül ádáz csatákat vívtak egymással, hogy a "békévé oldó emlékezés" jegyében eljussanak a közös tettekhez: a gazdaságilag és politikailag egységes régió megteremtéséhez. Az eredmény napjainkra felülmúlta az egykori várakozásokat: az Egyesült Államokénál egyharmaddal nagyobb piaccal rendelkeznek. Közben a fél évtizeddel ezelőtti forradalmi változásokat megért kelet-európai országok is kopognak-dörömbölnek a közös kapun: bebocsátást várnak. Egy régió, amelynek lakosságával a jelenlegi "Közös-Európa" lélekszáma a duplájára emelkedne. Viszont gazdasági elmaradottsága miatt a befogadási folyamat évtizedekig eltarthat, szépen (liba)sorban juthatnak csak el a küszöbön toporgók az oly áhított Kánaánba. A közös gazdasági térség kialakításának egyik feltétele az információk szabad áramlása. Erre a műszaki alapot a műholdas televíziózás egy évtizeddel ezelőtti beindulása teremtette meg, azzal, hogy több száz millió nézővel közli egyidőben a gazdasági, politikai híreket, reklámokat, sőt a többirányú adatátviteli csatornák létesítésével a különféle, termeléshez szükséges adatokat is. A fejlettebb országok között egyre szorosabbá váló kötelékekkel szemben Közép- és Kelet-Európábán a bomlási folyamatok kerültek túlsúlyba: először gazdasági együttműködésük szűnt meg, majd alkotóelemeire estek szét mesterségesen összetákolt államalakulatai. Az egykori KGST szétverése egyértelműen politikai indíttatású volt: felszabadult termékfeleslegüket lélekszakadva igyekezett minden egykori szocialista állam elhelyezni a jól fizető nyugati piacokon. A reakció gyors, egyértelmű és kemény volt: a fejlett államok magas vámokkal szabtak gátat a dömpingnek. így a Soprontól az Líráiig, a Balti-tengertől a Fekete-tengerig terjedő régió felelős vezetői elgondolkozhattak a dilemmán: nem lenne-e helyesebb új alapokon beindítani egymás között a szellemi és anyagi javak áramlását? Annál is inkább, mivel az egyoldalú kereskedelemorientáltság — legyen az keleti vagy nyugati irányú — mindig eltorzítja a gazdaságot. Napjainkban sokat hallani a kelet- és közép-európai országok nyomoráról. Ez anyagi értelemben kétségkívül igaz, viszont a lelkieket tekintve jóval gazdagabbak vagyunk, mint hinnénk. A Szellemi Vagyon Világszervezete (WIPO — World Intellectual Property Organisation) statisztikájából kiolvasható, hogy a legutóbbi ötven évben folyamatosan nőtt ezen országok részvétele az értékteremtésben, sőt előrejelzése szerint térségünkre nagy jövő vár. Számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy míg 1945-ben a bejelentett szabadalmak egyhuszada származott Kelet- és Közép-Európából, addig 1969-ben már tizenegy százaléka, húsz évvel később közel egynegyede. Ez az elkövetkező években nőni fog. Ezzel szemben az eredetileg legjobb helyzetben levő nyugateurópai országok és az Egyesült Államok (45—45 százalék részesedés 1945-ben) tudományos súlya drámaian csökkent, napjainkra alig több mint a felénél tart (24—24 százalék). Térségünk szellemi gyarapodásának mértéke csupán Japánéval vethető össze, amely az eredeti 4 százalékról ugyancsak 25 százalékra ugrott. Viszont az előrejelzések szerint a legközelebbi negyven évben Kelet- és Közép-Európa lényegesen megelőzi a felkelő nap országát. Tehát van rá reális esély, hogy kishitűségünk levetkőzését követően világraszóló eredményeket érjünk el. Ehhez viszont elengedhetetlenül szükséges, hogy a térség országai ne egymásnak feszülve próbáljanak a többiek kárára érvényesülni, de a nyugat-európai példát mintaként követve egymást segítve, váll váll mellett igyekezzenek a fejlett világhoz felzárkózni. E nemcsak nemes, de anyagilag nagyon is kifizetődő célhoz — hiszen az együttműködés gyümölcse mindig is gazdasági fellendülés és az életszínvonal emelkedése volt — a leghatékonyabb eszköz lehet egy nemzetekfeletti televíziós állomás, amely a kulturális, gazdasági és politikai információkat egyaránt képes átadni, minden egyes résztvevőt gazdagítva. A felismert szükségszerűséget a múlt év folyamán tett követte: kilencvenkét magánszemély részvételével Budapesten megalakult az Első Közép- és Kelet-Európai Együttműködés Alapítvány, amelynek fő célja 20
