A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)

1995-01-06 / 1. szám

HÉT ZELK ZOLTÁN: Köd és fény Egyik téli reggelen, amikor Lajcsi iskolába ment, olyan nagy köd ereszkedett a városra, hogy még a szomszéd házakat sem lehetett látni. Lajcsi egyedül botorkált a vastag ködben, míg egyszercsak valaki megérintette a vállát. "Ki lehet az?" — kérdezte ma­gában, s kíváncsian hátranézett. El is csodálkozott, mert az útszéli fa ága érintette meg vállát. S kisvár­tatva meg is szólalt a fa: — Hová mégy, kisember? — Iskolába. — De hát odatalálsz ilyen köd­ben? Megbillent a fa, s két falevél hullott a földre. Lajcsinak úgy tűnt, mintha a fa sóhajtott volna. Ezért megkérdezte: — Szomorú vagy? A fa megrázta ágait: — Igen, szomorú vagyok — felelte. — A lehullott leveleidet sajná­lod? — Nem, nem azt. Hiszen tavaszra mindig új, zöld hajtásaim nőnek. — Hát akkor fázol talán? — faggatta Lajcsi. De a fa azt felelte, hogy vastag kérge megvédi őt a hideg ellen. — Tudom már, miért vagy szo­morú! — kiáltotta Lajcsi. — A köd miatt, a sűrű köd miatt. A faágak igent bólongattak: — Ezért, a köd miatt. Mert én tudom, mi a köd, és azt akarom neked elmondani. Lajcsi kíváncsian hallgatta az öreg fa elbeszélését: — A világ tele van szomorúság­gal, s a köd az emberek szívéből kiáradó szomorúság. De alig mondta el ezt a fa, a köd oszlani kezdett, s egyre erősebbek és fényesebbek lettek a napsugarak. Lajcsi felkiáltott: — Hát a fény micsoda? A fény, ami elkergeti a ködöt? — A fény pedig a reménység, ami a szomorú, meggyötört embe­rek szívéből árad. S ez a fény örömmé válik egyszer, s elűzi a szomorúságot, mint a napsugarak a ködöt. A lehajtó ágak most felegyene­sedtek, s megfürödtek az aranyos napsugarakban, Lajcsi pedig vidá­man szaladt az iskolába. Fecske Csaba / Ócska rímek Pórul jártam Bekecsen: Hú, niit láttam! Bugacon elszakadt a bekecsem csizma volt egy kukacon Ráadásul Perkupán Lóra ülnék Kaskantyún, megyorófa vert kupán hogyha volna sarkantyúm Tavaly nyáron Velemben De nincsen, hát Miskolcon nyaraltam egy veremben ücsörgők egy kis polcon. Az állatok életkora A giliszta átlag tíz évig él, a méhkirálynő öt évig, a ponty, csuka, harcsa száz évig, a levelibéka tíz évig, a házityúk tizenöt—húsz évig, a liba száz évig, a gólya hetven évig, a kőszáli sas száznégy évig, a papagáj száznál több évet élhet meg, a szamár százhat évig élhet, a ló negyven—hatvan évig, a szarvasmarha harmincöt évig, a juh tíz évig, a kutya huszonnyolc évig, a macska huszonkét évig, az elefánt kétszáz évig, a bálna szintén kétszáz évig él. KACSATÁNC Ez a kis kacsalány kacsacsacsacsát jár a jégen. Az ifjú balerina nevét megtudhatod, ha egy-egy színes ceruzával elindulsz a betűkből kiinduló kanyargós utakon, s ame­lyik kis négyzethez kiértél, oda beírod azt a betűt, amelyiktől a vonalat elkezdted húzni. Nos, sikerült megfejtened a kis kacsalány nevét? 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom