A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-10 / 6. szám
HÉTHÍRMONDÓ A felújított Vígszínház belseje A Vígszínház 1943 kora őszén történt, amikor elsőéves műegyetemi honpolgár lettem, s vidékről felkerülve a fővárosba, még volt időm egy-két előadást is megtekinteni. Akkor még hódoltam az operettnek meg a "holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány..."-szerű Eisemannslágereknek, s így első utam a Vígszínházba vezetett, ahol éppen a ma már legendás Fekete Péter ment Kelemen Éva, Kiss Manyi, Dénes György és Mihályi Ernő közreműködésével. De a Vígszínházba nemcsak ekkor látogattam el. Rokonaimnak, akiknél laktam "családi" bérletük volt a színházba, s a páholyos nénik pár pengős "baksisért" annyi pótszéket adtak páholyunkba, ahányan csak voltunk. így az évad szinte valamennyi előadását láthattam. Akkoriban a Vígnak — ahogy a pestiek becézik kedvenc színházukat — már volt kamaraszínháza is, mely Pesti Színház néven futott, éppúgy mint ma, csak akkor még a Ráday utcai kis épületben, mely ma Bodrogi Gyula paradicsoma. így itt is, ott is sok emlékezetes előadást nézhettem meg, melyek közül csupán néhányat említek: G.B. Shaw Warrenné mesterségét a felejthetetlen Ladomerszky Margittal, az erdélyi Fényes Alice-zal és Benkő Gyulával, Herczeg Ferenc sokat vitatott színművét, a "Fecske és denevért" (Tolnay, Benkő) és Thomtorn Wilder remekét, A mi kis városunkat, mely rám igen nagy hatást gyakorolt. Ez volt akkor az első "modern" darab, melyben egy narrátor (Somlay Artúr) mesélte a cselekményt, s melyben rekvizítumok már nem is szerepeltek. A korosabb generáció persze mély nemtetszéssel fogadta az előadást. Most, amikor egy késő novemberi vasárnap este beülhettem az újjávarázsolt Vígszínház nézőterére, óhatatlanul hatalmába kerített a nosztalgia, s megidéződtek a hajdanvolt nagy előadások emlékei, melyeket a falak között láttam. Statisztikám sajnos nincs, de biztosan állítom, hogy e színház művészeivel láttam a legtöbb előadást. Nem csoda hát, ha a Vígét, egy kicsit a "saját" színházamnak is érzem. A Vígszínházát a Szent István körúton a millennium évében, 1896-ban a Monarchia legrangosabb színházépítő társulása, a Fellner és Hellmer tulajdonát képező cég építette. Fantáziájukat számtalan színházépület őrzi Európában. A Víg tíz évvel fiatalabb, mint az Operaház, működésének és programpolitikájának fő irányelve az volt, hogy a klasszikus veretű, patetikus stílust művelő Nemzetivel szemben egy új, a jelennek szóló játékmodort alakítson ki, mely az akkor polgárosodó város életritmusához lényegesen közelebb állt. Ez az irányvonal a ma már klasszikussá vált hazai szerzők névsorából is kitűnik, mert hiszen Heltai Jenő, Barta Lajos, Molnár Ferenc szinte a színház háziszerzői lettek, s itt kerültek először színre Pesten Shaw, Ibsen, Strindberg, Csehov, Gogol, O'Neill, Pirandello, Hauptmann vagy az angol John Galsworthy művei. 1945 elején egy bombatámadás alkalmával a patinás épület romhalmazzá vált. A művészek egy ideig a volt Rádius moziban játszottak, majd államosítás után különböző társulatokhoz lettek szétszórva. A színház életének fejezete az újjáépítés után, 1951-ben kezdődött, de "korszerű" programmal és a Néphadsereg színháza címen kellett működnie. A hatvanas évek elején véget vetettek ennek az esztelen és stílustalan állapotnak, s a színház visszakapta eredeti elnevezését. Elkezdődött hát az a múltat idéző virágzó korszak, amikor itt játszott Ruttkay Éva, Darvas Iván, Latinovits Zoltán, Páger Antal, Bulla Elma, Sulyok Mária, Bilicsi Tivadar, Várkonyi Zoltán... és még számtalan sok régi és új egyénisége a magyar színházkultúrának. Mint említettem, sok-sok estét töltöttem itt, olyan előadások emléke villan fel a múltból, mint a Dürrenmatt-dráma, Az öreg hölgy látogatása Sulyok Máriával, Csehov Három nővérének Ruttkay—Darvas kettőse, O'Neill Amerikai Elektrája (kétszer is láttam — számomra az első előadás volt maradandóbb) és döbbenetes drámája, a Ha eljó a jeges, Örkény első Macskajátéka Sulyok Máriával és Bulla Elmával, akárcsak Nicolaj tüneményes könnyes-mosolyos darabja, a Hárman a pádon, melyben a pozsonyi születésű Bulla Elma, Páger Antal és Bilicsi Tivadar utojjára lépett együtt a közönség elé. Es így sorolhatnám emlékeimet egészen ama pár évvel ezelőtti szilveszteri estig, mikor Mario Vargas Llosa "Pantaleon és a hölgyvéndégek" című félelmetesen szellemes regényének színpadi változatán mulattunk. Időközben az épület életveszélyessé válva szépen lassan elaggott... Marton László igazgató kitartó munkájával nagy csaták megnyerésével — kezdve a "zöldek" ellenállását kiváltó fa problémájától, létrehozva a Sátort, s a "maradjon a Sátor, vagy se" szűklátókörűén felvetett hatalmi problémáig — minden akadályt legyőzve alig másfél év alatt létrehozta a megifjodott Vígszínházát, annak régi fényében és pompájában... Bevallom, könnyes volt a szemem, amikor először léphettem újra a nézőterére... VARGA JÓZSEF A Bíró Lucián Alapítvány 45 évvel ezelőtt zárták be a komáromi bencés gimnázium kapuit. A több száz diákot szélnek eresztették, a bencés atyákat pedig elhurcolták, akik akkor még azt remélték, hogy nem tart majd sokáig a sötétség korszaka. A rémálomból való ébredést sajnos közülük csak néhányan élhették meg, köztük Bíró Lucián, a gimnázium utolsó igazgatója. Hogy ki is volt ő valójában? 1922-ben került a komáromi bencés gimnáziumba mint szlovák—magyar—latin szakos tanár. Többek között a Tábortűz alapítója és szerkesztője, a Virágos Kert című lap főszerkesztője, a Komáromi Lapok szerkesztője, kerületi cserkészparancsnok, a Masaryk Akadémia rendes tagja és sok más szakmai, társadalmi szervezet tagja volt. Pedagógiai tevékenységének elismeréseként 1939-ben kinevezték a pápai bencés gimnázium igazgatójának, majd 1944-ben átvette a komáromi gimnázium vezetését, de az akkori politikai helyzetnek köszönhetően azt még egy évig sem irányíthatta. Életének hátralévő részében rengeteg zaklatás és vád érte az állami hivatalok részéről. A földi szolgálatait 1990-ben Komáromban befejező paptanár személye előtt most, néhány évvel a halála után egy alapítvánnyal kívánunk tisztelegni. 1994. szeptember 5-én néhány lelkes keresztény pedagógus fáradhatatlan munkájának köszönhetően Komáromban megnyílt a MARIANUM Ének-Zenei Magyar Tannyelvű Egyházi Alapiskola. A tanítás 8 évfolyamban mintegy 180 tanulóval kezdődött a MARIANUM épületében, mely valaha kisszemináriumként és a bencés gimnázium kollégiumaként működött. Az induláskor kapott állami támogatásból sikerült az épületet belülről felújítani, tanításra alkalmassá tenni. Az alapvető tansegódeszközökön kívül az állami támogatásból sajnos másra nemigen futotta. Mindezek után a tantestület úgy döntött, hogy létrehozza a Bíró Lucián Alapítványt, melynek célja a diákok támogatása, a pedagógusok továbbképzése és az iskola mindennemű fejlesztése. Reméljük, hogy néhány éven belül iskolánk olyan szintre fejlődik, hogy kinőhet belőle egy katolikus gimnázium. Aki ehhez, akár a legkisebb mértékben is hozzá tud járulni, kérjük támogasson bennünket a 951- 236/1200 számlaszámon, vagy hívja fel iskolánkat a 0819/42-81-es telefonszámon. 8
