A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-10 / 6. szám
HÉT MINERVA ségben egy-egy csatornát (info-kanal) a helyi önkormányzat rendelkezésére is bocsát. Ennek keretén belül biztosítanak helyi műsort Szepsi lakosainak. Ez a társaság aránylag dinamikusan terjeszkedik a magyarlakta vidékeken, napjainkra a következő dél-szlovákiai városokra kapott működési engedélyt: Losonc, Zseliz, Léva, Kassa, Szepsi, Dunaszerdahely és Nagykapos. A pozsonyi székhelyű Unifon foglalja el a képzeletbeli dobogó második helyét dól-szlovákiai viszonylatban: Ipolyság, Párkány, Galánta és Dunaszerdahely területén kaptak üzemeltetési engedélyt, míg Érsekújvárt (a jelenlegi adatok szerint) az ugyancsak pozsonyi Slovakkabel, Rozsnyót a poprádi K.I.D., Kassa egy részét a sároseperjesi Tatra Temex Cable hálózza be. A losonciak a Kabel Plus szolgáltatásain kívül saját erőre is kívánnak támaszkodni: Kora nevű részvénytársaságuk sugárzási engedélyt kapott, viszont eddigi információk szerint sajnos magyar nyelvű saját műsorai nem lesznek (a jogegyenlőség nagyobb dicsőségére). Természetesen a kábeltévék körül a helyzet napról napra változik, hiszen Közép- Európában még csak a kezdeteknél tartunk. Talán mire e sorok megjelennek, már a nagymegyeri Kováts Press számára is sikerül kiadni a licencet. Bár a kábelesítést tekintve kis hazánkban korántsem tekinthető a helyzet kielégítőnek, felmerül a kérdés, van-e elegendő mennyiségű, megfelelően képzett szakemberünk a műsorok készítéséhez, a műszaki berendezések üzemeltetéséhez? A válasz korántsem egyszerű. Mindennapos tapasztalat, hogy amatőr videósok vagy kisvállalkozók, akik családi ünnepekről vagy helyi eseményekről készítenek (olykor feleslegesen) többórás felvételeket, nagy merészen belevágnak helyi tévéstúdiók üzemeltetésébe. Eközben a televíziózás műszaki alapjait alig sejtik, az elektronikus szerkesztés fogásait nem ismerik, dramaturgiai és produkciós kérdésekről alig hallottak, és őszintén csodálkoznak egy-egy film több tucat nevet tartalmazó stáblistáján, nem értve, mi a csodát keres annyi ember egy-egy tévéfelvétel körül. A kezdeti lelkesedés természetesen minden tiszteletet megérdemel, viszont egy sor mesterségbeli fogás elsajátítása nélkül igazi műsort egyszerűen lehetetlen készíteni. Nem árt újra hangsúlyozni, hogy a legkisebb közösségen belül is hamar elmúlik az újdonság érzése, néhány hét, hónap múltán már szemére vetik a helyi műsorkészítőknek a hiányosságokat, hiszen a kábelen keresztül több tucat műsor jön a házhoz, a néző pedig akarva-akaratlan is ezek színvonalához hasonlítja a "hazai" adásokat. A gyors csalódás ellen csak egyetlen orvosság van: szervezett keretek között nagyon gyorsan el kell sajátítani a televíziózás alapjait. Ezt vagy magánkezdeményezés formájában vagy tömegszervezet támogatásával (Csemadok, Pedagógusszövetség stb.) lehetne megvalósítani. Előadóként számba jöhetnek azok a hazai magyar szakemberek, akik a Szlovák Televízió pozsonyi és kassai stúdiójában dolgoztak/dolgoznak, és a kisujjukban van a szakma minden csínja-bínja. Egy, segítségükkel szervezett gyorstanfolyam keretén belül biztosítható lenne a hazai magyar televíziózás szakmai alapjainak a lerakása. A kábelesítés folyamata Nyugaton már új szakaszába lépett, a többirányú információs rendszerek kiépítése van napirenden. Ezzel szemben Közép-Európában egyelőre a tisztességesen, megbízhatóan működő kábeltelevízió bevezetése a cél. Hogy ebben a folyamatban nekünk, szlovákiai magyaroknak mekkora szerep jut, az elsősorban tőlünk függ. Egy dolgot érdemes megjegyeznünk: amit nem végzünk el, azt mások teszik meg helyettünk. A mi kárunkra. Abban pedig nem lesz köszönet. OZOGÁNY ERNŐ Ma már nem jelent gondot, ha egy cukorbeteg nő úgy dönt, hogy gyereket szül, hiszen a terhes anya megnövekedett hormonigényét könnyen fedezheti rendkívül pontosan adagolt inzulinadagokkal. Csakhogy a terhes nő gyakran nem is tud arról, hogy cukorbeteg. A közismert cukorbaj mellett létezik ugyanis egy úgynevezett terhességi diabetes is: ilyenkor a nő csupán a terhesség alatt cukorbeteg. Ez a leendő anyák körülbelül két százalékánál fordul elő. Oka, hogy a terhességi hormonok közvetett módon gátolják a vércukor lebontását. Ezért az anya hasnyálmirigye több cukorbontó hormont, inzulint termel. Ha azonban a mirigy nem képes erre, kialakul a terhességi cukorbetegség. Nem könnyű megjósolni, melyik kismama tartozik majd ebbe á csoportba, bár vannak olyan tényezők, melyek növelik a betegség valószínűségét: ha a nő elsőfokú rokonai között (anya, testvér stb.) van cukorbeteg; ha a kismama elmúlt harmincéves; ha túlsúlyos, vagy ha korábbi terhessége során nagy (négy kiló feletti) babának adott életet. Beszél ön boontlingul? Kevesen tudják, de Kaliforniában létezik egy alig 750 lakosú városka, Boonville, ahol az emberek a maguk saját, mások számára érthetetlen nyelvét beszélik. A több mint száz esztendeje létrejött boontling nyelv ősrégi, immár feledésbe ment skót, angol és pomoindián szavakat és kifejezéseket éppúgy tartalmaz, mint bizonyos érdekes helybéli események és személyiségek elnevezéséből képzett szavakat. Ma már nemigen tudni, hogy a rendőrtiszteket miért nevezik Boonville-ben "magas saroknak", azt viszont pontosan tudják még, hogy a telefonfülke boontling nyelven azért kapta a "Buckey Walter" nevet, mert az első fülkét bizonyos Walter Levy állíttatta a városban, és az ötcentes érme boontlint neve "buckey". Régebben hölgyeknek nem illett használniuk a tájnyelvet. Kivált olyan szavakat, hogy "jutázni", ami annyit tesz magyarul, hogy "szeretkezni". Állítólag az aktus azért kapta ezt a nevet, mert jó száz esztendeje rajtakaptak egy párocskát a boonville-i szatócsbolt raktárában, amint éppen önfeledten szeretkeztek — a jutazsákok tetején... A betegség tünetei jellegzetesek: az anyát szomjúság kínozza, a baba túl gyorsan növekszik, túl sok a magzatvíz, és a vizeletben is kimutatható a cukor. Végleges bizonyságot olyan vizsgálattal nyernek, amely azt mutatja meg, hogy milyen gyorsan bontja le az anya szervezete a cukrot. Ha a diabetes gyanúja igazolódott, az anyának a terhesség alatt ugyanúgy kell élnie, mintha "valódi” cukorbeteg volna, mert csak így óvhatja meg magát és magzatát a szövődményektől. Vércukorszintjét állandóan ellenőriztetnie kell, és megfelelően adagolt inzulinmennyiséget kell kapnia. Mivel a mozgás is segíti a vércukor lebontását, jó, ha a kismama sokat sétál vagy úszik. És ami a legfontosabb: be kell tartania a megfelelő diétát. Naponta több-kisebb étkezés során teljes őrlésű gabonából készült termékeket, gyümölcsöt, zöldséget kell ennie, és nem fogyaszthat édességet. (IPM) Hogyan lehet 347 kilót fogyni? A világ legkövérebb nője, Rosalie Bradford 1987-ben szerepelt a Guinness Rekordok könyvében 476,5 kilogrammos testsúlyával, ám nem sokkal később szívproblémákkal kórházba került. Ott kereste fel Richard Simmons, a diéták varázslója, és különleges — egyébként napi 1200 kalóriás — fogyókúrát állított össze. Rosalie addig bizony elfogyasztott napi 15 000 kalóriát is! Az életmentő kúra következtében 1992-re az asszony megszabadult 347 kilótól, de azóta is diétázik, mert a mindössze 80 kilogrammos súly elérése a célja. Ám a fogyáson kívül egyéb igen pozitív változások is történtek azóta Rosalie életében. Miután tíz esztendőn át az ágy és saját zsírjának a foglya volt, az idén májusban sikeresen diplomázott pszichológiából, és önálló fogyókúrás tanácsadó céget alapított, hogy segítségére legyen a hasonló gondokkal küszködőknek. Természetesen a céghez özönlenek az érdeklődők, hiszen a siker eleven reklámja maga Rosalie. 21